A korábban bemutatott E5 Sportback után most megérkezett az Audi és számos kínai partnere által létrehozott, tisztán elektromos, csak Kínában működő AUDI márka második típusa, az EX7 szabadidőjármű. A nagy méretű SUV formáját már tavaly karácsony előtt megismerhettük, most mellé tette a műszaki infót is a gyártó.

A kínai partnerekkel közösen kifejlesztett ADP (fejlett digitális platform) architektúrára épülő autó 5049 mm hosszú, 1997 mm széles és 1710 mm magas, tengelytávolsága 3060 mm.

Az ADP platform zónákba csoportosított elektronikus alrendszerekből épül fel, azaz az egész járművet mindössze néhány, nagy teljesítményű számítógép vezérli.

9 fotó

Az elektromos hajtáslánc 900V-os, ami elsősorban a gyors tölthetőség terén jelent előnyt: 10-ről 80%-ra mindössze 13 perc alatt tölthető az akku, pedig meglehetősen nagy.

Már a kisebbik is 100 kWh-ás, de van egy 109 kWh kapacitású is (mindkét érték bruttó), amely a kínai szabvány szerint 750 kilométert meghaladó hatótávolságot biztosít – ez WLTP-re átszámítva 615 km fölötti értéket jelent.

Prémium moziélmény a kínai Audiban 7

Az egy villanymotoros , hátsókerék-hajtású EX7 legnagyobb motorteljesítménye 300 kW (480 LE), míg a quattro variáns 500 kW-ot, 800 lóerőt tud, és elég neki 3,9 mp, hogy álló helyzetből 100 km/órára gyorsuljon.

A légrugós futómű terepfunkciót is támogat, a hátsó kerekek is kormányozottak.

Prémium moziélmény a kínai Audiban 8

Az EX7 természetesen képes az önvezetésre, a Lidar alapú vezetőtámogató rendszert ugyanazzal a Momentával közösen fejlesztették, amelynek a nevével a Mercedes és a Hyundai innovációi kapcsán már találkozhattunk. A rendszer nem csak autópályán, de városi forgalomban is működik. A parkolástámogatás képes megjegyezni a nyomvonalakat, és a parkolási sebesség is szabályozható.

Formailag az AUDI márka védjegye a világító hűtőmaszk, amelynél a fényezett felület alá ültetik be a LED-eket, több mint ezer darabot. A fényszórók maguk is számtalan diódából állnak, a digitális mátrix LED technológia pontosan szabályozható fénypászmát, fejlett adaptív funkciókat és az útra vetíthető figyelmeztető és tájékoztató jelzéseket biztosít.

Prémium moziélmény a kínai Audiban 9

Az utastérben rejtett légbeömlőkkel indul a hangulatkeltés. Az EX7 kapható lesz normál, ötszemélyes kivitelben, és két férőhelyes hátsó komfortülésekkel is, ahol a különálló hátsó ülések 120 fokban megdönthetők, párnázatuk 23 légkamrával idomul az utashoz, akinek 16 ponton masszírozza a testét a hátlap és az ülőlap.A fejtámasz magasságában és dőlésszögében állítható, a lábtámasz motorosan kitolható 40 centiméterrel.

Prémium moziélmény a kínai Audiban 10

Ha elhelyezkedtünk, és még ébren vagyunk, a tetőből lenyitható 21,4 colos, széles vásznú képernyőn élvezhetünk filmeket vagy videojátékokat, a hanghatásokról 26 hangszórós BOSE rendszer gondoskodik. Az első ülésekben a vállrészbe, hátul a fejtámaszba építettek be személyre szóló hangszórókat.

Az autó mesterséges intelligenciára épülő digitális asszisztenst kap, amivel lehet beszélgetni, képes összetett közléseket is értelmezni, és emlékszik a beszélgetés előzményeire.

Prémium moziélmény a kínai Audiban 11

Az első utasok előtt tetőoszloptól tetőoszlopig húzódik egy 27 colos, ívelt kijelző.

Az EX7 még július előtt forgalomba kerül Kínában, a márka pedig már harmadik típusát: egy 2027-re ígért elektromos szedánt készíti elő.