A magyar filmgyártás örökzöldjei közé emelkedett Üvegtigris első része óta tudjuk, hogy “Vagy Impala, vagy semmi!” . Aki egy 1970-es évekbeli Impalára ráteszi a kezét, az kis képzavarral élve megfogja az isten lábát. Ritka kincs, amit Róka is csak kemény munka árán tudott beszerezni.
Ezen a gondolatmeneten elindulva megnéznénk mit szól a film főszereplője, Lali amikor meglátja ezt a friss árverési tételt.
A nebraskai Fremont mellett ugyanis egy olyan elképesztő autógyűjtemény került elő a csalitosból, ami mellett egyetlen igazi autóbolond sem mehet el szó nélkül: több mint 300 veterán járművet találtak egy magánbirtokon, amiből nagyjából 250 darab nem más, mint az ikonikus Chevrolet Impala.
A monumentális árverést a ritkaságokra szakosodott Vanderbrink Auctions szervezi október 3-án, szombaton. A legjobb hír az, hogy az online licitálás is nyitott, így nem kell átrepülnünk az Atlanti-óceánt ahhoz, hogy harcba szálljunk a rozsdásodó kincsekért. Bár a részletes katalógus még összeállítás alatt áll, a szervezők elhivatottsága és a kiszivárgott előzetes információk már most lázban tartják a nemzetközi veterános szcénát.
Ritka V8-asok és igazi legendák a fűben
Az aukciósház által megosztott első képkockákból kiderül, hogy a kínálat elképesztően színes. Találhatók itt klasszikus családi kombik, kecses kétajtós kupék, tekintélyt parancsoló négyajtós cirkálók, ritka, bivalyerős motorral szerelt gépek, valamint a kultikus, platós El Caminók is.
Az autók állapota a teljes pusztulástól a menthető, komplett projektalapokon át egészen a működőképes, azonnal indítható darabokig terjed. A gyűjtemény koronaékszerei egyértelműen a harmadik generációs, azaz az 1961 és 1964 közötti Impalák lehetnek.
Ez a korosztály ma elképesztő összegekért cserél gazdát: a neves Bring a Trailer aukciós portál statisztikái szerint a tökéletes állapotú példányok ára már a hatjegyű dolláros összegeket karcolja, de még a hiányos, restaurálásra váró darabokért is simán elkérnek 15 000 dollárt (kb. 5,5 millió forintot) a tengerentúlon.
Az ilyen elhagyatott, gigantikus gyűjtemények mindig tartogatnak hatalmas vételeket és életre szóló fogásokat. Persze ez nem jelenti azt, hogy a réten álló összes vas vagyonokat ér, de egy dolog biztos, aki ezt megszerzi, nem fog unatkozni a következő években, évtizedekben.


