Ahogy nemrégiben a Vezessen is megírtuk, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed bin Szulajm a korábbi félelmeknek megfelelően adminisztratív trükközéssel lehetetlenítette el, hogy a szervezet decemberi tisztújításán ellenjelölt indulhasson vele szemben.

Az elmúlt időszakban két – ilyen téren viszonylag ismeretlen – hölgy is jelezte, hogy beszállna a versenybe, ám az egyetlen komolyan vehető jelentkező az amerikai Tim Mayer volt, aki versenyszervezőként és a közelmúltig FIA-s versenyfelügyelőként is dolgozott.

Mayer ma – miután esélye sem lett volna a hivatalos jelölti regisztrációra – bejelentette a visszalépését.

„Amikor a választás már a szavazatok leadása előtt eldől, az nem demokrácia, az csak színjáték; amikor a tagszervezeteknek nincs választási lehetősége, akkor nem résztvevők, pusztán nézők” – mondta a szakember, rámutatva, hogy nincs logikus magyarázat a jelölhető tisztviselők listájának 40-ről 29 fősre kurtítására.

„Egyáltalán nincs átláthatóság. Persze nem tegnapról mára alakult így, két évtized alatt jutottunk idáig. Nem Mohammed az első, akinek megfordult a fejében a jelölési kör szűkítése, de most már eljutottunk oda, hogy csakis egy ember indulhat.”

Mayer elmondta, hogy a választási trükközés miatt több beadványt is benyújtott az FIA etikai bizottságának, de nem hisz az eredményben, mert még ha a bizottság megalapozottnak látná is őket, az ilyen ügyekben a végső döntést a szervezet elnöke és a szenátus vezetője, tehát épp a bepanaszolt Szulajm és az egyik szövetségese hozza.

Az amerikai kiemelte, hogy miután az FIA francia bejegyzésű, így elvben a francia joghoz igazodó szervezet, ráadásul alapszabályában szerepel a demokratikus működés elve, szerinte a francia hatóságoknak érdemes lenne megvizsgálni a kialakult helyzetet.