Charles Leclerc Monacóban már a pénteki edzésnaptól panaszkodott a fékekre, a szombati időmérőn történt falazásáért is azokat hibáztatta, ahogy a Monacói Nagydíjon a 66. körben történt kiesését is.

A hazai versenyző azt állította, hogy biztonsági autós szakaszban „a négy fékéből három” nem működött, így már csak annyi volt a választása, hogy az utolsó kanyarban, vagy ha azon szerencsésen túljut, az első kanyarban megy a falnak lassítás nélkül.

Leclerc szavait nagyon nem vette jó néven a Ferrari fékpartnere, a Brembo – a pilóta állításait nem cáfolták, de már önmagában a megszólalásuk jelzi, hogy nem örültek a kibeszélésnek.

„A Brembo Csoportot meglepték Charles Leclerc Monacói Nagydíj utáni nyilatkozatai. A Brembo és a Scuderia Ferrari együttműködése több mint 50 évre nyúlik vissza, és magába foglal olyan egyéb márkákat is, mint az AP Racing kuplungok és az Öhlins lengéscsillapítók, ami bizonyítja a partnerség mélységét és erejét” – kezdték a közleményt.

„Jelenleg a cég még nem ismeri a Charles Leclerc által tapasztalt hibák okait, az adatok elemzése előtt nem vonhatunk le egyértelmű következtetéseket. Ilyen esetekben a csapat mérnökeivel közösen át kell tekintetni a telemetriai adatokat a hiba pontos azonosításához.”

Hozzátették még, hogy „a Brembo a zsinórmérték az F1-ben”, és féktechnológiáival hosszú évek óta a teljes mezőny minden autóján jelen van, a csapatok a „megbízhatóság, az innováció és a világszínvonalú teljesítmény” miatt választják őket.