A kelet-franciaországi Doubs megyében az elszaporodott szabálytalanságok miatt a rendőrök is fokozottabban figyelik a közlekedést, tartanak ellenőrzéseket, a megyeszékhelyen, Besançonban pedig komikus fogásuk is akadt múlt csütörtökön, tudósít az AutoPlus.

Az este fél tíz után az út mellett posztoló rendőrök egy általuk már korábbról is ismert, vezetői engedéllyel nem rendelkező egyént szúrtak ki egy elhaladó autó volánjánál. A nyomába is eredtek, de mire elindultak és megfordultak, a delikvensnek sikerült meglépnie, ám mivel tudták, kiről van szó, értesítették a bajtársakat, így egy másik egység az illető lakcíménél várt rá.

Nem sokkal később meg is érkezett az autó, ám addigra a kiszúrt vezető az anyósülésben foglalt helyet, a volánnál pedig korábbi utasa ült. A rendőrök így is megkezdték az intézkedést, az igazoltatás során pedig gyorsan kibukott, hogy a váltósofőrnek sincs jogosítványa, ráadásul ittas is – az már nem is meglepő, hogy az eredeti jómadár szintén részeg volt. Olyan jól sikerült a fifikás megúszási kísérlet, hogy rögtön mindketten bajba keveredtek.

A 30 és 35 éves férfiakat őrizetbe vették, a rendőrőrsön vérmintát is vettek tőlük, ami megerősítette az alkoholfogyasztást. Bíróság elé csak novemberben állnak, ott azonban valószínűleg nem lesznek velük elnézőek: a jogosítvány nélküli vezetés önmagában 9 ezer eurós (3,6 millió Ft) pénzbírságot, de akár 3 év szabadságvesztést is érhet, míg az ittas/bódult vezetésnél 15 ezer eurós (5,46 millió Ft) pénzbírságról és egy évig terjedő szabadságvesztésről lehet szó, ezek a jómadarak pedig „halmozták az élvezeteket”…