A második helyről indult, de már az első körben bajba keverte magát Valtteri Bottas a 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjon. A finn elrontotta a rajtját, aztán kétszer is elfékezte magát, és miközben próbálta felvenni a ritmust, előbb csapattársa, Lewis Hamilton, majd a ferraris Charles Leclerc koccant neki Mercedesének.

Ennek következtében megrongálódott Bottas első szárnya, ami miatt korai bokszkiállásra kényszerült – a kemény gumikon próbálta menteni a menthetőt, de a kétkiállásos taktika megkerülhetetlen volt. Így is csak nyolcadikként intették le a szárnyaszegett pilótát; az eredménynek nem örült túlságosan a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff.

„Nagyot csalódtam benne” – mondta finomkodás nélkül az osztrák szakember. “Tegnap még nagyszerű teljesítményt nyújtott az időmérőn, akár még pole-t is szerezhetett volna. Nyilván mindent jól akart csinálni, de minden rosszra fordult. Összeért Lewisszal, összeért Leclerc-rel, innentől kezdve pedig sok mindent nem várhattunk tőle” – árulta el Wolff.

A leintés után a Mercedes 2020-as felállásáról is faggatták a csapatfőnököt, ami annak fényében mindenképpen érdekes, hogy Bottas a múlt heti Német Nagydíjon is értékes pontokat dobott el, miután a negyedik helyről kicsúszva összetörte az autóját.

„Nem gondolom, hogy egyetlen rossz nap alapján akarunk döntést hozni” – felelte. „Minden adatot meg kell vizsgálnunk, illetve számításba kell vennünk számos tényezőt. Olyanokat, amik mellette állnak, és olyanokat is, amik ellene szólnak.”

„Tovább azonban nem is akarok arról nyilvánosan beszélni, hogy marad-e, vagy sem. Sok remek visszajelzést ad nekünk, és értékes a csapat számára, így ezt zárt ajtók mögött akarjuk rendezni. Fel akarjuk mérni, hogy miben lenne más egy fiatal versenyző a csapatban, mint Valtteri” – zárta rövidre Wolff.

Ami a felállást illeti, az utóbbi időben elsősorban a Mercedes fiatal versenyzőit, Esteban Ocont és George Russellt emlegették Bottas lehetséges utódjaként. A pillanatnyi állás szerint a Manornál és a Force Indiánál megfordult francia lassan bármilyen ajánlatra igent mondana, csak újra versenyezhessen, míg a regnáló Forma-2-es bajnokhoz a Williams foggal-körömmel ragaszkodik. A korábbi nyilatkozatok értelmében augusztusban hoznak majd döntést ebben a kérdésben.

Forrás: Formulaspy.com, Fotó: Europress