Mivel a használtautó-piacon egy idő után nem az autó újkori ára, hanem a várható javítási kiadások és a fix költségek határozzák meg a kocsi értékét, a luxus sokadkézből meglepően kevés pénzbe kerülhet. Legalábbis megvenni.

Aki csak álmodozhatott egy autóról, amikor az újonnan 10-20-30 millió forintba került és meglátja használtan, akár hatszámjegyű összegért, könnyen elgyengülhet. Mi a Vezessnél azt valljuk, nem szabad lemondani az autóálmokról, de ésszel kell megvalósítani őket, hogy a végállomás ne a csalódottság, a kocsi áron aluli elpasszolása és egy Suzuki Liana legyen, üres zsebbel mentve a menthetőt.

Sokkal több pénzt visz majd el, mint hitted

Hiába vesztek Renault Vel Satis helyett V6-os Nissan Maximát 700 ezer forintból, mire az autó igazán jó lesz, sokba fog kerülni, sokkal többe, mint amennyit hittél. Sajnos a ráfordításotoknak csak a töredéke tükröződik majd az autó értékében.

Használt nagyautók: kis pénz, nagy kockázat 1

Hatszámjegyű összegért is kapni RX-8-as Mazdát, de ez csak a kezdőrészlet

Ezeken az autókon a saját örömödre lehet kijavíttatni a hibákat, nem lesz olyan vevő, aki megfizetné az invesztíciót, mert túl közel vannak árban az átlagosan menthetetlen és a nagy ráfordítással jó karban megőrzött autók.

Fontos, hogy legalább a kiindulási alap legyen minél inkább ép, akkor is, ha elhanyagolt és koszos. Az épség nem a könnyen szerelhető, bontott cuccokkal szebbre cserélhető dolgokra vonatkozik, tehát a kopott ülés, a rojtos kézifékkarszoknya, a málló váltókarborítás, a rusnya kormány igazából nem gond, bármilyen taszító is elsőre.

A megereszkedett tetőkárpit, a megrepedt műszerfal, a középkonzolra csavarozott, használhatatlan mobiltelefon-tartó nagyobb baj, ha nem lehet könnyen cserélni alatta a szétfurkált elemet. Ritka színösszeállítású vagy Európában viszonylag kis darabszámban előforduló autókhoz rettentő nehéz lehet bizonyos belső téri elemeket felhajtani.

Használt nagyautók: kis pénz, nagy kockázat 2

Sokba kerülhet egy légrugó cseréje, a képen egy 4L kódjelű, 2005-2014 közötti Audi Q7 futóműve

Ha nem a Skyhook-adaptív lengéscsillapítás jelez hibát a Lancia Thesisben vagy a légrugók adják fel az egykor büszke S-osztályban, a futóműbajok viszonylag kis ráfordítással orvosolhatók. Nem árt beszerezni és elolvasni az autó kezelési útmutatóját, mert nem kevés Audi Q7 légrugós futóművének ártott, hogy sem a gumis, sem a tulaj nem tudta róla, hogy felemelés előtt szervizállásba kell tenni a kerékcseréhez, különben földet éréskor megsínylik a légrugók az erős kirugózást.

V6: mindenből duplaannyit cserélhetsz

Muszáj ismerned a technika alapjait. Így nem lepődsz meg, amikor a V6-os japán szívó benzinesnek mégsem elég csak az olajcsere 350 ezer kilométerig és megtudod róla, hogy hengersoronként egy katalizátora és két lambdaszondája van. Ráadásul a hibakódolvasással nem derül ki, a két katalizátor vagy az összesen négy oxigénszenzor közül melyik miatt ég a hibalámpa a műszerfalon és hányat kell kicserélni. Ebből a szempontból a soros motorok jobbak és a sorhatért nem muszáj BMW-t venned, mert például Land Rover, Lexus, Mercedes-Benz és Volvo modellekben is volt soros hathengeres, nem beszélve a Chevrolet Epicáról.

Használt nagyautók: kis pénz, nagy kockázat 3

Ha V6, akkor sokszor két katalizátor és négy lambda szonda szorulhat cserére, ami a Nissan Maximát is érinti

Bármit is vesztek, előtte olvassatok sokat róla fórumokban, márkaklubok oldalain és nézzetek be a típus Facebook-csoportjába, ahol a tulajdonosok kincset érő információkkal segítik egymást. Alkatrész-beszerzésben is ígéretes forrás egy önsegélyező kör, akiket összeköt, hogy együtt szívnak, együtt örülnek kedvenc autótípusuk más gazdáival.

Akár E39-es BMW, 166-os Alfa, Rover 75, nagy Volvo vagy Mazda RX-8 a vágy tárgya, az előzetes tájékozódás segít épkézláb autót venni. A nehezen beszerezhető, bontottan alig létező vagy drágán megvehető alkatrészek ismeretében könnyebb választani és megérted, miért eladó valamely autó az adott hibával.

Nem mind rossz, vagy nem egyformán

Ne dőljetek be babonaságnak, ne fogadjátok el, hogy egy használt autó úgy, ahogy van, betegágy meg vödör csavar. Aki képes kicsit differenciáltan gondolkodni, egy rossz hírű autóból is képes lehet kiválasztani a legkevésbé kockázatos verziót.

Használt nagyautók: kis pénz, nagy kockázat 5

Kabriót is télen kell venni

Például a 211-es E-osztályból a modellfrissítéssel kikerült az SBC elektrohidraulikus fékrendszer, így a 2006 utániak nemcsak szebbek kívülről, de kevesebb bennük a drága hibaforrás is. Ugyanez igaz az első generációs CLS-re, amely talán nemcsak nekem álomautó.

A C219 kódjelű, négyajtós, négyüléses kupé az E-osztály technikáját örökölte, de még a 211-esnél is szebb karosszériával. Akit nem fenyeget a Sensotronic Brake Control, máris boldogabb. A Mercedesnél a Mopf előtti (a Modellpflege szóból) autók annyival kevesebbe kerülnek, hogy megértem a kockázatvállalókat.

Az egyik motor csapda, a másik jó

Aki rajong a Citroën C6-ért, tegyen meg magáért annyit, hogy nem a V6-os dízelt veszi belőle, amelynek túlsúlya nagyon elhasználja az első futóművet, rontja a vezethetőséget és ez a hajtáslánccsomag az automatikus váltóval súlyosbítva nagyban csökkenti az esélyét, hogy ne csak statikusan, esztétikai remekműként leld örömödet a C6-ban, hanem suhanni is tudj vele.

Használt nagyautók: kis pénz, nagy kockázat 6

Ne kergesd az újkori állapotot, amikor egy autó eredeti árának töredékéért elvihető. Aki rajong a Citroën C6-ért, ne a V6-os dízelt vegye belőle, hanem a 2,2 HDi-t vagy a V6-os benzinest!

Aki a 2,2-es dízelt veszi kézi váltóval, a 2,7 V6 HDi kockázatainak töredékével élvezheti a C6 mesés kényelmét, extravagáns formáját és egyedi belső terét.

Aki a nagy Volvók nyomott árát látva belelkesül, hogy kell neki egy S80 egymillió alatt, őrizze meg lélekjelenlétét és ne vegyen T6-ot, a négyfokozatú automatikus váltó miatt! Ezt a sebességváltót a Volvo a General Motorstól vette, ami nem szokatlan, a GM az E53-as BMW X5-höz is szállított automatát, ami normálisan működik.

Annak azonban, amit a Volvo kiválasztott a 272 lóerős, keresztben beépített sorhathoz, fájó baja a túl csekély olajtöltet. A könnyen túlmelegedő olajjal az autó csak a 100 körüli tempomatos gurulást szereti, se a hegymenetet, se a vontatást, se a kicsit is lendületesebb vezetést, ami adná magát a duplaturbós hathengeressel.

Használt nagyautók: kis pénz, nagy kockázat 7

Szerencse kell a nagy fogásokhoz. Ezt az öthengeres S80 turbót 498 000 kilométerrel, de jól működő légkondival és gyönyörűen járó motorral 200 ezer forintért elhozhattam volna, ha nem épp aznap veszek egy másik autót, ami régebbi és nagyobb vágyam volt. Két órán belül elvitték a meghirdetése után

Aki nem kézi váltós S80-ast vagy vele rokon V70 kombi és hasonlóan nagy fordulókörű S60 szedánt venne, maradjon inkább az ötfokozatú váltósoknál! Az öthengeres benzinesek Aisin 55-50 és 55-51 kódjelű váltói jobbak és olcsóbbak is. Bontottan a futásuktól függően nagyjából 120-220 ezer forint között hirdetik a működőképeseket, a T6-é 200 ezerbe és többe is belekerül.

Aki megcsíp egy sorötös nagy Volvót még jó automatikus váltóval, 200 ezer km körüli élettartamra számíthat a hidrodinamikus nyomatékváltótól, ha az addigi tulajok elhitték a gyárnak, hogy nem szükséges olajat cserélni az automatában, emiatt a váltó nem kapott friss töltetet 80-100 ezer km után. Ha sose volt benne olajcsere, inkább várjátok meg, amíg elromlik és fel kell újíttatni, mert a friss olajjal kimosott szennyeződéstől is megállhat.

Most kell lépni

Megragadt bennem Kovács Miklós félmondata arról, hogy a munkanélküliség és az elszegényedés egyre több embert foszt meg ábrándjaitól. A feltámasztásra, felújításra, megszépítésre tartott projektautók az eddiginél nagyobb arányban kerülhetnek eladósorba mindazoknál, akik fizetés nélkül maradtak vagy masszív jövedelem-kiesést szenvedtek el.

Használt nagyautók: kis pénz, nagy kockázat 9

Elöl ronda belül, de a váltószoknya, az ülés és kézifékkar-borítás egyszerűen cserélhető ennél szebb bontottra, a kormánybőrözés sem drága. Hátul érintetlen volt a belső tere

Ott vannak a vendéglátásban és a turizmusban dolgozók, akiknek a vírushelyzetben két lábbal nyomja a féket az egész iparág. A vevők kezére játszik a munkadíjak megugrása is. Aki nem tudja megcsinálni magának az autót, mert máshoz ért vagy nincs hozzá se műhelye, se eszköze, az előbb-utóbb kénytelen lehet megszabadulni a vágy tárgyától, mielőtt tengelyig a kert végébe süppedve tyúkóllá silányul.

Akinek van pénze, ideje, tárolóhelye megvalósítani egy régen dédelgetett autóálmát, ne habozzék! A január fájdalmasan hosszú hónap lehet, ha a karácsony előtt megkapott fizetés elmegy az ajándékokra és ez kedvez a kápéval érkező érdeklődőknek. A téli hideg kihoz olyan hibákat, ami nyáron nem derülne ki, a pénzszűke megértőbbé teheti az eladókat a szerényebb ajánlatok iránt is, amíg tavasszal megélénkül az autópiac és azok is nekiállnak használt autót nézni, akik hidegben ezt inkább elhalasztják.

Használt nagyautók: kis pénz, nagy kockázat 11

Ne mondjatok le az autóálmokról, pláne ne egy harmadik generációs Toyota MR-2-ről! Elkarácsonyozott fizetéssel a január nagyon hosszú hónap tud lenni, ez puhíthatja az árakat

Az hat, ha nálad van a pénz

Aki még év vége előtt kiszáll, megszabadul a 2021-es gépjárműadótól, amit egész évre az fizet, akinek a nevén január elsején van az autó. Az év vége is fontos pszichés tényező, hogy még idén pont kerüljön az ügy végére.

Szofisztikált tárgyalási stratégia helyett sokszor elég készpénzzel menni azokért az autókért, amelyek csak az autórajongókat érdeklik, a piacot mozgató, a használtautó-vásárlók tömegét adó átlagvevőket viszont elriasztják. Megmutatod, hogy ennyit tudsz adni érte, és lehet, hogy elég lesz. Aki megérti, hogy egy újonnan drága, felső kategóriás autót nem fog az 1,4-es G Astrák költségszintjén fenntartani, most jó vásárt csaphat.