Nagyjából egy hónapja mutatkozott be a legújabb, harmadik generációs Mercedes-Benz CLA, és máris eljutott egy példány Budapestre. Pontosabban a Kempinski melletti Fashion Street-en találkozhattunk az első hazai darabbal, amit sajnos már nem Kecskeméten gyártanak. Kívül-belül megnéztük, megtapogattuk a márka egyik legfontosabb modelljét. 

19 fotó

Már nem hazai

Az új, harmadik generációs CLA-t Kecskemét helyett Németországban gyártják, amit a sajtótájékoztató szerint a teljesen új, MMA platform indokol. A jövőben erre épülnek majd a Mercedes kompakt modelljei, amik tisztán elektromos hajtásúak is lehetnek, de a padlólemez a belső égésű motornak is tökéletesen megfelel majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy a márkánál az elektromos vonalat már csupán az EQ Technology utótag jelöli majd.

Magyarországon az új Mercedes-Benz CLA 6

Kintről azért könnyen megkülönböztethető lesz a két változat, ugyanis az elektromos különleges, 142 darab világító Mercedes-csillaggal pettyezett hűtőmaszkot kap, hiszen ennél nincs szükség annyi hűtőlevegőre, hagyományos hűtőrácsra. A csillagokkal nem spóroltak, jutott belőle az első fényszóróba ‒ itt a Multibeam rendszerű LED-es változatban világít is ‒ és a hátsó lámpában is feltűnik a márkaembléma, ahol felszereltségtől függetlenül mindenképpen világít.

Magyarországon az új Mercedes-Benz CLA 7

142 darab kicsike és egy nagy csillag a hűtőmaszkon

Kevésbé látványos, de praktikus részlet a márkánál első ízben bemutatkozó első csomagtartó ‒ frunk ‒, ami természetesen csak az elektromos változatba kerül, ahová a töltőkábelt vagy más holmit is el lehet rámolni. A másik érdekes részlet a CLA-ban az alapfelszereltség részét képező üvegtető. Az autó amúgy is gazdag szériafelszereltséggel érkezik.

Az alapot a Progressive képviseli, majd az AMG és az AMG+ jelenti a gazdagabban extrázott változatot. A kiállított autón apró hátsó légterelő, különleges felnik és belül piros övek jelezték a komolyabb felszereltségi szintet. Alapvetően kétféle stílusú lehet a belső tér, míg kárpitból háromféle ‒ szövet, műbőr és mikroszálas ‒ választható. 

10,25 colos műszeregység kerül a vezető elé, ami  a 14 colos érintőképernyővel egyetlen közös üvegpanel mögött helyezkedik el. Ez a panel – az MBUX Superscreen – az utas elé is kihúzódhat, és akkor oda is kerülhet egy újabb, szintén 14 colos, feláras képernyő. 

Magyarországon az új Mercedes-Benz CLA 8

A CLA az első frunkos Mercedes

A leghatékonyabb Mercedes

Bár egyre kevésbé tartják fontosnak a műszaki tartalom ismertetését egy modellnél, mert főleg a képernyőkre, mesterséges intelligenciára fókuszálnak a brosúrákban, pedig ez az eddigi leghatékonyabb Mercedes, ami az akkumulátorból érkező energia igen nagy részét alakítja mozgási energiává, a rendszer hatásfoka 93 százalékos.

Magyarországon az új Mercedes-Benz CLA 9

Minőségi beltér rengeteg kijelzővel

Alapból hátsókerék-hajtású a bevezetés első körében érkező elektromos CLA, de rendelhető lesz 4Matic rendszerrel, összkerékhajtással is. Ebben a pluszmotor csupán 80 kilogrammnyi extra tömeget jelent. Abban is új a most bemutatkozó CLA, hogy kétfokozatú nyomatékváltót kapott. Vontatásnál, városban poroszkálásnál az 11:1 arányú áttétel működik, míg az autópályás, tempósabb haladásnál az 5:1-es áttétel válik aktívvá. 

Magyarországon az új Mercedes-Benz CLA 10

Először kétféle elektromos kerül piacra

A 85,5 kWh kapacitású akkumulátorból először a lítiumion kémiájú érkezik, majd később jön az LFP változat is. Tölteni váltóáramról 11 kW-tal lehet ‒ lesz 22 kW-os opció is ‒, míg a 800 voltos akkumulátor egyenáramú gyorstöltésének maximuma 320 kW. Induláskor kétféle elektromos hajtáslánc lesz választható, a hátsókerék-hajtású CLA 250+ legnagyobb teljesítménye 200 kW (272 LE), az összkerékhajtású CLA 350 4MATIC pedig 260 kW-ot (354 LE) tud.

Mikortól, mennyiért?

Hogy mennyibe kerül majd az új CLA, azt egyelőre nem tudni, de jó hír, hogy nem kell sokáig álmatlanul hánykolódni emiatt, mert április végén a Mercedes-Benz honlapján megjelennek majd a modell leírása mellett az árak is.