Nemrégiben bejelentette Budapest vezetése és a BKK, hogy megújítják a Nagykörutat (ez a gyűjtőneve a Petőfi hídtól a Margit hídig annak az útszakasznak, amely a Ferenc, a József, az Erzsébet, a Teréz és a Szent István körutakból áll). Az arculati átalakulás mellett a közlekedésszervezéshez is hozzányúlnak, amely a kerékpársávok és a parkolóhelyek kialakítását is érinti. A legutóbbi, 2020-as változtatások során a Nagykorút mentén 170 parkolóhelyet szüntettek meg, a biciklisávok kialakításához forgalmi sávokat is átalakítottak, ezek a Nagykörút 85 százalékát érintették.

A Nagykörút projekt célja egy egészségesebb, biztonságosabb, tisztább és zöldebb útszakasz kialakítása. A fejlesztés nem csak a közlekedésről szól: komplex megújítást terveznek, aminek célja a körút mára megkopott vonzerejének, pezsgő kulturális és kereskedelmi életének helyreállítása. Az ígéret szerint így egyszerre lesz majd jó a vonzáskörzetében lakni, közlekedni, vásárolni, enni-inni, kikapcsolódni, vagy épp boltot üzemeltetni.

Így írják át a parkolást Budapesten 1

A Nagykörút új márkaarculatot kap (Fotó: BKK)

A döntéshozók által közzétett tanulmányterv szerint az érintett szakasz területéből jelenleg a legtöbbet a személygautó-közlekedés infrastruktúrája (amelybe a parkolókat is beszámították), a legkevesebbet pedig a kerékpáros közlekedés infrastruktúrája veszi igénybe. Százalékos arányban ez azt jelenti, hogy a Nagykörút területéből

  • az autók 40,
  • a gyalogosok 37,
  • a közösségi közlekedés 16,
  • a kerékpárosok pedig 7 százalékot foglalnak el.

A legnagyobb keresztmetszeti utasforgalmat viszont a közösségi közlekedés bonyolítja le, a teljes forgalom 49 százalékát (az autók a forgalom 34, a gyalogosok 15, a kerékpárosok pedig 3%-át).

A parkolóházak és mélygarázsok nem feltétlenül jelentenek megoldást

A G7 cikke szerint Budapest belső részein a parkolási problémát nem feltétlenül több mélygarázs vagy parkolóház építésével lehet megoldani. Fő gondként az ott élők közterületi parkolásának alacsony árát említik: évente csak néhány ezer–tízezer forintba kerül, miközben egy magánparkolóhely ára akár havi 40–60 ezer forint is lehet. Emiatt sok autós inkább az utcán parkol, és a parkolóházak kihasználatlanok maradnak: volt olyan parkolóház (például az Akácfa utcában), amelyet emiatt végül le is bontottak. Azt is kiemelik, hogy korábban a szabályozás sok új épületnél minden lakáshoz legalább egy parkolóhely építését írta elő, miközben a belvárosban csak minden második–harmadik háztartásnak van autója. A parkolási gondokat inkább a parkolási díjak, a szabályozás és az autóhasználat csökkentése felől kellene kezelni, nem új parkolóházak építésével.

Most akkor megszüntetnek parkolóhelyeket, vagy sem?

A Nagykörút tervezett fejlesztés által érintett szakaszán (A Nyugati tér és a Boráros tér közt) jelenleg nagyjából 330 hagyományos parkolóhely van. Ezeknek körülbelül egyharmadát villámparkolóvá alakítják, ahol legfeljebb 30 percig lehet majd várakozni egyhuzamban, szemben a Budapesten általános 3 órás időlimittel.

„Ezzel az a cél, hogy mindig legyen található üres parkolóhely a Nagykörúton” – közölte a BKK.

Növelik a mozgáskorlátozott parkolóhelyek és a koncentrált rakodóhelyek számát, továbbá megjelennek a megosztott autók dedikált parkolóhelyei is. Új parkolósávot alakítanak ki a József körút és a Ferenc körút egy-egy szakaszán is (VIII. kerület: Scheiber Sándor utca és Krúdy utca, valamint a Baross utca és a Pál utca között, IX. kerület: Mester utca és Tűzoltó utca között), mert az említett szakaszokon jelenleg nincsenek parkolósávok.

Így írják át a parkolást Budapesten 2

Fotó: BKK

A Ferenc körúton ma csak a Mester utca és a Boráros tér között találhatók parkolóhelyek (valamint egy kis szakaszon a Corvin-negyed közelében). Ezek az átalakítás után is megmaradnak, emellett az Üllői út irányában a Mester utca és a Tompa utca között, valamint a Tompa utca és a Tűzoltó utca közötti szakasz egyes részein is parkolósávokat hoznak létre a Ferenc körúton.

Jelenleg nagyjából 330 parkolóhely van a Nagykörúton, a BKK kérdésünkre elmondta, hogy növelni szeretnék ezek számát, bár azt nem árulták el, hogy mennyivel. A pontos tervek még kidolgozás alatt állnak, lakossági fórumokat tartanak az érintett kerületekben, ezek is formálják a koncepciót. Az egyik fórumon elhangzott lakossági visszajelzések alapján is alakult például a tervek tartalma, olyan helyszínen is parkolósávot létrehozva, ahol ma nem – és a tervek korábbi állapota szerint sem – lehet megállni autóval. Ám végül még az is lehet, hogy végeredményben csökkenni fog a parkolóhelyek száma, ezt egyelőre nem lehet tudni biztosan. Habár nem ehhez a projekthez kapcsolódik, de a BKK korábban szintén bejelentette, hogy 2026 tavaszán elindul a Mester utca megújítása. Itt a Ferenc körút és a Haller utca közt az számos parkolóhely megszűnik, mivel a halszálkás parkolási rendet felszámolják a sokszor elakadó villamosok miatt.

Egyes szakaszokon az új parkolósávokat a meglevő egyik forgalmi sáv helyén, a kerékpársáv mellett alakítják majd ki. A projekt leírása szerint a forgalmi sávok száma (folyópályán egy vagy két sáv) illeszkedni fog a Nagykörút egyes szakaszainak közúthálózati szerepéhez.

Parkolási díjak a Nagykörút közelében

A különböző mélygarázsok és parkolóházak nyújtanak alternatívát a Nagykörút 200 méteres vonzáskörzetében, némelyek különböző irodaházakhoz vagy hotelekhez kapcsolódnak. Ezeknek azonban csak körülbelül 25 százalékában lehet a közterületi 600 forint/órás díjért parkolni (júliustól egyébként drágulás lesz, erről ebben a cikkben írtunk), egy jelentős részükben ennek legalább a dupláját kell fizetni, amelyet az alábbi táblázat szemléltet (és a weboldalak szerint csak a Rákóczi téren és az Europeumban van olcsóbb, éjszakai óradíj, előbbiben 20:00-06:00-ig 300, utóbbiban 22:00-08:00-ig 800 forintért):

Így írják át a parkolást Budapesten 3

A BKK kérdésünkre azt mondta, nem terveznek egyeztetni a parkolóházak és mélygarázsok üzemeltetőivel arról, hogy ezekben a felszíni parkolási díjakat megközelítő árak legyenek a 900-1500 forintos óradíjak helyett. Ebben a korábbi cikkünkben pedig arról írtunk hogyan alakultak a parkolásos díjfizetések Budapesten az utóbbi időszakban: