Ikarus

Ikarus

Az Ikarus világhírű magyar járműgyártó-vállalat – melyet 1895-ben alapítottak –, fő profilját mindig is a buszok adták. Sikerét a 200-as és a 400-as szériának köszönheti.

Tudj meg többet!

A magyar járműgyártás, egyúttal a magyar tömegközlekedés meghatározó szereplője az Ikarus, melyet 1895-ben alapítottak, de csak a második világháború után kezdte meg működését az állami buszgyár.

 

Az 1970-es és az 1980-as években a világpiacon is komoly szerepet töltött be, mely a 200-as és a 400-as szériáknak köszönhető. A két buszcsalád olyan, a hazai utazóközönségnek és buszrajongóknak is jól ismert típusokat adott, mint az Ikarus 260, az Ikarus 280, az Ikarus 405, az Ikarus 412, az Ikarus 415 vagy az Ikarus 435, míg az őskor legnépszerűbb modelljeinek az Ikarus 55 és az Ikarus 180 számítanak.

 

A rendszerváltás követően vette kezdetét az Ikarus gazdasági hanyatlása, a KGST-országok ugyanis elzárkóztak a magyarországi importtól.

 

1999-ben a francia Irisbus vásárolta meg a vállalatot, de ez már nem mentette meg a csődtől a céget, melyet 2003-ban számoltak fel. Majdnem másfél évtizeddel később azonban felélesztették a márkát, mely 2020-ra kifejlesztette az első Magyarországon tervezett és gyártott, európai típusengedéllyel rendelkező és elektromos hajtással szerelt autóbuszt.

1 2