Pár hete már beharangozta új városi típusának érkezését a BYD: a Dolphin G ferdehátút ebben a méretosztályban merőben szokatlan plug-in hibrid hajtáslánca teszi különlegessé – tudomásunk szerint ilyet csak a Renault Captur kínált korábban. 

A jelek szerint viszont belháború lehetett a fejlesztési osztályon, mert két teljesen eltérő módon közelítették meg a feladatot – a cégvezetés pedig a jelek szerint a békére szavazott, és mindkét megoldást gyártásba engedte. Hogy kinek volt igaza, az majd idővel kiderül.

A lényeg, hogy az autó jelenleg zajló, nemzetközi menetpróbáján a Vezess is jelen van. Hamarosan beszámolunk nektek a személyes benyomásokról, de addig is lássuk nagy vonalakban, mit tud a kettős személyiségű újonc.

BYD Dolphin G DM-i 

10 fotó