Áprilisban a Vezess is ott volt, amikor lerántották a leplet a Nissan Qashqairól. Akkor még csak kívülről nézhettük meg a japánok sikermodelljének legújabb verzióját, azt a négykerekűt, amellyel megint szeretnének kitűnni az egyre nagyobbra növő tömegből. Nemrég ismét találkoztunk a Qashqaijal, a nemzetközi sajtó képviselőivel együtt Dél-Portugáliában próbálhattuk ki a zászlóshajónak tekinthető e-Power erőforrással szerelt crossovert.





































































Külső
Európában készül, európaiaknak – fontos üzenete volt ez a Nissannak azon a prezentáción, ahol kiemelték a legfontosabbnak vélt tulajdonságokat. A gyártás az általunk is nemrég meglátogatott sunderlandi üzemben zajlik, ahol láthattak már a dolgozók 2007 óta több különböző arcú Qashqait is, azonban talán egyik sem volt annyira merész külsejű az előző négymillióból, melyek ezt követően hagyják el a gyár területét.

A szamurájok páncéljára emlékeztet a hűtőmaszk mintája
Elsőre megosztó lehet a fekete, vessző alakú elemek tucatjaiból összeálló hűtőmaszk, komoly változás ez a korábbi frontrészekhez képest. A szemlélőt a hagyományos szamuráj páncélzatokra emlékeztethetik a látottak. A Nissan-ismertetőjegynek számító V alak is megvan, a szárak teteje egészen kiér a fényszórókig. Jópofa megoldás, hogy a vesszők is nappali menetfény részévé alakulnak. A megújult lámpatest megörökölte az előző Qashqai világító „szemöldökét”, de elszakították azt a lámpatest többi részétől. Ez az elszakított rész alakul futófényes irányjelzővé az indexkar elmozdításával.
Újultak a hátsó lámpák is. Erre leginkább azért büszkék a Nissannál, mert annyira vibrálóan piros és nem narancssárgás az OLED izzása, hogy az már a prémiumkategória képviselőit idézi – tény, hogy OLED technológiát eddig csak az Audi használta széleskörűen.

Büszkék a Nissannál a hátsó lámpákra
Méreteit tekintve nincs eltérés a facelift előtti állapotokhoz képest (4425 mm hosszú, 1838 /tükrökkel 2084/ mm széles és 1635 mm magas az autó). Oldalról figyelve a felnik lehetnek még figyelemfelkeltőek a Qashqaion: alapfelszereltségként 18 colosak kerülnek az autóra, de van 19 és 20 colos is a kínálatban. Utóbbi látható a képeken is az N-Design felszereltségi szint részeként, melynek sajátossága még, hogy az ajtók küszöbelemét és a kerékjárati ívek borítását is a karosszéria színére fújták. Ezek a részletmegoldások kimondottan a prémiumérzet növelését szolgálják, ahogy a gyorsan karcolódó zongoralakk-betétek is elszórva az autó külső részein.
Ha már színek, ezekből három újnak mondott is van, bár a gyöngyházfehér és -fekete csak újrakeverés. Ami valóban új, az az Ocean Deep fantázianevű zöldeskék árnyalat.

Az N-Design felszereltségi szint részeként az ajtók küszöbelemét és a kerékjárati ívek borítását is a karosszéria színére fújták
Belső
A sokat emlegetett prémiumirányba történő elmozdulás leginkább a beltérben látszik. Megjelent az alcantara, nem kis mennyiségben: a műszerfalon, az ajtón, a könyöklőn, de még az ülések betétjeiben is megjelent az anyag. Megújult a sebességváltó körüli terület borítása is. A színvilág ugyan egyhangú, de az összkép jó, a 64 színű hangulatvilágítással pedig az egyhangúság is változtatható. Egyedül a zongoralakk jelenléte zavaró, mely nem csak port és ujjlenyomatot gyűjt a műszerfal közepén, hanem pont olyan szögben áll, hogy bizonyos napszakokban vakítóan veri vissza a fényt.
Itt-ott picit átrajzolták az enteriőrt, de pár részletet leszámítva a lényeg változatlan maradt. Jó oldaltartásúak az új kárpitozású bőrülések, a sofőroldalon elektromos állítási lehetőségekkel.

Rengeteg alcantarát kapott a beltér az N-Design kivitelben
Kijelzőből hármat is figyelhet a sofőr: a 12,3 colos, TFT-kijelzős digitális műszeregység felépítésére könnyű ráérezni menet közben is, és miközben a menükben kutakodunk (akár a térkép is kitehető ide), a head-up displayről minden lényeges infót leolvashatunk. 12,5 colosra nőtt a középső érintőkijelző, a rendszer pedig megkapta a Nissan Connect Google-szolgáltatásokkal felturbózott változatát.
Alap lett ezzel a Google Térkép, melynél nem kérdés a naprakészség, de hasznos eleme a csomagnak a Google Asszisztens is, melynek köszönhetően ugyanúgy adhatóak hangutasítások a Qashqainak, mint a telefonunknak. Alkalmazások is tölthetőek le az áruházból, így pl. a kedvenc zeneappot, sőt, magát a gyári térképet is lecserélhetjük pl. Waze-re, ha akarjuk.

12,5 colos a középső érintőkijelző
Praktikusságát illetően nincs változás a korábbiakhoz képest a crossoverben. Kisebb ajtózsebekkel és belső rekeszekkel, tárolókkal operál a Qashqai, bár ezek jó kialakításúak. Furcsa, hogy egyes gyártók még mindig nem figyelnek arra, hogy a könyöklőbe rejtett USB-C aljzatoknál hagyjanak egy kábelkivezetést, de szerencsére a Nissan nem tartozik közéjük. Ilyesfajta telefontöltési lehetőségből a hátsó sornak is jut kettő: ide egyébként még mindig játszi könnyedségű bejutni a 85 fokban nyíló ajtóknak köszönhetően. Magamra állított (178 cm) sofőrülés mögött tisztességes fej- és lábterem is maradt.

85 fokos szögben nyílik a hátsó ajtó, könnyű beszállni
Technika
Tesztünk elején már megemlítettük az e-Power kulcsszót. Jelenleg ez az erőforrás a Nissan aduásza, ami gyakorlatilag az utolsó lépcsőfokuk az elektromos átállás felé vezető úton. 2022 szeptembere óta szerelik a rendszert Qashqaiokba, és már több mint 140 ezer fut belőle Európa útjain. Két világ legjobb tulajdonságai egyesülnek ezen autók gépházteteje alatt. A 1,5 literes, háromhengeres turbós benzinmotor garantálja a közel 900 kilométeres hatótávot, de a motor nincs kapcsolatban a kerekekkel.

Itt dolgozik a 1,5 literes turbós benzinmotor, mely csak áramot termel
Csupán az áramfejlesztés a feladata a rendszerben, melyet az első kerekeket hajtó villanymotor használ el, de azért érdemes tudni róla, hogy nem csak változó szelepvezérléssel, de változó sűrítési aránnyal működik. Utóbbihoz változtatni tudja a löketek hosszát, így működés közben a motor lökettérfogata is változik 1477 és 1497 köbcenti között, optimalizálva a terheléshez.
Az elektromotor teljesítménye 190 lóerő, melyhez 330 Nm azonnali nyomaték társul. Az akkumulátor 1,8 kWh kapacitású, azaz ennyi az az elektromosenergia-mennyiség, melyet egyfajta pufferként fel tud halmozni a motor extra járatásával vagy fékezéssel. Mindez egyébként befér az első ülés alá, ennek köszönhetően nem veszített kiviteltől függően 455-504 literes csomagterének méretéből a Qashqai.

Darabokban az e-Power erőforrás. Jobbra lenn látható az akkumulátor, mely befér az első ülés alá
Kevesebb hangsúlyt kapott, de az e-Power mellett megmaradtak a hagyományos választási lehetőségek is a motorkínálatban. Van 140 és 158 lóerős, kézi és automata váltós, illetve összkerékhajtású Qashqai-opció is, mind 12 V-os mild hibrid. Alapjuk az 1,33-as négyhengeres turbós benzinmotor, melyet a Renault–Nissan–Mitsubishi cégcsoport a Daimlerrel közösen fejlesztett.
Technológiai szempontból több téren is előrelépett a Qashqai. Felülnézeti 360 fokos kamerarendszere bővült, és már nyolc külső kameranézetből is figyelhetjük a kocsi környezetét. A szűk helyeken történő manőverezést teszi könnyebbé a láthatatlan motorháztető nevű funkció, mely a kameraképekből egy olyan ábrát rak össze, ahol úgy látni az első kerekek helyzetét, mintha csak hátulról néznénk azokat. Kereszteződésekbe érve az automatikusan bekapcsoló kamera szintén segít az oldalra történő kilátásban.

A 360 fokos kamerarendszer már nem csak felülnézeti képet mutat
Telefonos alkalmazáson keresztül távolról is figyelhető az autó állapota. Nyitható, zárható, sőt, lopás esetén még nyomon is követhető a Qashqai, mely mobilon keresztül figyelmeztet is egy perccel a zárás után, ha pl. lehúzva maradt az ablak. Egy érintés a mobilon ezt is megoldja. Akinek arra van igénye, olyan okoseszközzel is összekötheti autóját, mint az Amazon Alexa, így akár egy okosotthon különböző funkcióit is lehet hangvezérelni távolról.
A vezetéstámogató rendszerekből szintén kapott egy csokorral az autó. Az olyan alapnak mondható segédrendszerek, mint a vészhelyzeti sávtartó, a tolatóradar, az intelligens sebességasszisztens, a vészfékező vagy a fáradtságérzékelő mellé megjött például az EU-s előírások által megkövetelt eseményrögzítő. A legérdekesebb talán mégis az, hogy a számtalan, sok esetben már zavaró pittyegést és beleszólást hogyan lehet kiiktatni. Az EU-s előírások miatt ez is egyre nehezebb, bonyolultabb, ráadásul számos rendszer az újraindítás után visszaáll alapállapotba. A Nissan erre is talált megoldást: egy felhasználói profilba el lehet menteni, hogy az adott sofőr milyen támogatásból kér többet vagy kevesebbet, ezeket a felhasználói profilokat pedig mindössze két gombnyomással aktiválni lehet.

Szép a TFT-kijelző képe, akár a Google Térkép is megjeleníthető rajta
Vezetés
Mesés utakra látogattunk el a Qashqai volánja mögött Dél-Portugáliában. Algarve tartomány tengerparthoz közeli részén a városoktól az autópályán át a hegyi kanyarokig minden megtalálható, jelentős többségükben kifogástalan minőségben. Az aszfalt keresztborda- és kátyúmentes, leginkább a belvárosok régi, kockaköves utcái rázósak.
Minden terepen remekül teljesített a crossover futóműve, a felfüggesztés a lendületesebben vett hegyi fordulókban is stabilan, megbicsaklás nélkül tartotta a kocsiszekrényt, melynek legalacsonyabb pontja 18 centivel a föld felett suhan. Tartok attól, hogy a hazai teszteken már nem leszünk ennyire elalélva, de ez sokkal inkább a magyar utak általános állapotának tudható be. Pedig annál tényleg nem kell több egy Nissan Qashqai futóművétől, amit ilyen körülmények között tud és meg is mutat. Megadja a jó alapot a komfortos utazáshoz, erre épül rá minden más, ami miatt a vásárlók zömének bejöhet az autó.

Dél-Portugália útjain vezettük a Nissan Qashqait
A kedvelt tulajdonságok egyike lehet például az elképesztő csendesség. 2022 novemberében, a facelift előtt vezettem már e-Power motoros Qashqait, és az ugyan megvolt, hogy csendes (a leghangosabb zaj az esőben a kerékjáratokban felcsapódó víz és kavicsok voltak), de az már nem, hogy ennyire. Nem túlzok, amikor azt írom, hogy ez az egyik legcsendesebb hibridrendszer jelenleg a piacon: nagyobb terhelésnél, autópályán kicsit hallani ugyan a háromhengerest dolgozni, de azt egy halk rádió vagy egy beszélgetés simán elnyomja. A zajszintek csökkentésére egyébként komoly figyelmet fordított a Nissan, az ajtókat például újraszigetelték, és 3,6-ról 4,6 mm-re nőtt az üvegek vastagsága.
Vékonynak érződik a Qashqai kormányának karimája, és ehhez mérten könnyű is irányítani az autót. Alig kell erő a forgatásához, kicsi az ellenállása, mégis precíz és pontos a kezelhetőség. Szűk helyen történő manőverezésnél ez kiválóan jön, ám amikor a hegyekben kanyar kanyart követ, nem feltétlenül bánja az ember, ha több ellenállást tanúsít a volán. Ezt a vezetési módok változtatásával, illetve személyre szabásával lehet állítani, ami jó dolog, bár a különbség nem jelentős sportmódban sem. Összességében azért jó a benyomás: élményben nem nyújt sokat, hozza a kategóriaátlagot, de tökéletesen kielégíti a hétköznapi igényeket.

Vékony karimájú kormány, minimális ellenállással lehet forgatni
Szintén pozitívak a tapasztalataim az e-Pedalról, a Qashqai egypedálos vezetési rendszeréről. Alapvetően nem kedvelem ezeket a módokat, de korábbi tapasztalataimmal ellentétben itt nem olyan éles és pontszerű a gyorsítási és a lassítási fázis közötti határvonal, könnyű ráérezni a kezelésére.
Talán egyedül a 190 lóerős teljesítmény az, amit nem feltétlenül érezni az autóban. A kigyorsítási szakaszok első fázisában megvan a villanyautós dinamizmus, ám ez egy idő után elhalványul. Összességében lendületesebbnek is érződik városi körülmények között a Qashqai, de azért aggódni nem kell, emelkedőn is tud előzni, ha azt kérik tőle. Álló helyzetből 7,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára az autó, végsebessége 170 km/óra.

Erős napsütésben a zongoralakk vakítóan csillog
A rövid vezetésekből mérvadó fogyasztási adatokat nem lehet leszűrni, bár a megfigyelt adatok alapján a 6,5 liter/100 km körüli érték reális lehet. Ennyit produkált alattam másfél éve a facelift előtti e-Power is. Kis odafigyeléssel egyébként kihozható 900-nál is több kilométer egy tank üzemanyagból.
Költségek
Cikkünk megjelenésekor a Nissan Qashqai magyarországi árai még nem voltak nyilvánosak, de tekintettel arra, hogy a hazai kereskedésekbe legkésőbb július elején megérkeznek az új autók, sokat már nem kell várni ezekre az információra. A felszereltségi szintek száma az eddigi négyről ötre nő az N-Design érkezésével, ez a csomag mondható a kínálat közepének, bár inkább közelebb áll már a magasabb Tekna szinthez, mint az N-Connecta árához.
Ahhoz, hogy a Qashqai erős tényező legyen a piacon, az árának is megfelelőnek kell lennie. A lélektani tízmillió alatti alapár jó cél lehet a Nissannak, de az árak meredek emelkedésnek indulhatnak az extrák és az erősebb motorok bekerülésével. Másfél éve legalább 16 milliót kértek az e-Power erőforrással szerelt crossoverért, ennél olcsóbb aligha lesz a megújult modell ezzel az erőforrással.
A Nissan Qashqai és vetélytársai – Listaár, forint | |
---|---|
Nissan Qashqai 1.3 DIG-T Mild-Hybrid (140 LE) (kifutó változat) | 9 849 000 |
Citroën C5 Aircross 1,2 L PureTech (130 LE) | 8 500 000 |
Opel Grandland 1.2 Turbo Start/Stop (130 LE) | 9 990 000 |
Kia Niro Hybrid (129 LE) | 10 999 000 |
Mazda CX-30 2.0L e-SKYACTIV G (122 LE) | 11 099 900 |
Toyota Corolla Cross 1.8 Hybrid 2WD (140 LE) | 12 415 000 |

Egyelőre még nincs hazai ára az autónak
Értékelés
Habár tágas mezőnnyé bővült a crossoverek családja azóta, hogy a Nissan letette ennek alapköveit, mindig az élre tudott ugrani a Qashqai, amikor generációt váltottak. Most ugyan csak frissült a modell, ám a változások mértéke abszolút új életet lehelt az autóba.
Egyedi hibridrendszere már önmagában is vonzóvá teheti, hiszen a hagyományos üzemanyag miatt adott a nagy hatótáv és a gyors újratöltés, viszont a közvetlen villanyhajtás hozza az extra dinamizmust, különösen alacsonyabb sebességnél. Mutatott tulajdonságai alapján újabb virágzásnak nézhetnek elébe a japánok, egyedül az árazáson múlhat, boldog vagy szomorú lesz-e a szamuráj.
Mellette – Ellene | |
---|---|
|
|