Egy 5309x2010x1935 milliméteres tömb akkor is jól észlelhető az utcaképben, ha nem piros és nem harsog az oldaláról az új Vivaro felirat. Így azonban még látványosabb, hogy megújult az Opel Vivaro. Az eddigi Vivaro, akárcsak régebben az Arena, a kortárs Renault Trafic ikre volt. 2001 és 2014 között az első Vivaróból 650 ezer, 2014-től mostanáig újabb 310 000 darab talált gazdára belőle Európában.

Úgy fest, az egymilliós jubileumot más technikával ünnepli majd az Opel. A cég új tulajdonosa, a Peugeot Részvénytársaságot jelentő PSA úgy döntött, hogy a korosodó Vivaro leváltásakor friss fejlesztésű, saját kisteherautóját látja el Opel-emblémával. A Vivaro harmadik generációja alapjaiban új autó elődjéhez képest és kicsit sem az a testvérmodellekhez, a Citroën Jumpy-Peugeot Expert-Toyota Proace trióhoz képest.

Külső

Ebben a kategóriába az emblémacsere a divatos megoldás, de a legolcsóbb badge engineeringnél optikailag több is történt, mire Vivaro lett a kiindulási alapokból. Eltérő a négyes ikrek fényszórója és emiatt a lökhárító felső része is. A műfaj korlátain belül az új Opel Vivaro Van takaros autó, a tesztautó esetében szokatlan finomságokkal, mint a fényezett lökhárító, tükörház és kilincs.

Lángvörös romboló az Opeltől 1

Hosszra 5309, szélességre 2010, magasságra 1935 milliméteres a leghosszabb új Vivaro Cargo Van, legalábbis az emelt terhelhetőséggel ennyi a magassága

Kisbuszként és lemezelt áruszállítóként háromféle hosszban kapható az autó, amelyről Aranyi Péter kollégánk nemrég részletes bemutatót írt a magyarországi premier kapcsán, benne az összes verzióval és lényeges adattal. Röviden áttekintve az új Vivarót, S, M és L jelöli a háromféle hosszt. A legkisebbnek a hátsó túlnyúlása (803 mm) és a tengelytávja (2925) is a rövidebbik, a középsőben a túlnyúlás ugyanekkora, de a tengelytáv 3275 mm, míg a tesztben szereplő L-nek a hátsó túlnyúlása is nagyobb (1153 mm) és a tengelytávja is a hosszabbik.

Említésre méltó, mennyire finoman, csapkodás nélkül záródik minden ajtó. Különösen precíz konstrukciót sejtet a jobb oldali tolóajtó, amely enyhén megindítva is bekattan a zárba a sín végén. A bal oldali tolóajtó felára bruttó 152 400 Ft, nettósítva kereken 120 000 forint lenne. A tolóajtók elektromos működtetéssel is rendelhetők, ami a kulcsnélküli ajtónyitással-zárással együtt értékes időnyereség lehet áruterítőknek, futároknak.

Lángvörös romboló az Opeltől 2

Kiakasztott határolással 180 fokig nyílnak az ajtók. Felárért sem hajthatók az oldalfalra, ami szűk helyen megkönnyítené a rámolást és a mozgást a kocsi mellett

Kiakasztott határolóval 90 helyett 180 fokig kitárható az osztott hátsó ajtó. Szűk helyen rámolva jobb lenne az oldalfalra visszahajthatni őket, de a bonyolultabb zsanért igénylő, 270 fokos nyitás nem szerepel az extrák között. Erős szélben elférne alaposabb határolás a hátsó ajtókhoz, mert visszahajtja őket a cúg.

Belső

Ami jót a kombiverzió és az egyterű nyújthat, az a teherautóból sem maradt ki. Belső világításpanelje esztétikus és a LED-ek erős fényt adnak, elektromos ablakemelői akadályérzékelősek, az ajtókban és a műszerfalon a menetlevéltől a sivatagi vízmennyiségig mindennek van helye.

Lángvörös romboló az Opeltől 3

Kényelmes a vezetőülés, mindhárom ülés fűthető. A középső ülőlap előrebuktatható, üreg van alatta, a jobb szélsőt felcsapni lehet, ha a raktér felől hosszú deszkát kell áttolni. Rendelhető hatszemélyes Crew Van is

Hatszemélyes Crew Van is kapható, de a tesztautó egy üléssoros volt. Meglepett, hogy a háromszemélyes üléspadon nemcsak a két szélső, de a középső üléshez is van fűtési lehetőség. Az AndroidAuto és az Apple CarPlay meglétével a 7 colos érintőképernyő támogatja az okostelefon-integrációt, a telefonról futtatott navigációval könnyen nélkülözhető extra a gyári útvonaltervező, de rendelhető.

A felárért ablakkal is választható, lemez válaszfal ellenére összeköthető a puttony és a fülke. A tesztautó FlexCargo ülésének jobb oldalát felcsapva és a raktér felőli ajtót lehajtva akár 4024 milliméteres lécek, csövek, pallók tolhatók át műszerfal alá a 2862 mm hosszúságú raktérből.

6,1 köbméteres a raktér, ami az utastér felé bővítve 6,6 köbméteres a gyári adatok szerint. Felnőttek csak görnyedve tudnak bent bármit is csinálni, a legmagasabb ponton mérve 1397 mm belső magasság ennyit enged. A Vivaro Cargóból egyféle tetőmagasság van, ahogy jóval magasabb elődjéből is, a nagyobb Movano rendelhető háromféle tetővel.

Lángvörös romboló az Opeltől 4

Feláras az élvédős faburkolat. Ide is lehet rámolni, szemben a burkolatlan kerékjárati dobokkal

Telerámolva az autót jól kihasználható a kerékjáratok szögletes borítása, az ívelt doblemezzel szemben erre is lehet pakolni. A legszélesebb pontján 163,6 cm széles bendő a kerékjáratok között 125,8 centiméteresre szűkül, tehát itt is elfér keresztben a 120×80 centis Euro-raklap, amelynek 78 darabos szögmennyiségét is rögzíti a szabvány. A tesztautó megkapta a préselt falemeznek tűnő védőborítást a padlóra, az oldalfalakra és a hátsó ajtóra, amit hasonlóan hasznos élvédők egészítenek ki.

Technika

Műszakilag nincs különbség a kiindulási alapokhoz képest, az Opel Vivaro is a PSA K0 haszonjármű-családjának tagja. Alapjait az EMP2 moduláris padlólemez adja, amire a C5 Aircrosstól az Opel Grandland X-en át a 308-as Peugeot-ig oly sok autó épül.

Lángvörös romboló az Opeltől 5

Független a hátsó kerékfelfüggesztés. A PSA EMP2 padlólemeze személyautós technika, a haszonjárműcsalád gyári kódneve K0 (nulla)

Ebben az önhordó acélkarosszériás járműben a legérdekesebb a laprugós, merev tengelyes hátsó híd helyett a független, csavarrugós kerékfelfüggesztés, ami a személyautós alapok öröksége lehet. Az autó alá hasalva tűnt fel a rövid kipufogócső, amit felesleges anyagpazarlás lett volna végigvezetni a hátsó lökhárítóig.

A motorháztetőt kinyitva valahol messze lent látható a motor. 102 vagy 120 lóerős lehet az 1,5 literes sornégyes, 270 illetve 300 newtonméterrel. A kétliteresből háromféle van: 122 LE/ 340 Nm, 150 LE/370 Nm és a csak nyolcfokozatú automatikus sebességváltóval társítható 177 lóerős, 400 Nm maximális forgatónyomatékkal.

Az 1997 köbcentis, egyturbós dízelmotor szervizszempontból előrelépést ígér az ezen a teljesítményszinten duplaturbós 1,6 CDTI-hez képest, amit a Renault-tól örökölt az előd. A PSA négyhengerese tartós, jól konstruált és kiforrott dízelmotor. Akinek van hozzá jogosítványa, az 1,4 tonna teherbírású autó mögé 2,5 tonnás fékezett utánfutót köthet.

Lángvörös romboló az Opeltől 6

102 és 120 lóerős lehet az 1,5 literes dízelmotor, 122, 150 és 177 lóerős van a tesztautóban lévő kétliteresből. Óriási üres tér van a fedél és a motor között

Jövőre az Opel haszonjárműve is megkapja a PSA elektromos hajtását a Vivaro-e megjelenésével. A fejlesztést az EMP2 padlólemez rugalmassága teszi lehetővé. Az elektromos Vivaro WLTP szerinti hatótávja 200 vagy 300 km lesz a kétféle akkumulátorral. Az egyik kapacitása 50, a másiké 75 kilowattóra. 2021-ben a Combóból is lesz villanyhajtású teherautó.

Vezetés

Falak, autók között forgolódva 12,9 méter a fordulókör átmérője, ami elég sok. Padkák között 12,4 méter, a kellően magas, a járdasziget fölé nyúló lökhárító miatt ez ki is használható. Elinduláskor és szűken centizve is megszokást követel az erős rugóval dolgozó, enyhén rúgó kuplungpedál.

Nagyon zavaró a teljesen érzéketlen kormányzás. A könnyedén forgatható volánon át nem jön érdemi információ az első kerekek felől, nagy kétségek között volnék, hogy a 215/60 R17C-s teherautó-gumik tapadása mikor fogy el esős úton. Ez veszélyes, mert tényleg nem tudni, mit bír el még kanyarban az autó. Nem tudtuk meg, mennyire sokat, de sokat elbír, az biztos. A Vivaro Cargo megnyugtatóan stabil útfekvésű, tiszta egyenesfutású kisteherautó. És főleg szélvészgyors.

Lángvörös romboló az Opeltől 7

1664-1728 kilós ezzel a motorral az autó, terhelhetősége 1435-1372 kg. Bősz erővel repíti a 370 Nm nyomatékú dízelmotor, 12,6 mp alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, a végsebessége 182 km/óra

Van ennél a 150 lóerős verziónál erősebb is, de hová, minek? Amit bútorokkal telerámolva művelt a 110 kilowattos motorral, az bőven emlékezetes. A jól elérhető, lazán kapcsolható kézi váltóval társítva a kétliteres motor szupervonatként repítette a dobozos Vivarót. 1400-as fordulatszámon már van némi ereje, onnan hamar megtáltosodik és jön a száguldás.

Különféle tapadású útfelületekhez igazítható a kipörgésgátlás működése a bal térd feletti forgókapcsolóval. Az IntelliGrip terepes állásban lazább, aszfalton szigorúbb a túlpörgés elkerülésében, de nettó 150 000 Ft aránytalanul magas felár érte.

Aki nem ott tart munkáltatóként, hogy ráteszi a droidot a kocsira aztán oldja meg, ahogy tudja, a nagyon gazdag felszereltségi listáról okosan szemezve összerakhat olyan Vivaro Vant, amelynek extrái visszahozzák az árukat az egyszerűbb, gyorsabb ki-berakodással és a kevésbé fárasztó vezetéssel.

Lángvörös romboló az Opeltől 8

A tengelytáv és a hátsó túlnyúlás variálása adja ki a különféle verziókat. A személyautós alapok jót tesznek a vezethetőségének, úttartása biztonságos, csak a kormányzása érzéketlen a végletekig

Jóval hatékonyabbá és kevésbé fárasztóvá teszik a melót az új Opel Vivaro Cargo vezetőtámogató berendezései. Az első-hátsó parkolóradarral és a hátsó kamerával a parkolás válik gyorsabbá és a karosszériasérülések ritkábbá. Az adaptív tempomat nemcsak kényelmes, de biztonságosabb is a követési távolság automatikus megőrzésével. A ráfutásos balesetekre figyelmeztető rendszer akkor jön nagyon jól, ha a jómunkásember figyelmét pillanatnyilag valami más köti le, nem a forgalom.

Sajnos az előző Vivaro rendes, osztott tükörlapos visszapillantói helyett a lemezelt autóhoz alkalmatlan tükör jár. Mintha költségokokból a Partner és a Berlingo tükrét örökölte volna a sokkal nagyobb Vivaro Cargo és ezeknek a tükröknek túl nagy a holttere, amit az elektronikus holttérfigyelés megrendelése sem kompenzál.

Költségek

Hossztól és motortól függően 6,1 és 8,7 millió Ft között mozognak a nettó listaárak, áfával számolva ez 7 943 510-11 267 110 forintot jelent Vivaro Van esetében. A leghosszabb csak növelt terhelhetőséggel kapható, a tesztelt Vivaro Cargo L a három közül a leggazdagabb, Innovation felszereltséggel nettó 8 170 000, bruttó 10 555 900 forinttól tömhető meg további extrákkal. A típusra érvényes promócióban év végéig 1 350 000 Ft értékű ajándékkártyával hirdeti az autót a forgalmazó.

Lángvörös romboló az Opeltől 9

Hossztól és motortól függően 6,1 és 8,7 millió Ft között mozognak a nettó listaárak, áfával számolva ez 7 943 510-11 267 110 forintot jelent Vivaro Van esetében. A bal oldali tolóajtó felára nettó 120 000 Ft, ugyanennyiért lehet motoros a jobb oldali tolóajtó és áfa nélkül 240 000 forintból a jobbost és a balt is villanymotor mozgatja, a kilincset meghúzva vagy távirányítással 

Tisztán városi forgalomban 8,8 literes fogyasztást mértünk 100 kilométerre, ami arányos az autó erejével és 1,4 tonnás terhelhetőségével. Városon kívül nekünk 7,4 liter elég volt százon. Öt év/100 000 km garancia jár az autóhoz, amiből az első két év mentes a kilométer-korlátozástól. Felárért a garancia kiterjeszthető 250 000 km-re, ugyanígy öt éves időkorláttal. A karbantartási periódus maximuma két év/50 000 km, de nem tudunk elképzelni olyan motorolajat a szervizekben, amely azzal a 4,5 vagy 5,5 literes olajtöltettel, amit a Peugeot Expert esetében az olajválasztók hoznak erre a motorra, ne rontaná a turbófeltöltő és a motor élettartamát a felső intervallumot használva. Az autók megérdemlik és hosszú távon meg is szolgálják a normális olajcsere-periódust.

Értékelés

Szerencsétlen tükreit és bizonytalan kormányzását leszámítva az Opel Vivaro kitűnően átvészelte a váltást Renault-alapról PSA-technikára. Fejlett vezetőtámogató eszközeivel, a kategóriában különösen gazdaggá konfigurálható felszereltségével, okos belső terével kényelmes és biztonságos munkaeszköz.

Mellette – Ellene
 
  • A kategórián belül csendes, kulturált utastér
  • Bivalyerős dízelmotor
  • Tökéletesen személyautós viselkedés
  • Praktikus raktér jó világítással, gondos védőburkolattal, belső kilincsekkel
  • Finoman működő ajtók, motorizálható tolóajtók
  • Igen fejlett vezetőtámogató berendezések
  • A kisteherautókon messze túlmutató kényelmi és biztonsági extrák
  • A motor erejéhez mérten kedvező fogyasztás
 
  • Elég nagy fordulókör a hosszabbik tengelytávval
  • Bizonytalan kormányzás, pocsék útérzet
  • Holtteres, kicsi külső tükrök
Hogy tetszik az új Opel Vivaro Cargo?
316 szavazat - átlag: 6.57 (10-ből)
Hogy tetszik az új Opel Vivaro Cargo?
Forrás: Opel, Vezess