F1: Hamilton átverte Verstappent és megnyerte a Magyar Nagydíjat

Hetedik alkalommal aratott győzelmet Lewis Hamilton a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. A brit megdolgozott a győzelemért, Max Verstappen nem hagyta magát.

F1: Hamilton átverte Verstappent és megnyerte a Magyar Nagydíjat

Pályafutása során 81. alkalommal győzött Lewis Hamilton a 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjon. A futam során végig Max Verstappen állt az élen, ám a pontot az i-re a Mercedes eltérő taktikája tette fel, melynek köszönhetően a brit az utolsó körökben a jóval frissebb gumijaival könnyedén elkapta a használt gumikon haladó Red Bullt.

A második helyről rajtoló Valtteri Bottas igen hamar kihullott a játékból, miután a verseny elején megsérült az első szárnya. Végül csak a nyolcadik helyen intették le a finnt, aki éllovas csapattársa 250 pontjától 62 egységgel van lemaradva. Verstappen 181 ponttal, 7-tel Bottas mögött a harmadik az összetettben.

A dobogó aljára Sebastian Vettel állhatott fel, aki különcsatát vívott ferraris csapattársával, Charles Leclerc-rel. Az olasz autók 1 perces lemaradásban értek célba, labdába sem rúghattak a győzelemért folyó csatában.

Carlos Sainz lett az ötödik a McLarennel, a spanyol végzett a legelőkelőbb helyen, ami a középmezőny pilótáit illeti. A verseny egyetlen kiesője a haasos Romain Grosjean volt.

A futam részletes összefoglalója itt olvasható.

Kellemes időben, 25 fokos levegő- és 45 fokos aszfalthőmérséklet mellett sorakoztak fel a rajtrácsra az autók a 2019-es szezon tizenkettedik Forma-1-es futamára, a Magyar Nagydíjra.

F1: Hamilton átverte Verstappent és megnyerte a Magyar Nagydíjat 1

Pályafutása során először indulhatott pole-pozícióból Max Verstappen. Mögötte a Mercedes és a Ferrari párosai sorakoztak fel Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Sebastian Vettel sorrendben. A topcsapatok leglassabb versenyzője Pierre Gasly lett a másik Red Bull-lal, aki a hatodik helyről várhatta a piros lámpák kialvását. A legjobb tízbe befért még a két McLaren – Lando Norris jobb volt egy körön Carlos Sainznál – valamint Romain Grosjean a Haas-szal és Kimi Räikkönen az Alfa Romeóval.

F1: Hamilton átverte Verstappent és megnyerte a Magyar Nagydíjat 2

A rajtrácsot két büntetés formálta utólag: az Alfa Romeo újoncát, Antonio Giovinazzit feltartás miatt sorolták három hellyel hátrébb, a 17. helyre. Daniel Ricciardónak, a Renault ausztráljának kocsijában pedig motort cseréltek a rosszul sikerült kvalifikációt követően, így az utolsó helyről indulhatott.

Az idei, megváltozott gumiszabályok miatt a hivatalos beszállító Pirelli abroncsai minden pályán ugyanabban a három színben pompáznak: a piros oldalfalú a lágy, a sárga oldalfalú a közepes és a fehér oldalfalú a kemény keveréket jelenti, legalábbis ami az adott versenyhétvégén elérhető választékot illeti.

A mezőny többsége a közepes gumikon vágott neki a mogyoródi száguldásnak. A két McLaren, Grosjean és Räikkönen lágyakon, Ricciardo keményeken indult el a futamon.

A gumiszállító előrejelzése szerint az egy kiállásos taktika egyértelműen a nyerő megoldás, lágy-közepes elosztásban, cserével a 24-30. körök között. A 70 körös versenyre emellett még a közepes-kemény, illetve a lágy-kemény variációkat ajánlották, cserével a 30-35., illetve a 22-28. körök környékén.

Az idei szezontól kezdve a leggyorsabb kört megfutó pilóta is kap egy pontot, feltéve, hogy az első tíz hely valamelyikén végez.

vége 0 új esemény

2019 Forma-1 Magyar Nagydíj

15:19

Rajt/1. kör

Egymás mellett haladt a két Mercedes és Verstappen az első kanyarig, de a holland visszaverte Hamiltonékat. A brit körbeautózta Bottast a 2-es kanyarban, ami miatt a finn annyira megzavarodott, hogy Leclerc is elment mellette.

15:20

2. kör

Bottas autója megsérült az első körben, a célegyenes végén Vettel is elment mellette. Verstappen, Hamilton, Leclerc, Vettel, Bottas, Sainz, Norris, Räikkönen, Gasly, Grosjean az első tíz sorrendje.

15:22

3. kör

Bottast várta csapata a bokszban egy új első szárnnyal, de nem hajtott ki cserére. Szektoronként 7-8 tizedet vesztett a finn a többiekkel szemben, de nem látogatta meg csapatát.

15:24

4. kör

Bottas még mindig a pályán haladt, a finn a középmezőnyt tartotta már fel.

15:25

6. kör

Végre megtörtént a csere, Bottas keményekre váltott. Az utolsó helyen haladt a finn.

15:27

7. kör

Óriásiak lettek a távolságok a pályán: Verstappen előnye 2,2 másodperc volt Hamilton előtt és 7,6 Leclerc előtt.

15:29

9. kör

Egy visszajátszásból kiderült, hogy Leclerc volt az, aki a végső csapást mérte Bottas első szárnyára. A monacói tempója egyébként egy másodperccel elmaradt az előtte haladókétól.

15:33

11. kör

Bottas utolérte a mezőny végét, és Kubica mellett elhaladva megkezdte a visszazárkózást.

15:35

13. kör

Kicsit lecsillapodtak a kedélyek, a Ferrari pedig már a B tervre állt át Leclerc rádiózása szerint.

15:36

14. kör

Hamilton tartotta a 2,2 másodperces tisztes távolságot Verstappennel szemben, Leclerc azonban a brittől is 10 másodpercre lemaradt. A leggyorsabb kör ekkor a címvédő neve mellett volt.

15:38

15. kör

Hülkenberg panaszkodott, motorerőt tekintve egyre rosszabb a helyzet az egyenesekben állítása szerint.

15:39

16. kör

Szépe lassan zárkózott Bottas. Hátránya 1 perc volt Verstappennel szemben a 16. helyen, de ez körönként közel 2 másodperccel nőtt az előzések miatt.

15:41

17. kör

A Magyar Nagydíj sem Gasly idei kedvenc versenye. 17 kör alatt 44 másodperc hátrányt szedett össze az élen álló csapattárshoz képest.

15:42

18. kör

Hamilton elkezdett felzárkózni, 1,7 másodpercre megközelítette Verstappent.

15:44

19. kör

Az egész első szektoron keresztül egymás mellett haladt a két Toro Rosso. Végül az eredetileg védekező Albon elengedte Kvjatot, miután a 4-es kanyarban lefutott a pályáról.

15:47

22. kör

Ricciardo a védekezés helyett megtámadta az előtte haladó Magnussent. Bottas rengeteg időt veszített emiatt, egyre messzebbnek tűnt a mérnöke által korábba a rádió közölt hatodik helyezés, mint cél.

15:49

23. kör

A Mercedes szerelői kirohantak, de Hamilton nem jött kereket cserélni. A brit ehelyett már 1 másodpercre megközelítette Verstappent.

15:51

24. kör

Verstappen egyre gyakrabban panaszkodott a rádión tapadásvesztésre. Szíve szerint már kereket cserélt volna a holland.

15:52

26. kör

Verstappen cserélt először az élmenők közül, keményeket kapott a holland.

15:54

27. kör

Hamilton még nem cserélt, pedig a Mercedes-szerelők ismét kijöttek a garázs elé. Verstappen az új gumikkal már gyorsabb a britnél.

15:56

28. kör

Verstappen megfutotta a leggyorsabb kört a második helyen, miközben Leclerc a keményekre váltott. A Ferrari tempója külön kategória valahol a Hamilton-Verstappen páros és a középmezőny között.

15:58

29. kör

Meg kell dícsérni George Russellt: a 15. helyről induló williamses a bokszkiállások után a 17. helyen haladt, maga mögött tartva Strollt, Giovinazzit és Kubicát is.

15:59

30. kör

Norris bal hátsója nehezen jött le a helyéről, a McLaren britje emiatt visszaesett Gasly és Räikkönen mögé, akik már szintén cseréltek.

16:01

32. kör

Hamilton a kör elején kereket cserélt, 6,2 másodperccel Verstappen mögé tért vissza a pályára friss kemény gumijain.

16:03

34. kör

Bottas végre elment Ricciardo mellett, miközben Hamilton irdatlan tempóban elkezdett felzárkózni Verstappenre: már csak 3 másodperc a differencia.

16:05

35. kör

Féltávnál az állás: Verstappen, Hamilton, Vettel, Leclerc, Sainz, Gasly, Räikkönen, Hülkenberg, Norris, Bottas. Hamilton már a DRS-ét nyithatta, rendkívül gyorsan utolérte a hollandot.

16:07

36. kör

Hamilton Verstappen nyakán loholt, de leszakadt a középső szektorban 1,1 másodpercre.

16:09

38. kör

Verstappennek pont jól jött ki sorozatban, hogy a lekörözöttek miatt ő is nyithatta a hátsó szárnyat. Vettel – aki még mindig nem cserélt kereket – a C tervre váltott a harmadik helyen.

16:11

39. kör

Egymás mellett haladt Verstappen és Hamilton, de a holland megtartotta az első helyet. A brit a bukótérben is próbálkozott, de visszaengedte maga elé a Red Bullt.

16:13

40. kör

Vettel is cserélt, a lágyakra váltott a német. A negyedik helyre tért vissza egy nem túl gyors kerékcsere után.

16:16

42. kör

Hamilton nem tudta újra felvenni a tempót Verstappennel, 1,5 másodpercre nőtt a lemaradása.

16:18

44. kör

Verstappen kört adott Bottasnak a kilencedik helyen, miközben Hamilton fékjei túlmelegedésére panaszkodott.

16:19

45. kör

Hamilton visszakapaszkodott 1 másodperc környékére, de a DRS-t még nem nyithatta.

16:22

47. kör

Újra DRS-távolságon belülre ért Hamilton, készült a támadásra.

16:23

48. kör

Bottas másodjára járt a bokszban, közepesekre váltott a Mercedes finnje, aki a 12. helyre esett vissza.

16:24

49. kör

És Hamilton is cserélt, szintén közepesekre váltva. A pálya üres volt előtte, a friss, puhább gumikon megkezdte a felzárkózást.

16:26

50. kör

Hamilton óriási tempóban közeledett, de Verstappenék nem reagáltak Hamilton cseréjére.

16:27

51. kör

Bottas Kvjat megelőzésével feljött az utolsó, tizedik pontszerző helyre.

16:29

52. kör

Miközben Hamilton megfutotta a leggyorsabb kört és Bottas Perez megelőzésével feljött a kilencedik helyre, Grosjean Haas-Ferrariját betolták a garázsba. A francia a Magyar Nagydíj első kiesője.

16:32

55. kör

A kiállás óta 5 másodpercet faragott Hamilton Verstappen előnyéből, ami ekkor 15,4 másodpercen állt.

16:34

56. kör

15 körrel a leintés előtt a pontszerzők állása: Verstappen, Hamilton, Leclerc, Vettel, Sainz, Gasly, Räikkönen, Norris, Bottas, Perez. A leggyorsabb kör Hamilton neve mellett állt ekkor.

16:39

60. kör

Hamilton 1:18,566-tal új körrekordot futott. Lemaradása 11,5 másodperc volt Verstappenhez képest.

16:41

61. kör

1:18,566 1,18,528, szintén Hamiltontól.

16:42

62. kör

9 másodperc volt a differencia 9 körrel a vége előtt.

16:44

63. kör

Több, mint 2 másodperccel közeledett körönként Hamilton Verstappenhez. Csak idő kérdése volt, mikor éri utol a brit a hollandot.

16:47

66. kör

Bottas megelőzte Norrist a 8. helyen, miközben Hamilton utolérte Verstappent. Hatalmas volt a tapadásbeli különbség a két autó között.

16:48

67. kör

Hamilton a célegyenes végén játszi könnyedséggel elment Verstappen mellett.

16:49

68. kör

Verstappen kereket cserélt, a második helyre visszatérve legalább az egy pontra rámenne a lágy gumikon.

16:51

69. kör

Közben a másik dobogós helyen is változás történt: Vettel elment Leclerc mellett, a németé lehet így a herendi porcelán.

16:55

70. kör/Cél

Végül Lewis Hamilton megnyerte a 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, megelőzve a végén a leggyorsabb kört megfutó Max Verstappent és Sebastian Vettelt.

Lemaradt a dobogóról a másik Ferrarival Charles Leclerc, aki mögött a mclarenes Carlos Sainz jött be az ötödik helyen a középmezőny legjobbjaként. A másik Red Bull-lal Pierre Gasly a hatodik lett, a hetedik-nyolcadik helyen pedig két finn, Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas értek célba. Pontot szerzett még Lando Norris a másik McLarennel és Alexander Albon a Toro Rossóval.

17:14

Végeredmény

F1: Hamilton átverte Verstappent és megnyerte a Magyar Nagydíjat 1

Forrás: Fotó: Getty Images