25 év alatt a 45 ezer forintos használt Ford Escorttól a fennkölt suhanás nec plus ultráját jelentő Rolls-Royce Cullinanig rengeteg izgalmas autót vezethettem a Vezessnél. A Busso-motoros Alfa Romeo Spidertől a Zastava GTL 55-ig tényleg nagyon sok mindent kipróbálhattam, de úgy jött ki a táncrend a kollégákkal, hogy Bentley még sosem volt közöttük.

Aztán egy tesztnapon nemrég kupét, kabriót, limuzint és terepjárót is vezettem a Bentley kínálatából. Nehéz effajta túladagolásból kiemelni autókat, de engem a Flying Spur és a Continental GTC, tehát a kabrió fogott meg legjobban, de a Continental kupé és a kapitális Bentayga Speed sem maradhatott ki a cikkből.

38 fotó

Flying Spur – Egy jégtörő rendíthetetlenségével

Valahol a legelegánsabb luxusmárka kínálatának is meg kell nyílnia, ami a Flying Spur esetében 680 lóerős rendszerteljesítményt jelent, 102 lóerős távolságra a Flying Spur Speedtől, a csúcsmodelltől. Régebben ezeknek a nevében is szerepelt a Continental szó, de 2013-ban ez kikerült és a Flyng Spur követi a márkanevet.

Hét alapszín felett a bővített színpalettáról illetve az egyedi kívánságokat teljesítő Mulliner programban több mint 80 külső fényezés közül választhatjuk ki azt az egyet, aminek egyedisége javíthatja az autó értéktartását. Egy kommersz szürkével, ezüsttel, feketével belefuthatsz abba, hogy más már parkol ilyen Bentley-vel a golfklubban.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 6

Már 270-nél leszabályoz a belépő Flying Spur, de 680 lóerős hibridhajtásával 3,9 mp alatt gyorsul 100-ra

Négy ajtó, nyolc henger: ez közös az összes repülő sarkantyúban, bár ez így sokkal bénábban hangzik a Flying Spurnél. A 3996 köbcentis, biturbó V8-tól jön 519 lóerő és 770 Nm, amihez a 190 lóerős villamos gép 450 newtonmétert adhat hozzá.

Mivel a két motor nem egyszerre adja le maximális erejét, a hajtásrendszer teljesítménye 930 Nm és 680 lóerő. Mindkettő több annál, amit a szintén duplaturbós W12-es motorok tudtak. Persze 12 henger az 12 henger, nyolchengeres mezei pickupokban is van Észak-Amerikában.

Csak a leszabályozás töri meg a motorok túlerejét, ebből adódik a 270 km/órás végsebesség. Ez a legkevésbé gyors modellváltozat házon belül, de a 3,9 másodperces 100-ra gyorsulás jelzi a valós képességeit. A 25,9 kilowattórás akku közös a többi konnektoros hibrid Bentley-vel, a WLTP-mérés szerint 80 kilométert ad hozzá ahhoz a 828 km-es távhoz, amit a 80 literes benzintankkal megtehetünk.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 7

5316 milliméteres a luxuslimuzin, áthat benne a hazaérkeztem érzés. Véletlenül sem szüremlik be a világ zaja, búja, baja. Az SUV-láz ellenére több Flying Spur talált gazdára itthon 2025-ben, mint Bentayga

5316 milliméteren terül el a luxuslimuzin, amelybe beülve áthat a hazajöttem érzés. A beérkezettség meghatározó élmény, a kettős oldalüvegezésen át véletlenül sem szüremlik be a világ zaja, búja, baja. Szinte illetlenség észlelni, hogy a csomagtér az akku helyigénye miatt csak 346 literes, ami egyértelműen kevés egy ekkora utazóautótól.

680 lóerős hibridhajtása nem mindig tesz jobb emberré, de bebetonozza azt a birodalmi fölényt, amivel ez az autó vonul. Autópályán a 2641-2646 kilós limuzin egy olajtanker kizökkenthetetlenségével hasít, országúton mégis megcsillan benne a sportosság.

Legalábbis annyi, amennyivel a mostani Flying Spur alapjait adó Porsche Panamera élénkebb az előd padlólemezét biztosító Phaetonnál. A 48 voltos dőléskiegyenlítés itt is torziós rugók megfeszítésével, a keresztstabilizátorok elforgatásával mérsékli az oldaldőlést.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 8

17 liter alatt eljár 100-on, meg némi árammal

Váltogatva a beállításokat hamar kijegecesedett, hogy nem véletlenül a Bentley-üzemmód az alapértelmezett. Főúri harmóniában és megejtő magabiztossággal mozog vele az autó. A váltások diszkrétek, a benzines és a villanymotor finoman összedolgozik a hibridhajtásban, a V8 sokat pihen, de hangja azért megsimogat a háttérből, amikor szükség van az erejére.

A Bentley Drive Selecttel választhatunk sportos és komfortos beállítást is. Előbbi azonnal beindítja a belső égésű motort, a Comfort viszont olyan szinten tehermentesít, mintha lebegnél a 3194 milliméteres tengelytávú limuzinnal.

Az E az elektromos osonás üzemmódja a konnektoros hibridekben, ami az összes most gyártásban lévő Bentley alapértelmezett hajtásmódja a szén-dioxid-kibocsájtás mérséklésére. A plug-in hibrid hajtásrendszer Hold (tartás) beállítással megőrzi az adott töltöttséget, míg a Charge újratölteni is engedi az akkut a V8-as benzinesnek, maximum 80 százalékos szintig.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 9

25,9 kilowattórás akkuja közös a többi konnektoros hibrid Bentley-vel, az elektromos a WLTP-hatótáv 80 km. Kép: Miklai Pepe, Bentley

Continental GT Speed – 782 lóerő selyembe ágyazva

Amikor egymás után vezetsz 650-680 lóerős autókat, átértékelődik, amit az erős és gyors kocsikról gondoltál. De a Continental GT Speed a maga 782 lóerejével és a klasszikus W12-nél is többre, diszkréten 1000 newtonméterre beállított nyomatékcsúcsával bombasztikus gyorsulásra képes.

A kupéba átülve még ezen a szinten is fröcsköl a füledből az adrenalin, főleg, ha a széria kipufogó helyett az Akrapovic-rendszer bömböli világgá az RS6-os Audit is repítő nyolchengeres jókedvét. A sportkipufogóra nagyon megéri áldozni, amit egy Continental GT S igazolt.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 10

Hagyományosan Speed a Bentley-csúcsmodellek jele. Műszakilag közeli rokona a Porsche Panamera

A 782 lóerős kupéban nem fogod visszasírni a boldog békeidőket, mert orrhegyig merít az autóépítés örök értékeibe. Az anyagok az utastérben, a lengőkarok a futóműben, a hangszórók az audiorendszerben: bárhová nézel, bármit vizsgálsz, nem lesz kétséged a ráfordításról.

Könnyű lehet félreismerni a Bentley-t, de ne csak a brit első ligás labdarúgók szolgálati autóját lássátok bennük! A mai Continental sorozatból az autó főegységei és apróságai mind hozzák azt a nívót, amitől egy gép műalkotássá nemesül, hogy stílusával, karakterével kilépjen a lejjebb mozgó, de szédületesen jó luxusautók közül, amilyen például a mindenkori S-osztály és a bizonyításra tervezett Lexus LS 400 vagy az első Audi A8, netán egy felső polcos Cadillac.

Száguldás közben a Continental GT Speed

a videó a hirdetés után indul

Elefánt, ecstasyn: Bentayga Speed

Nem vagyok barátja az aszfaltterepjáróknak, mert magas építésükből fakadó billenési hajlamuk túl sok kényelmi kompromisszumot követel az autó hangolásában a futómű felkeményítésével. Szállítókapacitásuktól sem lábad könnybe a szemem, ha a hasonló méretű kombikra vagy egyterűkre gondolok. A Flying Spur limuzinból átülve ezzel együtt is meglepett, mekkora menetdinamikai lemondást követel a kapitányi üléshelyzet a Bentayga Speedben.

Nem a menetteljesítményekben, mert a 650 lóerőre és 850 Nm-re felhúzott V8-cal ez az autó rombol, mint egy beexezett elefánt. Lerajtol komoly sportautókat és utána is megsemmisítően gyorsul. Csak nagyon nehéz és pusztítóan erős autók tudják zárójelbe tenni a tömegüket. A V8 ezt önmagában műveli, villamosítás nélkül adhatja le bősz erejét, ami egy hajszálnyival marad csak el a W12-es turbómotorból kifacsart 900 newtonmétertől.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 11

Nem hibrid, a 3996 köbcentis V8 önmagában 650 lóerős, 850 newtonméterrel. 2025-ben új autóként három Bentayga és öt Flying Spur kapott magyar rendszámot

Tektonikus mozgások ereje képes egy üresen 2465 kilós autót 3,6 mp alatt 100-ra gyorsítani . Nem a fizika, hanem a határolás állítja meg a száguldó erődöt 301-nél. A Bentley odafigyel rá, hogy a csúcsmodell vevői sima acél féktárcsával se ragadjanak a kettessel kezdődő, pórias sebességtartományban.

310-re emelhető a leszabályozás a szénszálerősítésű kerámia fékrendszert megrendelve, amelynek első tárcsaátmérője 440 milliméterrel világrekord a sorozatgyártású autók között. Talán ezt az elöl oldalanként tíz dugattyús rendszert reciklálja a VW konszern az új Audi RS5-ben.

Jól ismert és jó tempójú, kanyargós útszakasz jutott nekem a Bentayga Speedben töltött időre. De 48 voltos oldaldőlés-kiegyenlítés ide, összkerékkormányzás oda, a 23-as felnik és a sportosabbra hangolt futómű dacára annyira messze volt az SUV egy Flying Spur stabilitásától, hogy pár kanyar és némi ijedség után letettem a száguldásról.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 13

Sokkal nagyobbakat billen a magas építésű és üléshelyzetű SUV csúcsmodellje, mint a belépő Flying Spur, stabilitása jóval gyengébb. A Naim-audiorendszer sok mindenért kárpótol

Még megröfögtettem és kihúzattam párszor a V8-at, mert nagy terhelésen az Akrapovic-kipufogóval olyan vészjóslóan sötét az orgánuma, hogy nem lehet ráunni. De inkább átadtam magam a Naim-hangrendszer örömeinek, ha már a világhírű brit audiospecialista 2008 óta szállít nemes hangrendszereket a luxusautók gyártójának.

1720 vagy más adat alapján 2200 wattos összteljesítmény merít el a zenében, ami adekvát szolgáltatótól Dolby Atmos minőségben streamelhető az autóban. A 20 hangszóró közül oldalanként egy-egy az első ülésekben van, hogy koncertszerűbb mélyhangokkal kényeztessen.

Zenehallgatás közben azon morfondíroztam, hogy a mintegy 80 külső fényezésből és a 15 elsődleges utastéri bőrszínből melyik kombináció passzolna a féknyereghez, ha Hyper Green helyett mégis inkább Signal Yellowban kérném. Opciókban és egyedi kivitelben az SUV sem marad el a klasszikus Bentley-modellektől.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 14

Egy betontömb rendíthetetlenségét sugallja a Bentayga Speed. Kerámiafékkel 310-et megy, de acél féktárcsákkal is 301-et tud, hogy a klub tagja lehessen. Kép: Miklai Pepe, Bentley

Bár lassan a Bentayga is klasszikus típussá válik: 2015 óta van az velünk a luxusterepjáró, amely egy Gran Canarián található szikláról kapta a nevét. A várhatóan 2028-ig a jelenlegi formájában futó SUV-ból eltűnik az Atelier Edition és az Artenara lép a helyébe. Névadója egy középhegységi falu, szintén Gran Canarián.

Megérkezés – Continental GTC S

Egyetlen pillanatra sem hiányzott a Bentayga csúcsmodellje, amikor átülhettem a Continental GTC S-be. A GTC a kabrió jele, az S-ből tudni, hogy ez egy sportosabb kivitel füstszürkére színezett hátsó lámpákkal, Dinamica belső kárpittal és króm helyett fekete külső részletekkel, az emblémákat beleértve.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 15

Elektromosan szinte nesztelenül suhan a konnektoros hibrid. A Continental GTC S 680 lóerős

Akárcsak a harmadik generációjában 2019 óta gyártott és 2024-ben renovált Flying Spur, a Continental is a Volkswagen konszern MSB-padlólemezére (Modularer StandardantiebsBaukasten) épül. A névben szereplő hajtás jó régen volt standard, mára csak a luxuskategóriában alapvetés a hosszmotor hátsókerék-hajtással vagy farhangsúlyos összkerékhajtással. A Continental kupéban mindkettőre van példa, a kabrió mindig 4×4-es.

Itt is nyolcfokozatú, duplakuplungos sebességváltó szolgálja ki a konnektoros hibridhajtást. A V8 és a váltóba épített hajtó villanymotor hajtásrendszerként 680 lóerős, a nyomatékcsúcsa marad 930 Nm. Megrendítő tapasztalat, ahogy ez az erő elragadja a kabriót. 3,7 mp telik el 100-ig, ami csak egy villanás a 308 km/órás végsebesség felé.

Nem látszik a 4894 milliméteres, maradéktalanul elegáns autón, de 2561 kilós vezető és csomag nélkül, tehát a konnektorról tölthető akkuval két mázsával nehezebb a nem hibrid Bentayga Speednél.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 16

Mindig jó pozícióban áll a felnikupak, ezt hívják önszintező kerékjelvénynek

Egyedül a fék adagolhatóságán bicsaklik meg a kabrióban celebrált álomutazás. A rekuperációval és a hidraulikus fékrendszerrel is lassító autóban nem sikerült jól a két oldal házasítása, a fékpedál néha olyan érzetet keltett, mintha keményre fújt gumilabdával adagolnánk a fékerőt.

Ezzel szemben a légrugós, aktív sportfutómű mesteri az adaptív, két szelepes lengéscsillapítókkal, a négykerék-kormányzással és a 22-es kerekekkel. A főúri kabrió különösebb megrázkódtatások nélkül gördül át az úthibákon, de pironkodásra okot adó kanyarsebességnél is rezzenéstelen az úttartása.

Gusztus dolga, de sport módban nekem kicsit könnyű volt a kormányzás ahhoz képest, hány tonnát, hány lóerőt, hány négyzetméternyi erőgépet uralsz. A Bentley üzemmódban és a kényelmes beállítással viszont számomra is eltalált.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 17

22-es felnivel is kivételes kényelemben suhan a Continental GTC S

Ha akarod, szélvészgyors a nyitott Continental, de a 2476 km alapján számolt átlagfogyasztás, százon 16,2 liter benzinnel és 8 kilowattóra árammal, arra utal, hogy ezt az autót kár hajszolni. Nem illik egy kabrióhoz.

Én is épp csak belekóstoltam a sport üzemmódba, inkább hátradőltem, bekapcsoltam az ülésmasszírozást és élveztem a kabriózást. Nyitott tetővel autózva a menetszél nagy tempónál sem cibálja idegesítően a biztonsági övet, ami számos kabrióban annyira idegesítő. A menetszél kellően intenzív, de sosem tolakodó.

Nem az ereje miatt van drámai fölényben a Continental GTC S a legeslegtöbb autóval szemben, inkább a méltósága bámulatos. Elektromos üzemmódban szinte nesztelenül, rezgésmentesen suhan az erdei országúton.

Sajátos ízlése van a leggazdagabb magyaroknak 18

3,7 mp telik el 100-ig, ami csak egy villanás a 308 km/órás végsebesség felé. Kép: Miklai Pepe, Bentley

A belső teret feldobja a forgatható, háromszög keresztmetszetű műszerfali betét. Egyik oldala a műszerfalborítás folytatása, a másikkal elegáns, analóg hőmérő, iránytű és stopper válik láthatóvá, a harmadik az érintőképernyő. A 12,3” képátlójú kijelző eltüntetése kortalanul elegánssá teszi a belső teret, mert egy drága autót semmi nem öregít jobban a gyorsan elavuló displaynél.

A pénz biztosan nem boldogít és önmagában a Continental GTC S sem tesz azzá, de hogy erősen hozzájárul a boldogságszinthez, az biztos. Pláne, ha van mellé a garázsban egy Flying Spur is a kontinensek nagystílű átszeléséhez.

10-es skálán mennyire kéne egy Bentley?
átlag
7.88
szavazat
8
10-es skálán mennyire kéne egy Bentley?