Elrontott rajtja után nem sokkal Max Verstappent ütötte ki Charles Leclerc a 2019-es Forma-1-es Japán Nagydíjon. A Ferrari monacói versenyzője – ellenben a Red Bull hollandjával – befejezte a versenyt, a hatodik helyen intette le a korai kockás zászló.
A sérült Ferrarival az incidens után még néhány kört a pályán töltött Leclerc, mielőtt a bokszutcába hajtott, hogy a szerelők lecseréljék törött első szárnyát. Az autó bal elejéről menet közben jókora darabok törtek le, az egyik még Lewis Hamilton Mercedesének jobb oldali visszapillantó tükrét is letörte.

Charles Leclerc első szárnya húzza a szikrákat a Max Verstappennel történő ütközés után
Leclerc a baleset okozásáért 5, a veszélyes autóval való körözésért pedig 10 másodperc büntetést kapott. Az időbüntetések miatt a hatodik helyett a hetedik helyen rangsorolják a monacóit, ezzel a renault-s Daniel Ricciardo léphet előre egy pozíciót.
Michael Masi versenyigazgató is megszólalt a büntetés kapcsán. “Eredetileg csak tanácsoltam, hogy hívják be a bokszba a sérült autót, de amikor nem tették meg, akkor utasítottam erre a Ferrarit” – árulta el. “A második körben elemek szakadtak le az autóról – több, mint aggasztó volt ez a biztonsági szempontokat figyelembe véve.”
Kövesd Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!