Remekül kezdte a 2020-as Forma-1-es szezont a McLaren, legalábbis egykörös tempó tekintetében: Lando Norris a negyedik, Carlos Sainz pedig a nyolcadik rajtkockát kaparintotta meg az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén.

„Felülmúltuk várakozásainkat, mivel a Racing Point a kezdetektől fogva extrém gyorsnak bizonyult. Nem is gondoltuk volna, hogy egyáltalán a közelükbe férkőzhetünk, nemhogy még meg is előzzük őket” – konstatálta meglepődve a Racing Pointok mellett a Red Bull-os Alexander Albont és a két Ferrarit is megverő Norris.

„Viszont ahogy lejjebb ment az üzemanyagszint, elkezdett életre kelni az autó, és máris sokkal jobbnak érződött. Tavaly jól mentünk ezen a pályán, így bíztunk benne, hogy ezúttal is feküdni fog az autónak.”

F1: Életre kelt a McLaren 2

Norris ugyanakkor nem akarja túlzottan elbízni magát, arra készül, hogy a „rózsaszín Mercedesként” emlegetett Racing Point és a Ferrari is okozhat még fejfájást:

„Határozottan gyorsabbak voltak pénteken. Mint arra már utaltam, nem számítottam rá, hogy ennyire jók leszünk” – mondta.

„Ami a versenyt illeti, sokat olyan autó van mögöttünk, melyek versenytempója igazán erős, de egy körön valamiért lemaradtak. Gondolok itt főként a Ferrarira, de a Racing Pointra is. Jó autójuk van, sok leszorítóerővel, így szerintem ők majd jobban tudják majd kezelni a gumikat.”

„Remélhetőleg jól alakul a holnapi nap, és bízzunk benne, hogy [a következő hétvégén – szerk.] megismételhetjük. Ha sikerül ott befejeznem a versenyt, ahonnan indultam, azzal már boldog leszek.”

Forrás: GPtoday.net
Kép(ek) forrása: Getty Images