Bár a 2020-as Forma-1-es idény zárt kapus futamokkal kezdődött júliusban, a koronavírus-járvány első hullámának lecsengése és második hullámának látványos felfutása közti kegyelmi időszakban, szeptember elejétől október közepéig korlátozott számban a nézőket is beengedték a versenyekre. Ennek vége szakadt a Portugál Nagydíjjal, és nagyon úgy tűnik, idén már mindenütt üres lelátók előtt rendezik meg a versenyeket.

Azt már jó ideje bejelentették, hogy a Török Nagydíjra – az előzetes, eredetileg is túlzónak tűnő tervekkel ellentétben – nem engedik be a nézőket, most pedig a november utolsó és december első hétvégéjén is futamot tartó Bahrein vezetői is ugyanezt tudatták.

A szervezők szombati közleménye szerint a nagyközönség számára nem lesznek nyilvánosak a versenyek, de néhány jegyet szétosztanak a bahreini egészségügyi dolgozók és családtagjaik között, hogy elismerjék a járványhelyzet kezelésében végzett munkájukat.

A Forma-1-es idényből már csak négy futam van hátra: jövő vasárnap Törökországban, november 29-én és december 6-án Bahreinben, majd december 13-án Abu-Dzabiban versenyez a mezőny. Bahreinben előbb Bahreni Nagydíj, majd Szahiri Nagydíj néven rendeznek versenyt, azonos helyszínen, de két különböző nyomvonalon. Az első lesz az eddig is használt GP pálya, míg a második hétvégén egy eddig F1-esek által nem próbált nyomvonalon, a rövid, külső pályán rendezik.

A szinte csak egyenesekből álló pályán 55 másodperc alatti köröket jósolnak, amely miatt izgalmas pillanatokat láthatnak majd a nézők. Az időmérőn egymást tarthatják fel a versenyzők, míg a futamon a szokásosnál sokkal több lekörözés lehet.

Forrás: MTI
Kép(ek) forrása: Getty Images