A Circuit de Barcelona-Catalunya pályán szerdától péntekig lezajlott 2020 első Forma1-es előszezoni tesztje.

Ugyan az eltérő programok, napi célok miatt az összehasonlítás és értékelés messze nem abszolút a háromnapos gyakorlás összesített adatai azért már nyújtanak valamilyen képet az autók versenyképességéről és megbízhatóságáról.

F1: A Ferrari csak a nyolcadik erő? 1

Nem meglepő módon az élen mind a tempó, mind a megtett táv tekintetében az elmúlt hat évben zsinórban hatszor két bajnoki címet szerző Mercedes áll – ami a köridőt illeti, Valtteri Bottas 1:15,732-es eredményével tesztcsúcsot futott, a pálya 2007 óta használt nyomvonalán senki nem volt még olyan gyors tesztelésen, mint ő. A finn egyébként az egyedüli, aki bármikor is – azaz a versenyhétvégéket is beleértve – 1:16 alatti kört ment Barcelonában.

A Mercedes a három nap alatt hét és fél versenytávot húzott le, azaz minden egyes nap két és fél Spanyol Nagydíjnak megfelelő futást tettek a W11-esbe.

A leglágyabb abroncsok a Red Bullnál nem kerültek elő a héten, így a tempó tekintetében nem érdemes összemérni az RB16-ost a W11-essel, de ami a futásteljesítményt illeti, Max Verstappenék is elégedettek lehetnek, hiszen mindössze huszonpár körrel mentek kevesebbet a Mercedesnél, a 471 kör is kiváló.

F1: A Ferrari csak a nyolcadik erő? 2

A megtett körök száma napok szerint és összesítve

Az élcsapatok közül egyértelműen a Ferrari van hátrányban, méghozzá jelentős hátrányban, ugyanis a Scuderia az idő és a táv szempontjából is csak a nyolcadik(!) lett a harmadik nap végén, mindössze a tavalyi sereghajtó Williams és a 2019-es konstruktőri 9., a Haas szerepelt rosszabbul náluk. Külön érdekes, hogy az SF1000-essel Sebastian Vettel által teljesített leggyorsabb kör csak 14 ezreddel volt jobb a Williams legjobbjánál úgy, hogy a Ferrarin az eggyel lágyabb, azaz gyorsabb Pirelli volt.

Az első előszezoni teszt „vesztese” a Haas, minden tekintetben az utolsó helyen kullognak, a Williams is jobban szerepelt náluk, ráadásul az amerikai alakulat volt az egyetlen, amelynél autótörés történt, a tetejébe kettő is: csütörtökön Romain Grosjean, pénteken Kevin Magnussen is a gumifalnak vágta a VF20-ast.

A tesztelés jövő szerdán folytatódik a második háromnapos menettel.

F1: A Ferrari csak a nyolcadik erő? 3

A leggyorsabb körök a megfutásukhoz használt gumikkal és a megfutásuk napjával

Forrás: Fotó: Getty Images/Circuit de Barcelona-Catalunya/Pirelli
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari Forma-1 Sport tesztelés