Ugyan a csapatutasítás miatt 3 pontot veszített Monzában őt üldöző csapattársa, Lando Norrisszal szemben, a mclarenes Oscar Piastri továbbra is 31 pontos előnnyel vezeti a 2025-ös egyéni világbajnokságot.
Nyolc forduló van még hátra az idényből, de a fiatal ausztrál egyelőre nem kalkulál, nem taktikázik, a tavalyi bakui győztes idén is győzni megy az Azerbajdzsáni Nagydíjra, állítja.
„Korábban volt már ennél nagyobb előnyöm is, ami aztán gyakorlatilag elkopott az utolsó fordulóra. Van már tapasztalatom arról, hogy ez még nem számít kényelmes előnynek” – mondta a 24 éves pilóta, akinek a Forma-3-ból és a Forma-2-ből is vannak – sikerrel zárult – bajnoki küzdelmi emlékei.
„Egyelőre nagyon korai lenne még számítgatni, az első helyett más pozíciókkal is beérni” – szögezte le. „Részemről továbbra is ugyanaz a hozzáállás, és ez egészen addig nem is változik, amíg jelentősen nagyobbá nem válik a különbség, vagy a hátralévő futamok száma lesz jóval kevesebb.”
Piastri a fentiekkel együtt azért azt mondja, nagyon rizikós dolgokat nem vállalna be egy-egy futamgyőzelemért.
„Ami a kockázatvállalásomat illeti, öt fordulóval ezelőtt senki sem tudhatta, hogy így áll majd a bajnokság, és ha több vagy épp kevesebb kockázatot vállaltam volna, talán az előnyöm is kisebb lenne most. Rendben, lehet, hogy nagyobb lenne, de azt hiszem, elég megfontoltan kezelem a rizikókat, és ezen nem igazán változtat a bajnoki állás.”
16 forduló után Piastri hét győzelemmel és hét egyéb dobogós hellyel 324 ponton áll, Norris 5 győzelemmel és nyolc egyéb dobogós helyezéssel 293 ponttal a második.


