Hiába 40 éves, a Hungaroringen a kanyarok hivatalosan nem rendelkeznek nevekkel, csak számokkal jelölik őket, kivéve a 4-est, amelyet már 2025-ben Mansellre kereszteltek.

A 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj alkalmából a többi is – szurkolók által javasolt – nevet kap, ezeket pénteken jelentik be. Egyet azonban már biztosra tudhatunk: Lewis Hamilton ott van a listán.

A Magyar Nagydíj csütörtöki sajtónapján a Ferrari angol pilótáját megkérdezték, mit szólna ahhoz, ha futam legeredményesebb versenyzőjeként az egyik kanyar az ő nevét viselné a mogyoródi pályán.

„Hát, én így hallottam, igen” – árulta el véletlenül a Vezess jelenlétében. „Megtisztelő, de egyébként annyira nem foglalkoztat, Silverstone-ban sem gondolok arra vezetés közben, hogy az egyenes az én nevemet viseli. Szép gesztus, hálás vagyok a szervezőknek, jó, hogy itt van ez a verseny Budapesten, a Hungaroringen, de nem gondolok erről többet” – folytatta.