A többek között az F1-et is felügyelő Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed bin Szulajm (nyitóképünkön) tavaly szeptemberben egy interjúban vetette fel, hogy szerinte vissza kellene szorítani a trágárságokat a Forma-1-es közvetítésekben, néhány nappal később, a Szingapúri Nagydíj csütörtöki sajtónapján elhangzott – épp a fentiekre reagáló, egy korábbi rádiós trágárságot idéző – nyilatkozata alapján pedig máris közmunkás büntetést szabtak ki a Red Bull-os Max Verstappenre.

A példastatuálás ezzel nem áll meg, nem sokkal később a ferraris Charles Leclerc kapott 10 ezer eurós pénzbírságot egy hasonló elszólásért, 2025-re pedig még szigorított is az FIA a szabályokon, az idei évben már a rádión, illetve a hivatalos sajtóeseményeken elhangzott káromkodások mellett az FIA-t vagy annak tisztségviselőit kritizáló-sértő megszólalásokért is járhat büntetés, ráadásul már nem pusztán pénzbírság, hanem akár pontlevonás, extrém esetben eltiltás is.

Verstappen a fentiek miatt kerülte demonstratíve a Szaúd-arábiai Nagydíjon a rajtincidens kapcsán neki kiosztott 5 másodperces időbüntetés véleményezését, de összességében is elmondható, hogy az autóversenyzők többsége nem ért egyet az ilyen szintű szólásszabadság-korlátozással. Az F1-es pilóták érdekvédelmi szervezete, a GPDA még tavaly tiltakozott nyílt levélben, ám épp az idei szigorítások miatt publikusan már kerülik is a további kommentárokat.

Az első komoly „áldozat” ugyanakkor nem az F1-ben, hanem a rali-világbajnokságban (WRC) született, ott egy pilóta még februárban, a Svéd-rali után kapott büntetést: a hyundaios Adrien Fourmaux-t 10 ezer euróra bírságolták, amiért az autóból kiszállva eleresztett egy trágárságot.

Azóta a raliversenyzők szakszervezete, a WoRDA levélben ítélte el a túlzott szigort, az (egykori ralipilóta) FIA-elnök pedig mintha meghátrálásra is készülne.

„Az FIA által felügyelt hét világbajnokságban részt vevő versenyzők visszajelzései alapján mérlegelem a B függelék [azaz a vonatkozó szabályhely – a szerk.] javítását. Korábbi raliversenyzőként szinte mindenkinél jobban értem a rájuk váró kihívásokat. A B függelék a nemzetközi sportszabályzat kulcsfontosságú része, melynek egyik fő célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportágainkat. Ugyanakkor a szabályokat emberek írják, illetve emberek is írhatják át. Mindig is hittem a folyamatos javulás elvében, és ez az FIA egyik fő értéke is”közölte Szulajm.

A szervezet által felügyelt sportágak résztvevői által nem túlságosan kedvelt FIA-elnök mandátuma idén jár le, a kompromisszumkeresés az újraválasztási esélyek növelését is szolgálhatja, igaz, eddig nem is akadt kihívója Szulajmnak, akit ráadásul a kisebb, de ugyanúgy egy-egy szavazattal rendelkező, különböző juttatásokkal, látványprogramokkal „lekenyerezett” kisebb nemzeti tagszervezetek jelentős része is támogat.