Nissan

Nissan

A személyautókat, haszongépjárműveket, illetve autóbuszokat gyártó Nissant az 1930-as években alapították Japánban. A jokohamai márka a Renault-csoport tagja.

Tudj meg többet!

Bár a Nissant hivatalosan csak 1933 végén alapították, maga a cég 1914-ben, Tokióban alakult: a DAT név az alapító trió (Den Kendzsiro, Aojama Rokuro, Takeucsi Aketaro) családneveinek kezdőbetűiből állt össze.

 

A vállalat 1931-ben, Datson, azaz DAT fia néven mutatta be első autóját. A Nissan név három évvel később, 1934-ben jelent meg, miután a Nikon Sangyo Co. kizárólagos tulajdonjogot szerzett a cégben. 1935-ben Jokohamában el is kezdték a gyártást, ráadásul személyautók mellett már haszongépjárműveket és autóbuszokat is készítettek, igaz, továbbra is Datsun néven.

 

1962 óta exportál már Európa is a Nissan, ugyanakkor a kontinensen csak 1975-ben kezdte meg a terjeszkedést. A térhódítás leginkább azután kapott új erőre, hogy megszüntették a Datsun márkanevet 1983-ban. Ennek ellenére óriási adósságokat halmozott fel a Nissan, melyet végül a Renault vett át 1999-ben. A szövetség eredményeként az akkor negyedik legnagyobb autóipari konszern jött létre a világon, és aminek köszönhetően a Nissan ismét nyereségessé vált.

 

A Nissan jelenlegi hírnevét nagyban köszönheti az olyan, immár évtizedek óta jelenlévő modelleknek, mint például az Almera, a Micra vagy a Note.

 

A japán gyártó még 1997-ben bemutatta első akkumulátoros autóját, az Altrát, amit 2009-ben egy prototípus követett. Az első tömeggyártású elektromos modellje a Leaf, amit 2010-ben dobtak piacra, melynek népszerűsége drasztikusan nőtt az első években. Prémium termékei, luxusautói az Infiniti égisze alatt futnak, míg a Nismo a Nissan tuningfejlesztéseiért és sportrészlegéért felel.

 

A Nissan ismertebb modelljei:

 

Leányvállalatai:

  • Nissan Commercial Vehicles
  • Dongfeng Motor Co., Ltd. (50%-os tulajdonrésszel)
  • Venucia (50%-os tulajdonrésszel)
  • Nissan Shatai (43%-os tulajdonrésszel)
  • Mitsubishi Motors (34%-os tulajdonrésszel)
  • Renault (15%-os tulajdonrésszel)
  • NMKV (50%-os tulajdonrésszel)
  • Nissan Techno
  • Nissan USA
  • Autech
  • Jatco

 

Divíziói:

  • Nissan
  • Infiniti
  • Nismo
  • Datsun (megszűnt)

 

A tuninggal és versenyzéssel foglalkozó Nismót 1984-ben alapították, mint cég, mégis csak 2022-ben vált hivatalosan a Nissan egyik divíziójává. Elsősorban olyan ázsiai bajnokságokban szerepel, mint a Super GT, de indult a Le Mans-i 24 óráson is – mely a világ legrangosabb hosszútávú viadalának számít –, jelenleg a Forma-E-ben működtet gyári csapatot.

1 2 80