Mercedes-Benz

Mercedes-Benz

A Mercedes-Benz egy német autógyártó, amelyet formálisan 1926-ban alapítottak, de gyökerei a századforduló előttre nyúlnak vissza. Főként kompakt és luxusautókat, de sportautókat, buszokat, teherautókat és kamionokat is gyárt.

Tudj meg többet!

Nur ein Mercedes ist ein Mercedes, azaz csak egy Mercedes a Mercedes – tartja a mondás. A stuttgarti székhelyű márka a Mercedes-Benz Group (korábban: Daimler) konszern ékköve.

 

Formálisan 1926-ban jött létre a Mercedes-Benz, de Karl Benz már 1871-ben megalapította a saját autógyárát, majd 1890-ben követte őt Gottlieb Daimler és Wilhelm Maybach. A Mercedes nevet 1900-ban használta először az akkori Daimler-Motoren-Gesellschaft, időközben a név és a háromágú csillag a világ egyik legismertebb márkanevévé, illetve jelképévé vált.

 

A Mercedes-Benz leginkább a luxus- és sportautói, buszai és traktorai révén tett szert globális ismertségre. Az első Mercedes automobil 1901-ben került piacra, a védjegyet pedig 1902-ben találták ki (a nevet egyébként Emil Jellinek Mercedes nevű lányáról kapta). A márka teljes körűen gyárt személy-, valamint haszongépjárműveket világszerte.

 

Utóbbiaknak azért is van jelentősége, mert  az ArrivaBus és a BKV budapesti, illetve a Volánbusz flottájában is számos Mercedes-Benz szerepel, többek között olyan modellek, mint a Citaro, a Conecto és az Intouro – ezek a magyarországi tömegközlekedés állandó tagjai.

 

Különösen gazdasági értelemben ennél is fontosabb magyar kötődés, hogy a Mercedes 2012 óta már Kecskeméten is gyárt autókat, az üzemhez tartozó Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-t még a beruházás bejelentésekor, vagyis 2008-ban hozták létre.

 

Ezek az ismertebb Mercedes-Benz-modellek:

 

Márkái, almárkái:

  • Mercedes-Benz
  • Mercedes-EQ
  • Mercedes-Maybach
  • Mercedes-AMG
  • Smart (50%-os résztulajdonnal)
  • Mercedes-Benz Indonesia

 

Divíziói:

  • Mercedes-Benz Cars
  • Mercedes-Benz Vans

 

Amellett, hogy hosszútávú versenyeken is indult és sokáig a német túraautó-bajnokság (DTM) meghatározó szereplője volt, a Mercedes sportprogramja leginkább a Forma-1-ben bizonyult meghatározó. Való igaz, gyári csapatot az 1954-es és 1955-ös idényeket leszámítva csak 2010-től futtat a márka, motorbeszállítóként, a McLarennel karöltve az egyéni világbajnoki címet háromszor is behúzta, miközben 1996 óta adja a sorozat biztonsági és orvosi autóját – jelenleg az Aston Martinnal közösen.

 

A komoly sikerszériát pedig a V6-os hibridkorszak hozta el a Mercedes számára, mely 2014-től zsinórban hétszer adott egyéni világbajnokot a királykategóriának (hatszor Lewis Hamiltonnal, míg egyszer Nico Rosberggel ért fel a csúcsra), a konstruktőrök között pedig nyolc alkalommal bizonyult legyőzhetetlennek.

 

2018 őszén – az alternatív hajtás felé tovább nyitva – a Forma-E-be is beszállt a Mercedes, mely először HWA néven szerepelt. 2021-ben Nyck de Vriesszel, 2022-ben pedig Stoffel Vandoorne-nal lett világbajnok, és mindkét alkalommal a csapatbajnoki trófeát is begyűjtötték a stuttgartiak.

1 2 183