Manapság a csapból is kínai autók hirdetései folynak. A YouTube-ról, plakátokról, tévékből és rádiókból, mindenhonnan ömlenek a hangzatos ajánlatok. Közben a piaci alapon működő – európai, japán, dél-koreai – autómárkák képviselői ijedten figyelik a szó szerint milliárd forintos kampánycunamit, amellyel megtámogatva korábban ismeretlen cégek piacszerzésbe kezdenek a kínai politikai érdekeknek megfelelően.
Már az autós sajtó szerkesztőségeit is hívogatják a bizonytalanok: merjek venni? Megbízhatóak? „Mert olcsóbbnak hirdetik magukat” – teszik hozzá. Itt és most ezzel az autóvásárlói közhellyé emelkedett mondattal és annak a riválisok áraira gyakorolt hatásával foglalkozunk. Cikkünkből kiderül, hogy vannak a kínai hódítóknál olcsóbb, régi harcosok, és hogy a nagy gyártók is letolják a nadrágot a kínaiak árszintjére, hogy versenyben maradjanak. Ha már nincs ennyi pénzük reklámra, ott van legalább a jól ismert és megbízható termék, sokszor ugyanannyiért.
A közepes SUV-k között ma már átlagosnak mondható 10 millió forintos büdzsé mellett néztük meg és szedtünk össze nyolc szabadidő-autót. Melyik mit nyújt ennyiért, ha a képzeletbeli vásárlójelöltünk továbbra is benzint szeretne tankolni, mint a 4,3 millió hazai személyautót működtető többség. Villany és dízel tehát kizárva, az alábbiakban sima benzines és hibrid szabadidő-autók jönnek a leginkább kedvelt 4,3-4,5 méter közötti méretkategóriából.
A kategóriának lassan két évtizede a Nissan Qashqai az egyik arca. 2025 első felében a negyedik legtöbbet ebből adták el a ma már 200 modellnél is szélesebb kínálatból.

Melyik modellt milyen motorral kapjuk meg ennyiért?
Időnként álruhába bújva vásárlójelöltnek adjuk ki magunkat, majd szemérmetlenül alkudozva lefaragjuk egy-egy népszerű kategória új autóinak hivatalos árát. Emiatt pontosan tudjuk, hogy a hirdetésekben kiírt összeg – márkától és modelltől függően, de – olykor igencsak rugalmas. Például két e-maillel simán lehet egymilliót alkudni. Ez a cikk most csak a hivatalos listaárakat és a belőlük faragott akciós árakat mutatja meg kiindulási pontnak a 10 millióval a zsebükben (plusz az apró) SUV-t keresőknek.
Még egy megjegyzés: az alábbi listában a nyolcból három márkával messze felülreprezentáltuk a kínaiakat, mert ők a kihívók. A valóságban nagyon távol vannak a magyar újautópiac ekkora szeletétől, sőt! 2025 első félévében a forgalomba állt új személyautóknak mindösszesen a 3,8 százaléka volt újonnan érkező kínai márka.
DACIA DUSTER MILD HYBRID 130 (Teszt itt olvasható)
Listaár: 8,75 millió forint
Kedvezményes ár: 7,99 millió forint
Hajtás: 1.2 mild hibrid, 130 lóerő
Méret: 4,34 méter × 1,81 méter × 1,65 méter
CHERY TIGGO 7 (Cikk itt olvasható)
Listaár: 11,49 millió forint
Kedvezményes ár: „használtautó-beszámítási támogatás 1 000 000 forint értékben, vagy 5 év díjmentes karbantartás” (itt van apróbetűs rész)
Hajtás: 1.6 benzinmotor, 147 lóerő
Méret: 4,51 méter × 1,86 méter × 1,69 méter
HYUNDAI TUCSON 1.6 T-GDI (Teszt itt olvasható)
Listaár: 12,49 millió forint
Kedvezményes ár: 9,9 millió forint
Hajtás: 1.6 benzinmotor, 150 lóerő
Méret: 4,51 méter × 1,86 méter × 1,65 méter
KGM KORANDO 1,5 TURBO GDI (Teszt itt olvasható)
Listaár: 9,29 millió forint
Promóciós ár: 7,99 millió forint
Hajtás: 1.5 benzinmotor, 163 lóerő
Méret: 4,45 méter × 1,87 méter × 1,62 méter

A KGM-nél létezik most egy 7,99 millió forintos „promóciós ár” az alap, Club verziós Korandóra. Még egyszer hangsúlyozzuk, ahol nincs ilyen-olyan akciós ár, sanszosan ott is lehet alkudni, finomabban fogalmazva: kedvezményt kapni
MG ZS HYBRID+ (Cikk itt olvasható.)
Listaár: 10,39 millió forint
Kedvezményes ár: 9,79 millió forint
Hajtás: 1.5 full hibrid, 186 lóerő
Méret: 4,43 méter × 1,81 méter × 1,63 méter
NISSAN QASHQAI 1.3 DIG-T (Teszt itt olvasható.)
Listaár: 12,49 millió forint
Kedvezményes ár: 9,99 millió forint
Hajtás: 1.3 mild hibrid, 140 lóerő
Méret: 4,42 méter × 1,84 méter × 1,62 méter
OMODA 5 (Teszt itt olvasható.)
Listaár: 11,49 millió forint
Bevezető ár: 9,99 millió forint
Hajtás: 1.6 benzinmotor, 145 lóerő
Méret: 4,4 méter x 1,83 méter x 1,58 méter
SUZUKI SX4 S-CROSS HIBRID GL 2WD (Teszt itt olvasható.)
Listaár: 9,92 millió forint
MySuzuki ár: 8,62 millió forint
Hajtás: 1.4 mild hibrid, 129 lóerő
Méret: 4,3 méter × 1,78 méter × 1,58 méter
Magyarországon újonnan – idén is, tavaly is – a Suzuki SX4 S-Crossból helyezték forgalomba a legtöbb darabot. Cikkünkben a könnyebb összevethetőség miatt hivatalos listaárakat írunk, ennél a márkánál létezik az ún. MySuzuki ár, ez 8,62 millió forint.




Melyik modell mennyire felszerelt ezek közül
A kínai kihívók két varázsmondattal próbálják elcsábítani leendő ügyfeleiket. Egy, hogy olcsóbbak vagyunk. Kettő, ha nem is vagyunk olcsóbbak, ugyanannyiért többet adunk. Nyilvánvalóan ahány autó, annyiféle az a 20-30-40 tételes külső-belső felszereltségi lista, amelyet az autók mellé biggyesztenek, és sokszor attól függ hossza, hogy ki mennyi evidenciát vesz bele (például elektromos ablakemelők elöl – mindegyikben ez van). Azt viszont sokan elhallgatják, hogy mi nincs. Csak egy példa: az Omoda 5 itt említett Comfort változatában nincs első ködlámpa, csak a drágább „Prémium” felszereltségűben.
A könnyebb összehasonlíthatóság kedvéért kiválasztottunk nyolc darab, egykor még feláras extraként árult tételt, amit ma már szeret az autójában tudni egy 10 millióért új SUV-ot vásárló ügyfél. Megnéztük mind a hat modellnél, hogy bennük vannak-e ennyiért, vagy nincsenek?
CHERY TIGGO 7
Benne van: tolatókamera, hátsó elektromos ablakemelő, navigáció, alufelni, automata váltó
Nincs benne: bőr üléskárpit, ülésfűtés elöl, metálfényezés
DACIA DUSTER
Benne van: tolatókamera, hátsó elektromos ablakemelő, navigáció
Nincs benne: automata váltó, alufelni, ülésfűtés, bőr üléskárpit, metálfényezés
HYUNDAI TUCSON 1.6 T-GDI
Benne van: tolatókamera, hátsó elektromos ablakemelő, ülésfűtés elöl, navigáció, alufelni
Nincs benne: automata váltó, bőr üléskárpit, metálfényezés
KGM KORANDO 1,5 TURBO GDI
Benne van: tolatókamera, hátsó elektromos ablakemelő, ülésfűtés elöl, navigáció, alufelni
Nincs benne: automata váltó, bőr üléskárpit, metálfényezés
MG ZS HYBRID+
Benne van: tolatókamera, hátsó elektromos ablakemelő, navigáció
Nincs benne: alufelni, automata váltó, ülésfűtés elöl, bőr üléskárpit, metálfényezés




NISSAN QASHQAI 1.3 DIG-T
Benne van: tolatókamera, hátsó elektromos ablakemelő, ülésfűtés elöl, navigáció, alufelni, metálfényezés
Nincs benne: automata váltó, bőr üléskárpit
OMODA 5 COMFORT
Benne van: tolatókamera, hátsó elektromos ablakemelő, navigáció, alufelni, műbőr üléskárpit, ülésfűtés elöl
Nincs benne: automata váltó, metálfényezés
SUZUKI SX4 S-CROSS HIBRID GL 2WD
Benne van: tolatókamera, hátsó elektromos ablakemelő, navigáció
Nincs benne: automata váltó, alufelni, ülésfűtés, bőr üléskárpit, metálfényezés




Hol van a vezető kínai márka?
2025 első felében idehaza csak hajszállal előzte meg az értékesítéseket mutató listán a BYD az MG-t (1,32 százalékos vs. 1,26 százalékos piaci részesedés, a Datahouse szerint). Sikerét nem a most vizsgált C-SUV-kategóriának köszönheti, Magyarországon nem lehet tőlük 10 millió forintért rendelni sem benzines, sem hibrid szabadidő-autót ebben a méretben. A C-SUV-ok között az Atto 3-at kínálják elektromos hajtással bruttó 15,99 millió forintos listaáron. Az eggyel kisebb kategóriába tartozó Dolphin bruttó 12,39 millióról indul, az eggyel nagyobb – szintén elektromos – D-SUV-modelljük, a Seal U bruttó 18,29 millió forintos listaárról indul.
Melyik modellre mennyi a garancia?
A reklámokban a minél nagyobb szám nem feltétlenül ugyanazt tartalmazza, és sok esetben leginkább a vevők megnyugtatására szolgál. Kétségkívül nem ugyanazzal az érzéssel ad ki 10 millió forintot az ember egy „3 éves garancia” vagy egy „6 éves garancia” feliratot viselő autóra.
Ugyanakkor az sem mindegy, hogy mennyi ideig áll és várakozik a márkaszervizben garanciális javításra a jármű, mert éppen nincs kéznél a szükséges alkatrész. Márpedig úgy hallani, egyes kínai márkáknál ez gondot okoz.
CHERY TIGGO 7: 7 év vagy 150 ezer kilométer
DACIA DUSTER: 3 év korlátlan vagy 5 év 100 ezer kilométer
HYUNDAI TUCSON 1.6 T-GDI: 5 év kilométer-korlátozás nélkül
KGM KORANDO 1,5 TURBO GDI: 5 év kilométer-korlátozás nélkül
MG ZS Hybrid+: 7 év vagy 150 ezer kilométer
NISSAN QASHQAI 1.3 DIG-T ACENTA: 3 év vagy 100 ezer kilométer (egyes kereskedőknél +2 év)
OMODA 5 COMFORT: 7 év vagy 150 ezer kilométer
SUZUKI SX4 S-CROSS HIBRID GL 2WD: 3+7 év (utóbbi egyes elemekre)
Az európai majd a japán márkák után a dél-koreai cégek hasítottak szeletet az európai tortából. A Hyundai testvérmárkája (Kia) többek között az elsőként bevezetett 7 éves garanciával.
Végül egy forintban milliós tétel, amellyel sokan nem foglalkoznak
Pedig tényleg forintmilliós tétel lehet az egyes autók maradványértékei közti különbség. Nagyon nem mindegy, hogy a most 10 millió forintért megvásárolt új személyautót, mondjuk, négy évesen 6 millióért lehet majd eladni, vagy 4 millióért. Vagy éppen nem kell majd senkinek 3,5 millióért sem, mert akkor már nem létezik az adott márka. Ahogy az alkatrészellátása sem.
A 4-5 éve újonnan Teslát vásárlók autóinak mai ára beszédes ez ügyben (meg lehet nézni a cégeket, amelyek befürödtek velük), pedig rájuk a legkevésbé sem vetett keresztet az Egyesült Államok, mint a kínai márkákra a saját tervgazdaságuk. Az ázsiai diktatúrában nyílt harc folyik a pár éve még 400 körüli, ma már 100-nál kevesebb ilyen-olyan autógyártó között, hogy melyik legyen az a 4-5-6 nemzeti bajnok, amelyik majd Európában is létezik, és létezhet, mondjuk, 2030-ban is.
Vagyis a ma itt új autókat kínálók egy része a jelenlegi prognózisok alapján megszűnik. A most eladott járműveik viszont maradnak a tulajdonosaiknál.
