Egy középmotoros Ferrari abban a tekintetben célszerszám, hogy a vezetés élményén túl a köridők bűvkörében készül és a minél jobb teljesítményről szól. De a szélesre nyitott kínálatban vannak olyan Ferrarik is, amelyeknél az élet élvezeti értéke áll a középpontban. Itt a kortalanul szép vonalvezetésen kívül a napi járósnak befogható autótól várt használati érték is fontos.
Nemrég vezettük az Amalfi-partról elnevezett kupét, amely a California-T, a Portofino és a Roma utódaként viszi tovább a klasszikusan elegáns vérvonalat a dolce vita átmentésével napjaink zordabb világába. A Ferrari nemrég befejezte a nyitható tetős modell fejlesztését és maroknyi újságírónak megmutatta az Amalfi Spidert.




Magyarországról egyedül a Vezess volt jelen az alaposan elzárt stúdióban tartott premieren, ahol nem készíthettünk saját fotókat és a telefonok, laptopok kameráit is szigorúan lematricázták. De az embargó lejártával végre bemutathatjuk nektek a Ferrari legújabb nyitott sportautóját.
Külső
Míg a Ferrari középmotoros, tesztoszteronon hizlalt sportautóiból sugárzik a technoid vadság, az orrmotoros sportkocsik közül a Roma, az Amalfi elődje is nagystílű esztétikája miatt emlékezetes. Elsődleges értékük a magától értetődő elegancia.
Három állása van az aktív hátsó légterelőnek, a kipufogón van mit csodálni
Amikor a Ferrari dizájnerei nekiálltak az Amalfi Spider tervezésének, elsődleges volt a nemrég vezetett Amalfi kupé vonalvezetésnek megőrzése. A sziluett szépségét sikerült átmenteni a szövettetős modellre.
4660 milliméteres a kétajtós Spider hosszúsága, szélessége 1974 mm, magassága 1305 milliméter. A tengelytávolsága 267 centiméter.
20-as felniket kap az autó, a kétszéles gumik közül az elsők mérete 245/35 R20, a hátsóké 285/35 R20. Első szerelésű gumiabroncsként a Pirelli P Zero, a Goodyear Eagle F1 SuperSport és a Bridgestone Potenza Sport élvezi a gyár jóváhagyását. Van köztük defekttűrő gumi is, ami egyes Arab Öböl-menti országokban kötelező, hogy senki ne vesszen oda a sivatagban leeresztett kerékkel.
4660 mm a kétajtós Spider hossza, szélessége 1974 mm, magassága 1305 milliméter
Tramonto vörös a spider új színe, a szó napszálltát jelent magyarul. A Spider is viselheti a kupéval bevezetett Verde Costiera fényezést, ez is egy új szín.
13,5 másodperc alatt nyílik és záródik a tető, amit a megerősített tetőszerkezettel akár 60 km/órás sebeségig menet közben is eljátszhatunk. Az ötrétegű szövettető hang- és hőszigetelési tulajdonságaiban összevethető a nyitható keménytetőkkel, de könnyebb, kevesebb helyet foglal összehajtva és előkelőbb is.
Tetőszövetből kétféle választható. A normál vászontető négy színben rendelhető, a technikai szövetből kétfélét fejlesztett ki a Ferrari. Egy zöldet, amely a tengerparti zöld fényezéshez (Verde Costiera) igazodik és egy vöröses árnyalatot az alkonyat vörösétől ihletett Rosso Tramonto fényezéshez.
13,5 mp alatt nyílik-záródik a vászontető, 60-ig menet közben is
Kívül és az utastérben is van aktív aerodinamikai elem. A hátsó légterelő három állást vehet fel, a legmeredekebb pozícióban a leglaposabbhoz képest a hátsó kerekeken mérhető leszorítóerő-többlet 110 kilogrammnak felel meg 250 km/órával száguldva. Mindeközben mindössze négy százalékkal romlik az autó légellenállása, ami kiemelkedő aerodinamikai hatékonyságra utal.
A légterelő állását automatikusan szabályozza az autó a kereszt- és hosszirányú gyorsulás valamint a sebesség függvényében.
Gyakorlatilag amikor gyorsan kanyarodsz, megnöveli a hátsó kerekek leszorítóerejét, javítva az autó stabilitását. A hátsó kerekek tapadása mindennek az alapja a sorozatgyártású sportautókban, mert az első tapadásvesztésnél nehezebb kontrollálni a hátsót, ha egy német autópálya limitmentes szakaszán 200 felett támadsz egy kanyarívet.
Három állása van az aktív hátsó légterelőnek, a kipufogón van mit csodálni
Belső
Bár az Amalfi Spider 2+2 üléses, a hátsó üléseken legfeljebb kisgyermekek húzhatják meg magukat. Reálisabb rakódóhelyként tekinteni a pótülésekre.
Majdnem szimmetrikus az utastér felépítése, az utasnak és a vezetőnek is jut egy-egy cockpit. Erre erősít rá az utas előtti kijelző 8,8” képátlóval, amin a fordulatszámon kívül a gyorsulási erők jeleníthetők meg. A főhelyen 15,6 hüvelykes a nagy digitális óracsoport a vezető előtt, a középső kijelző képátlója 10,25”. Ezen futhat az AndroidAuto és az Apple Carplay, a vezeték nélküli telefontöltő a két első ülés között található.
Képernyőből három is van. A műszeregység képátlója 15,6″, a középső érintőképernyőé 10,25, az utas előtt a gyorsulási értékeket és a fordulatszámot mutató 8,8-as
Fontos előrelépés a visszatérés a billenő-nyomható kapcsolókhoz a kormánykeréken az érintőfelület helyett. A gombok kiosztása könnyen értelmezhető, a bal oldali küllőn lévőkkel hathatunk a vezetőtámogató-vezetőkeserítő rendszerek működésére, itt vannak a telefon, a hangvezérlés és az adaptív tempomat gombjai. A jobb oldaliakkal az óracsoport funkcióit használhatjuk.
Meglepett, hogy a hátsó ablakok nem süllyednek be teljesen a karosszériába, de ez a Roma Spideren ugyanígy volt, egy pici háromszög kint marad. Ennek az az oka, hogy a karosszériastruktúra öntött alumínium elemei és a sárvédő formaterve megköveteli ezt a kompromisszumot.
A kabriókban az autó közepe felé eső vállad tud fázni, aminek az az oka, hogy a szemből áramló levegő visszafordul a hátsó üléstámlákon a fejtámlák magasságából.
Fineszes aerodinamikai megoldások javítják a nyitott tetős autózás élvezeti értékét
A Ferrari ezért tervezte a hátsó üléstámlából gombnyomásra felhajtható légterelőt. A 101 fokos szögbe kinyíló fedél megemeli az örvényt, amit a szélvédőkeret felett szemből áramló menetszél kikerget az utastérből. Az animáción ez jól látható.
Így működik a Ferrari Amalfi Spider utastéri légterelője
170 km/óráig lehet menet közben nyitni a szélterelőt, de ha már nyitva van, a végsebességig is maradhat. Zárása kézi, egyszerűen vissza kell hajtani a fedelet a rugó ellenében. Mivel a tető összehajtható egy csupán 22 centiméteres csomaggá, kabriózva is marad a 172 liternyi csomagtér, ami zárt tetővel 255 literre nő. A szegmensen belül ezek kedvező adatok.
Technika
Műszaki felépítésében az Amalfi akkor is a Roma közeli rokona, ha a tetőt leszámítva egyetlen karosszériaelemük sem egyezik meg. Nyolchengeres benzinese az F154-es motorcsaládba tartozik és ha a Wikipedia nem téved, ez egész pontosan az F154BH kódjelű verzió. A 65 fokos hengerszögű V12-es motorokkal szemben itt a nyolchengeresek klasszikus 90 fokos hengerszögét választotta a Ferrari a 86,5 milliméteres furatnál rövidebb löketű (82 mm) motorhoz.
3,3 mp a gyorsulás 100-ra, 9,4 mp 200-ra, de legalább ilyen szédületes a 30,8 méteres fékút 100-ról satuzva
Orr-középmotoros sportautó az Amalfi Spider, a V8 az első kerekek vonala mögött, szinte a műszerfal alól várja a bevetést. A 3855 köbcentis nyolchengeres ebben a változatában 640 lóerős 7500-on, a nyomatékcsúcsa 760 Nm 3000 és 5750 között.
Két turbófeltöltő hozza ki a motorból a literenként 166 lóerős fajlagos teljesítményt. A feltöltők forgási sebessége külön szabályozható, ami javítja a gázreakciót és a töltőnyomás-vezérlést. Az ikercsatornás, kettős megfúvású csigák 171 ezret foroghatnak percenként.
Sík vagy lapos főtengelyként fordítható magyarra a flat-plane főtengely, amivel a motor nagy fordulaton lélegzetelállítóan üvölt és vadul forog. A leszabályozási határt a Roma utódában 7600-ra emelte Ferrari. A 90 fokban elékelt, crossplane főtengelyes motorok a klasszikus amerikai V8-akból ismertek és nagyon más hangon szólnak rotyognak, amit a GM Small Blockja produkál a Corvette-ben és a Camaróban eltérő gyújtási sorrenddel.
Sík főtengelyes a biturbó V8. A flat-plane nyolchengeres 7600-ig húzatható
1,3 kilogrammal könnyebb a négy új vezérműtengely és a fejlesztőknek a motorblokk nem teherviselő elemeiből is sikerült leborotválni nagyjából egy kilót. Ez az első Ferrari-motor, amely alacsony viszkozitású motorolajat kap, amivel 30 százalékkal javulnak a hidegindítási tulajdonságai. A szervizperiódus és az olajcsere-intervallum 20 000 km vagy egy év, függetlenül a futásteljesítménytől.
Videón a Ferrari Amalfi Spider varázsa, egyetlen percbe sűrítve
A nyolcfokozatú, dupla kuplungos sebességváltó az SF90 Stradale öröksége. A kuplungvezérlés okosításával finomabban működik az autó városi használatban, ideértve az alapjárati motorleállítást és újraindítást. Kilövéskor villámgyorsak a váltások, ezért lehet 3,3 mp a gyorsulás 100-ra és sikerült 10 mp alá behozni a 0-200-as vágtát, ami 9,4 másodpercig tart.
Hagyományosan csak autói száraz súlyát adja meg a Ferrari, ami 1556 kilogramm. A 80 literes tankot teletöltve 48:52 arányú az első-hátsó súlyeloszlás.
Aluötvözet a karosszériastruktúra és a borítás, az Amalfi Spider folyadékok nélkül mért súlya 1556 kg, az első-hátsó súlyeloszlás 48:52 arányú
Fékezéskor csak elektronikus jelet küldünk a rendszernek a pedállal, mert a fék elektronikus, by wire rendszerű. A technika nem új, a Toyota Prius III-ban vagy a 211-es E-osztályban sincs hidraulikus összeköttetés a fékpedál és a fékrendszer többi eleme között.
A megoldás előnye a hatékonyabb lassítás, a pedálút mérséklése és a sokoldalúbb fékszabályozás eltérő tapadású útfelületen, az üzemmódválasztó Manettino állásához igazítva. A gyár szédületes lassulási adatokat közölt, a fékút mindössze 30,8 méter 100-ról satuzva és 200-ról vészfékezve is megáll az autó 119,5 méteres úton. A féktárcsák átmérője elöl 390, hátul 360 mm.
Először a 296 GTS kapta meg az ABS Evo nevű fékrendszert, amit a Purosangue és a 12Cilindri számára továbbfejlesztett a Ferrari. A fékberendezés a 6.1-es Side Slip Control, az oldalcsúszás-szabályozás részeként működik. Ebben egyesül az összes menetdinamikai vezérlő a kormányzástól a motornyomaték-kontrollon át a függőleges karosszériamozgások szabályozásáig.
Közvetlen befecskendezéses a 3855 köbcentis V8, a jobb súlyeloszlás érdekében orr-középmotorként, a szélvédő alá betolva repíti az autót
Eredetileg az elektromotoros kormányrásegítésbe épített tapadásbecslés is a 296 kupéhoz készült, a kormányműben meg a csonkállványon lévő szenzorok és a perdületjeladó adataiból becsüli meg az adott felület tapadását.
Rövid tárlatvezetés a legújabb Ferrari sportautóról
Költségek, bevezetés
Egyelőre sem az autó ára, sem a hazai értékesítés indításának időpontja nem kristályosodott ki. Az biztos, hogy nem az idei kabriószezonban érkezik az Amalfi Spider, Maranellóban a bemutatón azt tudtam meg róla, hogy 2027 tavaszán várható az értékesítése.
2027 első felében indul a forgalmazása és az árát sem közölte még a Ferrari, de már lehet rá szerződni a budapesti márkakereskedésben
Bár még a vételárakat sem közölte a gyártó, a budapesti Ferrari-márkakereskedésben már megrendelhető az autó, tehát lehet rá szerződni, de az Amalfi Spider konfigurálására és a vételár rögzítésére majd akkor lesz lehetőség, ha kijött az árlista.
Akárhányat is kell még aludni addig, a hátralévő idő vágyakozással telhet a nemes, kifinomult és 320 km/órás végsebességével vadítóan gyors Amalfi Spider iránt. Ez egy álomautó és szemernyit sem árt neki, ha az álom megvalósulásáig türelmesnek kell lenni.











