Röviden – Toyota Yaris Cross
Mi ez? A 2020-as Yaris alapjaira épülő, kicsit nagyobb, kicsit magasabb, kicsit terepesebb hangulatú apró városi szabadidőautó 2021-től
Mit tud? Pici, cuki, lehet benzines vagy hibrid, és első- illetve összkerékhajtással is megvehető
Mibe kerül? 5 990 000 forint a beugró a Yaris Cross-klubba, a csúcsváltozat pedig 11,3 millió forint körül vihető el
Kinek jó? Aki nem tud vagy nem akar leszakadni a városi szabadidő-autós vonalról, annak a Yaris Cross is tetszeni fog, pláne, ha Toyotát szeretne

Sokan várták már, és végre csak befutott a legkisebb Toyota-emblémás szabadidő-autó is, így a Yaris Crossszal még szélesebb a Toyota SUV-modellpalettája. A sor méretben a Yaris Crossszal kezdődik, egy mérettel nagyobb nála a C-HR, majd jön a RAV4-es, a másik véglet pedig a Highlander. Illetve, ha nagyon akarjuk ide vehetjük még a Land Cruisert is, de az tuti megsértődik, ha csak úgy le-SUV-ozza valaki. Szóval nagy a választék, van miből szemezgetni. De mire jó és vajon mit tud a jelenlegi legkisebb és egyben a legfiatalabb Toyota SUV?  Erre is kíváncsiak voltuk a héten lezajlott hazai bemutató kapcsán.

Slágergyanús városi apróság a Toyotától – Yaris Cross 1

Nem éppen ideális az időjárás az autó körbejárásához

Külső

Az, hogy miért született, érhető: az elmúlt években ez a szegmens – kisméretű szabadidő-autóké – pörgött a legjobban. Ebben a kategóriában nem is olyan régen még csak alig pár modell osztozott a vásárlókon, ma pedig már kis híján 20 versenyzős ez a mezőny, és senki nem akar kimaradni a buliból. A Toyota sem, így fogták a Yaris alapjait, és faragtak belőle egy kicsit vagányabb jószágot. A terepesített Cross változat 24 centiméterrel hosszabb a sima Yarisnál – ebből előre 6, hátra 18 extra centi jutott – magassága 9, míg szélessége 2 centiméterrel lett nagyobb, és nőtt a hasmagassága is, 3 centiméterrel. Tengelytávja viszont változatlan maradt, az továbbra is 256 cm. 

Méretéhez képest komoly hangulatú formát kapott a Yaris rokona, a szögletes részletek – kerékjárati ívek, illetve a hűtőmaszk – kissé a RAV4-re emlékeztetnek. A komolyabb szabad hasmagasság mellett megvannak a műanyag betétek is, ahogy illik

Slágergyanús városi apróság a Toyotától – Yaris Cross 2

A Yaris és Yaris Cross méretei egymás mellett

.

Belső

Egyedül a tengelytáv nem nőtt, de minden más irányban nagyobb a Yaris Cross a mezei Yarisnál. Nem meglepő, hogy a belseje is tágasabb lett, illetve a vezetőpozíció is magasabb valamivel, aminek örülni szoktak a városi népek. A belsőben civilizált anyagok várják az utasokat, a műszerfal és környéke fogdosható, nyomkodható, a legtöbb esetben kellemes tapintású anyag akad az ember keze ügyébe. Amit meg nem szeretne kézben tartani, azokat apró zsebek, rekeszek várják. A helykínálat egy esős, gyors próbán még hátul sem nyomasztó, 190 centivel sem, bár a határok nagyon közel vannak, és a hátsó ajtó sem nyílik elég nagy szögben. Az ülések háttámlái 40:20:40 arányban dönthetők, így középre egész hosszú dolgokat is be lehet tenni úgy, hogy az utasokról sem kell lemondani.

A Yaris Cross csomagtartója 390 literes – a hibrid, összkerekes változaté valamivel kisebb, csupán 320 literes. Ellenben jól variálható, a dupla fenekű csomagtartóban két darabban állítható a padló magassága, és vannak különféle csomagrögíztő fülek is. A motoros csomagtérajtó állítólag kétszer gyorsabb, mint amit a márkánál megszokhattunk, így már nem telik el fájdalmas mennyiségű idő egy-egy nyitásnál, csukásnál.

Slágergyanús városi apróság a Toyotától – Yaris Cross 3

Civilizált belső

 

Technika

Sima benzinesként és hibridként is rendelhető a Yaris Cross, de mindkét esetben 1,5 literes, háromhengeres benzinmotor kerül az autó orrába, a benzinesben 125, a hibridben 88 lóerős teljesítménnyel. Utóbbi a villanymotorral kiegészülve 116 lóerős rendszerteljesítményt kínál a vezetőnek, a tisztán benzines csúcsnyomatéka 153, a hibridé 120 Nm.

Váltóból hatfokozatú kézi és CVT választható a benzines kivitelhez, a hibrid pedig e-CVT-vel és AWD-i fantázianevű intelligens összkerékhajtással is rendelhető, amely alapból az első kerekekre küldi a nyomaték 100 százalékát, de szükség esetén ezt 40:60 arányban is el tudja osztani az első és hátsó kerekek között. Mindezt helypazarló kardán nélkül, elektromos hátsó hajtással, amely csak induláskor és gyorsításnál, illetve tapadásvesztés esetén segít be a hajtásba.

Slágergyanús városi apróság a Toyotától – Yaris Cross 4

Kézi és CVT váltó is rendelhető a Yaris Crossba

Vezetés

Hogy milyen vezetni, azt leghamarabb július, augusztus környékén ismerhetjük meg, akkorra tervezik a modell nemzetközi bemutatóját. Az itthoni, kiállított, illetve az országjáráson résztvevő darabok még előszériás autók, így érdemes a tesztvezetéssel megvárni a hivatalos bemutatót, vagy szeptember vége felé az első hazai példányokat megtekinteni. 

Költségek

Nemcsak méretben, hanem árban is két meglévő Toyota-modell, egészen pontosan a Yaris és a C-HR közé lőtték be a Yaris Cross árait. A mezei Yaris árához még nagyjából 800 ezer forintot kell összekuporgatnia annak, aki inkább a masszívabb kiállású Cross változatot kívánta meg. Ez számokban azt jelenti, hogy az 5,9-10 millió forint közötti összeggel kitömött pénztárcájú vevőkre lőnek az új modellel, ahol a hibrid belépőára 7,2 millió forint. A tervek szerint idén, szeptembertől 650 darabot terveznek eladni belőle, de jövőre, az első teljes évben már jóval komolyabb, 1650 darabos értékesítésre számít a Toyota, amelyből 80 százalékos az elsőkerék-hajtású kivitelek részesedése és szintén 80 százalék a hibridek aránya.

Slágergyanús városi apróság a Toyotától – Yaris Cross 5

Láblendítéssel is nyitható a csomagtartó

Az Active névre hallgató felszereltségi szint az alap, amelyet a Comfort követ, amelyhez Tech és Style csomagok rendelhetők kiegészítésként. A következő szinteket az Executive és Adventure jelentik, az Adventure-ből még van tovább felfelé, ez pedig a Premiere Edition. A különböző csomagokban megtalálható a 7 colos Toyota Touch2 rendszer, de fűthető első ülések, első-hátsó parkolóradar, adaptív tempomat, LED-es nappali fény, LED-es fényszóró, hátsó lámpa, sávtartó asszisztens is elérhető az autóhoz. Az Executive a legelegánsabb, ami Smart Cargo rendszert, sportos üléseket is jelent pluszban, míg a Premiere bőrkárpitot, head up displayt és lábmozdulattal nyitható csomagtartóajtót takar. 

Slágergyanús városi apróság a Toyotától – Yaris Cross 6

Tárcsafék hátul is

Értékelés

Elsőre, szakadó esőben, csupán álló helyzetben is ígéretes, apró szabadidőautónak tűnik a Toyota Yaris Cross. Divatos a forma, tisztességes a bútorozás, kapható hibrid és sima benzinesként is, illetve valódi, használható összkerékhajtás is van a listában, és egy SUV-val nem is lehet nagyot tévedni. A Toyota pedig szeretné a Yaris Crosst hamarosan a kategória első három szereplője között látni. Ami nem is esélytelen vállalás. 

Mellette – Ellene
 
  • Van hibrid
  • Kapható összkerékhajtással is
  • Izgalmas forma
 
  • Szerény motorválaszték
  • Átlagos helykínálat

Szavazás

Mennyire tetszik az új Yaris Cross? Nagyon? Nagyon nem? Pontozd!
1170 szavazat - átlag: 7.49 (10-ből)
Mennyire tetszik az új Yaris Cross? Nagyon? Nagyon nem? Pontozd!