Max Verstappen korábban nyers őszinteséggel, nemegyszer egyenesen faragatlanul beszélt mind a csapatrádiózás, mind a sajtós megszólalásai során, ám tavaly, miután az FIA-elnök Mohammed bin Szulajm úgy döntött, kiirtja a trágárságot a Forma-1-es közvetítésekből és a hivatalos sajtótájékoztatókról, épp a Red Bull holland pilótájával statuált példát.
Verstappen akkor egy trágár rádiózás sajtótájékoztatós megismétléséért kapott a szezon után teljesített közhasznú munkát, de a versenyfelügyelők a pénzbírságokat is szórni kezdték, idén pedig már nem pusztán a csúnya szavakért, de a felügyelőszervezetet vagy annak tagjait „sértő”, ellenük gyűlölet keltő megszólalásokért is jöhet a bírság, sőt, akár pontlevonás is.
A négyszeres világbajnok – tőle szokatlan higgadtsággal – ezt is tartotta szem előtt, miután a múlt vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíjon a rajtnál történt pályaelhagyásáért 5 másodperces büntetést kapott.
A holland a rádión – bár a közvetítésben a drámai hatás kedvéért kisípolták – egyszerűen „igazán szép”-nek bélyegezte a döntést, a leintést követően pedig egyetlen megszólalásában sem ment bele a büntetés véleményezésébe.
„Tudom, hogy itt nem szabad káromkodnom, emellett már olyat sem szabad mondani, ami sértő lenne, ártana egyeseknek. Hadd nézzem meg a jegyzeteimet, bőven vannak tiltott szövegek” – nyilatkozta gunyorosan a versenyt követő „leülős” sajtótájékoztatón.
Fotó és videó is bizonyítja, hogy a befutó után maga az FIA-elnök beszélt valamit Verstappennel, egyesek szerint előre megfenyegette, legalábbis figyelmeztette, hogy vigyázzon a szájára – erről biztosat nem tudni, de a holland később hazája sportcsatornájának elmondta, hogy már beletörődött a szűkszavúságba.
„Elég rég vagyok már az F1-ben ahhoz, hogy szinte mindenkit ismerjek. Minél kevesebbet mondok, annál jobb. Egyszerűen nincs is már kedvem beszélgetni” – mondta a Viaplay-nek.
„Az az igazság, hogy eljutottam oda, hogy nem is érdekel, mit mondanak vagy írnak rólam. Én teszem a dolgomat, élem az életemet. Kijövök a pályára, aztán mindent beleadok, amikor beülök az autóba. A gyárban dolgozok a munkatársakkal, aztán irány haza, akkor jöhet az F1-en kívüli élet” – folytatta a holland, aki a közeljövőben apuka lesz.
„Naná, hogy szeretnék gyors lenni, a maximumot nyújtani, ha pedig nem jön össze, ez van. Továbbra is élvezem a versenyzést, de ha rosszul alakulnak a dolgok, azt sem viszem haza.”
Többek között Verstappen büntetéséről és F1-hez való hozzáállásáról is beszélgettünk a Vezess Csapatrádió legfrissebb adásában, itt találod a podcast legújabb epizódját!