108 új teszteredményt hozott nyilvánosságra az Euro NCAP. 2025-ben. Ez nem jelenti azt, hogy ennyi autót teszteltek. Két típusnál külön vizsgálták az alapfelszereltség részét képező, illetve felárért kínált biztonsági felszerelésekkel mutatott utas- és gyalogosvédelmi teljesítményt. Két másiknál pedig megismételték a vizsgálatot, miután a gyártó kijavított egy, a korábbi teszt során észlelt, kritikus hiányosságot.
Összesen tehát 104 modell látogatott el az Euro NCAP tesztbázisára, a legtöbb méretosztály és hajtáslánc-variáció képviseltette magát. Ebből a 104-ből választotta ki a legerősebb eredményeket a szervezet, mégpedig kategóriánkénti osztásban – igaz, csak azokban a szegmensekben hirdettek győztest, ahol kellő számú típust vizsgáltak (hogy ez pontosan mit takar, arra nem tért ki az Euro NCAP közleménye).
A rangsorolás alapja egyszerű volt: a négy fő mérési területen (felnőtt utasvédelem, gyermek utasvédelem, gyalogosok és kerékpárosok védelme, baleset-elkerülő elektronika) elért eredményeket súlyozva összesítették, és a magasabb pontszám nyert.
Fontos, hogy az egyes kategóriák biztonsági teljesítménye nem összehasonlítható: egy kisautó objektíve soha nem tud olyan biztonságos lenni, mint egy felső kategóriás modell. Ennek ellenére, hogy kielégítsék az ember statisztikaéhségét, kiemelték az abszolút legmagasabbra pontozott modellt – ez elvileg az „Év legbiztonságosabb autója”, de közben tudjuk, hogy ez csak papíron igaz.
A legbiztonságosabb kis családi autó: Mercedes-Benz CLA




A legbiztonságosabb városi jármű: Mini Cooper E




A legbiztonságosabb nagy családi autó: Tesla Model 3




A legbiztonságosabb kis szabadidőjármű: Tesla Model Y




A legbiztonságosabb prémiumautó: Polestar 3




A legbiztonságosabb nagy szabadidőjármű: Smart #5




…és 2025 Euro NCAP-bajnoka: a Mercedes-Benz CLA
Tavaly is egy Mercedes lett az év abszolút legjobb eredményt elérő új autója: kattints, és megtudod, melyik:

