Lamborghini

Lamborghini

A Lamborghini olasz autómárka, melyet 1963-ban alapítottak Olaszországban. Elsősorban sportautói tették híressé, de már szabadidőautókat is gyárt.

Tudj meg többet!

A Lamborghini olasz sport- és luxusautó-márka Ferruccio Lamborghini törekvésének eredményeként született meg 1963-ban, a legendás tervező-iparmágnás ugyanis a Ferrari méltó kihívója akart lenni. A cég már korábban, 1948-tól létezett, de kezdetben traktorokat, majd égőket és klímaberendezéseket gyártott.

 

A „bikás” márka első modelljei az 1960-as évek közepén jelentek meg, köztük a 350 GT. Igazán 1966-ban irányította magára a figyelmet az olasz gyártó, miután középfarmotoros kialakítással és hátsókerék-hajtással dobta piacra sportkupéját, a Miurát.

 

Az 1973-as gazdasági válság és olajkrízis padlóra küldte a márkát eladások tekintetétben, ezt követően egymást követték a tulajdonosok a Lamborghininél, sőt, 1977 és 1984 között még csődeljárás is indult a vállalattal szemben. A zűrös gazdasági helyzet azután rendeződött stabilan, hogy 1998-ban a Volkswagen-konszernhez került a márka, mely azon belül az Audi leányvállalataként működik.

 

Ez idő alatt is olyan autókat teremtett a sportpiacra a Lamborghini, mint például a Countach vagy a Diablo. A máig utolsó tulajdonosváltást követően új modellek és új irányok jelentek meg az olaszok kínálatában, ezzel párhuzamosan a cég gyártási kapacitása is nőtt.

 

Javarészt limitált szériás, alacsony példányszámban gyártott modellek alkották a Lamborghini kínálatát, így jelenleg csak három típus alkotja a palettát, köztük két sportkupé és egy szabadidőjármű. Ugyanakkor 2021-ben a márka vezérigazgatója ígéretet tett arra, hogy 2024-től valamennyi típust hibridhajtással szerelnek majd.

 

A Lamborghini modelljei:

 

Divíziói:

  • Ducati Motor Holding S.p.A.
  • Italdesign Giugiaro

 

A Lamborghini életéből sem maradt ki a Forma-1, ám a királykategóriás szerepvállalása motorbeszállítóként is tiszavirág életű volt, 1989-től 1993-ig tartott, de legjobb eredményként is csak egy harmadik helyet tartanak számon. Sport- és GT-autózásban viszont jóval sikeresebb a márka, saját márkakupa is kötődik a névhez.

1 2 27