Felhős időben, 16 fokos aszfalt- és 8 Celsius-fokos levegőhőmérséklet mellett vette kezdetét az idei év tizenegyedik időmérő edzése a Nürburgringen, a 2020-as Forma-1-es Eifel Nagydíjon. A harmadik szabadedzés eredményei alapján a Mercedes tűnt a favoritnak, és meglepően jól szerepelt a Ferrari.

A mezőny összetétele is változott: a Racing Pointnál Lance Stroll nem érezte jól magát, helyét a hétvége hátralévő részében Nico Hülkenberg foglalhatja el.

A Q1 elején Hülkenberg is az elsők között hajtott ki a pályára, de a többiek is hamar kigurultak, hiszen nekik is csak egy órányi tapasztalatuk volt a 2013 után visszatérő aszfaltcsíkról.

Pierre Gasly nem tudta elhagyni zökkenőmentesen az AlphaTauri garázsát, autójának bal kereke feltépte a padlóra rakott matricát.

A versenyirányítás szigorúan figyelte a pályalevágásokat, illetve -kiszélesítések: a 4-es kanyar, illetve az utolsó sikán voltak sarkalatos pontok, többek körét is törölték emiatt. Az első pengeváltások után Max Verstappen állt élre a Red Bull-lal, megelőzve Lewis Hamilton Mercedesét és a ferraris Charles Leclerc-t. Az Orosz Nagydíj győztese, Valtteri Bottas pillanatnyi negyedik helyét később egy másodikra javította, a harmadik szabadedzésen mutatott formájától egyedül Sebastian Vettel maradt el a másik Ferrarival.

Hülkenbergen érződött a pályaidőt illetően az egy órás, illetve a több futamos kihagyás, a többi pilótánál lassabban lendült formába a német. Az utolsó Q1-es nekifutást az utolsó helyen várhatta, 1,7 másodperccel elmaradva a továbbjutástól.

A hajrában az első négy pilóta kivételével mindenki a pályára hajtott, hogy javítson. Végül nem jutott tovább a haasos Romain Grosjean, a két Williams, az Alfa Romeóval Kimi Räikkönen és Hülkenberg. A németnek azért jár a dicséret az utolsó hely ellenére is, csak fél másodpercen múlott a továbbjutás és csapattársától, Sergio Pereztől is csak kilenc tizedmásodpercet kapott.

A Q2-ben taktikázni a csapatok, ami a gumiválasztást illeti: a Mercedes és a Ferrari párosa, valamint a renault-s Daniel Ricciardo a közepes gumikat használva, míg mindenki más a piros oldalfalú, lágy Pirelliket használva próbált továbbjutni. Az első mért körök után Verstappen állt az élen Hamilton, a másik Red Bullban ülő Alexander Albon, a mclarenes Lando Norris, Esteban Ocon (Renault), Carlos Sainz (McLaren), Perez és Bottas előtt. Leclerc a gyorsabbik Ferrarival a kilencedik helyre volt jó, a másik vörös autóval Sebastian Vettel a 11. helyen állt mért körével.

A második felfutásra mindenki visszatette a lágy gumikat, Hamilton pedig új pályacsúcsot futott, 1:25,390-es idővel. Az időmérő Vettel, a két AlphaTauri, Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) és Kevin Magnussen (Haas) számára véget ért, ők nem jutottak tovább a Q3-ba.

A Q3-as első felfutások után Verstappen állt az élen a használt gumikon futó Bottas és Hamilton előtt. Őket Albon és Leclerc követte, a legjobb tíz második felében Ocon, Norris, Sainz, Ricciardo, Perez volt a sorrend. A mexikói mért kör nélkül állt ekkor a tizedik helyen, ő később hajtott a pályára, egyetlen mért kört teljesítve.

F1: Hátrányból fordított a Mercedes a nürburgringi időmérőn 3

A fináléra mindenki új gumikat tett fel. Először a két McLaren, a két Renault, majd Hamilton, Bottas és Verstappen vágtak neki az utolsó gyorskörüknek, a sort Albon és Leclerc zárta. Mindhárom esélyes javított a körén, de a két Mercedes-versenyző akkorát javított a körén, hogy Verstappen visszacsúszott a harmadik helyre. Bottas pályacsúcsot jelentő gyorskörével megszerezte pályafutása 14. pole-pozícióját. Hamilton előtt, Verstappen mellől pedig Leclerc indulhat majd vasárnap. Albon lett az ötödik, Ricciardóval osztozhat majd a harmadik soron. Az ausztrál mögül a renault-s csapattárs, Ocon indulhat. A legjobb tíz utolsó kiadó helyein Norris, Perez és Sainz osztozkodott.

F1: Hátrányból fordított a Mercedes a nürburgringi időmérőn 4

A 2020-as Forma-1-es Eifel Nagydíj vasárnap délután 14.10-kor kezdődik.

Kép(ek) forrása: Getty Images