Egy hatodik és egy tizedik helyet bukott el Japánban a Renault, miután Daniel Ricciardót és Nico Hülkenberget is kizárták utólag a versenyből, ugyanis a fékerőeloszlás-szabályozó rendszer nem felelt meg az előírásoknak. A turpisság a Racing Pointnak tűnt fel egy belső kamerás felvétel alapján, az enstone-i gárda pedig az igazukat alátámasztó bizonyítékok hiányában nem élt a fellebbezés lehetőségével.

Ugyan a Renault nem engedte versenyzőinek, hogy magára a kizárásra vonatkozó kérdésekre válaszoljanak, a kialakult helyzetről nem rejtették véka alá az álláspontjukat.

F1: Ricciardo kiakadt a Renault kizárásán 1

„Igen, azt hiszem” – felelte a Szuzukában igencsak előkelő helyen záró Ricciardo, amikor arról kérdezték, hogy könnyű-e továbblépni a történek után. „Túl vagyunk rajta, a verseny óta pedig eltelt már két hét. Nyilván mindent megtettem, amit tudtam annak érdekében, hogy jó versenyünk legyen, és az is volt. A pontok azonban elszálltak, de semmit sem tudnék másképp csinálni.”

„Amikor értesültem a hírről, frusztrált voltam, mert nagyon jól jött volna nekem ez a nyolc pont. Viszont felpörgettem már magam a [mexikói – szerk.] versenyre, visszanéztem a tavalyi pole-körömet.”

Ricciardo úgy véli, hogy a Renault-nak előre kell tekintenie, mert az év során felmerült problémákon vagy kialakult körülményeken való rágódás csak önsajnálathoz vezethet. Elismerte, hogy egyébként sem volt könnyű dolga az első renault-s évében, a Red Bulltól való távozását követően.

„Magasak voltak az elvárások, és a tavalyi alapokra kellett építkezni, ami idáig nem bizonyult jó útnak. Amikor pedig ráéreztünk valamire, mindig vagy történt valami, vagy megbüntettek, mint Szingapúrban. Nehéz volt lendületet nyernünk, mert valami mindig közbejött. De ha csak ülünk, és magunkat sajnáltatjuk, abból nem lesz előrelépés.”

Ami a mexikói hétvégét illeti, Ricciardo elmondta, hogy bármikor rosszra fordulhatnak a dolgok, mert néha nem éppen a legszebb sport a Forma-1 – azt azonban nem tagadta, hogy imádja a kihívásokat.

„Látom, hogyan hatott a csapatra az, ami a japán eredményekkel történt. Dühösek és frusztráltak vagyunk, de úgy állunk hozzá, hogy húzzunk bele, és szerezzük vissza azokat a pontokat, amiket elvesztettünk. A rossz napokat motivációként lehet használni, a jól sikerült napok után még értékelni is lehet azokat. Fontos, hogy megünnepeljük a jó napokat” – magyarázta.

F1: Ricciardo kiakadt a Renault kizárásán 2

Az egy pontot – és év végén az ülését is – veszítő Nico Hülkenberg elárulta, hogy nehezen tud bármit is mesélni a kizárásról, mert „zavarosnak” találja azt, ami történt.

„El kell fogadnunk” – mondta. „Ez már a múlt, innen kell tovább lépnünk. Nem gondolom, hogy teljesítmény vagy versenyképesség szempontjából ez bármit is változtat nálunk a pályán, szóval nyugodt vagyok. Jó, hogy van már egy sima hétvégénk, és ki tudjuk hozni azt magunkból, amit tudunk. Csak végeznünk kell tovább a munkánkat, és újra versenybe kell szállnunk.”

Hozzátette, hogy a szuzukai hétvége megmutatta, hogy a Renault jó úton halad. „Úgy gondolom, hogy az előző néhány verseny felfelé ívelő formát mutatott, az autóban is jobban, magabiztosabban érzem magamat. Jobbak az időmérőink és a versenyeink is, szóval kezdenek a helyükre kerülni a dolgok” – taglalta.

„A cél nyilván az, hogy tartsuk ezt a szintet a hátralévő négy futamon is, és továbbra is azt csináljuk, ami eddig, mert ez működött. Szuzukában erős versenyt futottunk, remek volt a tempónk is. Láthatjuk azonban, hogy egy gyenge időmérő nehézzé tudja tenni a versenyt is. Danny esetében viszont láthattuk, hogy az alternatív stratégiával és az autóban rejlő tempóval nagyon versenyképes volt.”

A kizárással a Renault-nak valószínűleg már nem lesz esélye arra, hogy elcsípje a konstruktőri bajnokság negyedik helyén álló McLarent, ugyanis így 43 pontra nőtt a különbség a két csapat között, a Toro Rosso és a Racing Point azonban lőtávolon belülre került az enstone-i gárdához képest. Ami az egyéni bajnokságot illeti, a Ricciardo-Hülkenberg kettős 34-34 ponttal a 12-13. helyen áll.

Forrás: Fotó: Europress, Motorsport.com, Racefans.net