Úgy tűnik, nem emberi hiba vagy műszaki probléma, hanem egyszerűen a körülmények összjátéka okozta a Williams barcelonai garázstüzét.
Jenson Buttont a McLaren utóbbi versenyeken elkövetett hibáinál jobban aggasztja, hogy az autó nem elég gyors.
A Red Bull-os Mark Webber még a futam alatt sem hitte, hogy egykori csapata, a Williams megnyerheti a Spanyol Nagydíjat. Az ausztrált is elképeszti a kiszámíthatatlan idény.
Öt versenyen öt győztes volt idén a Forma-1-ben, még a sokat látott szakírók is csak kapkodják a fejüket. A két éllovas közül Sebastian Vettelt nem izgatja az ügy, Fernando Alonso viszont örülne egy kis kiszámíthatóságnak.
A nemzetközi sajtó egyöntetűen Pastor Maldonado, a Williams venezuelai pilótájának meglepetésgyőzelmét taglalta a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíj másnapján.
A Williams csapatigazgatója szerint a futam után tűzesetben gyakorlatilag a garázs teljes berendezése odaveszett, használhatatlanná vált.
Martin Whitmarsh úgy véli, a McLarennek szólnia kellett volna Lewis Hamiltonnak, hogy az üzemanyagos malőr miatt szakítsa meg utolsó gyors körét. A csapat nem számított ilyen súlyos büntetésre.
Hiába tűnt favoritnak a Lotus a Spanyol Nagydíjon, az áttörés Barcelonában sem történt meg, ezúttal a Williams hozta a meglepetést. Kimi Räikkönen azonban biztos benne, hogy hamarosan már ők is a dobogó legfelső fokára állhatnak.
| 1. szabadedzés | 10:00 | Fernando Alonso | |
| 2. szabadedzés | 14:00 | Jenson Button | |
| 3. szabadedzés | 11:00 |
| időmérő edzés | 14:00 |
| Futam | 14:00 |
| Topik címe | Utolsó hozzászólás | Topikindító |
|---|---|---|
Admin, közérdekű dolgok1907 hozzászólás a topikban |
- 2011. 08. 15 (17:00) | v_BERKA 2004. 10. 06 |
Milyen autó van a képen?712 hozzászólás a topikban |
- 2011. 08. 15 (11:00) | Autóalkusz.hu 2006. 03. 11 |
Kis bezines turbosoké a jö1044 hozzászólás a topikban |
- 2011. 08. 15 (09:16) | Vén Halász 2008. 04. 27 |
| Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg | ||
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
hi-fi, tuning szakértőCsapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is. |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|