Miközben például a Toyota 1997 óta csiszolgatja full hibrid hajtásláncát, a Volkswagen évtizedeken át a dízelt favorizálta, mint a takarékos autózás legjobb megoldását, elsősorban autópályás használatra.
Aztán nagyjából egy évtizeddel ezelőtt óriási lendülettel indult Európában az elektromos átállás. Elkészültek a német gyártó első sorozatgyártású villanyautói, az e-Up (2013) és az e-Golf (2014), mielőtt az ID modellek 2019 végétől megérkeztek volna, közben kisegítő hibridrendszerekkel igyekeztek takarékosabbá tenni hagyományos benzinmotorjaikat.
Az elektromos átállás dinamikája azonban nem úgy alakult, ahogy azt előzetesen remélték, lassabban halad. Viszont a kibocsátási szabályok szorítják a gyártókat, az emberek pedig könnyebben mozdulnak egy olyan takarékos modell felé, amelyhez nem kell alkalmazkodni, nem kell elektromosan tölteni. Ezért fejlesztett ki a Volkswagen-csoport is öntöltő teljes hibrid hajtást.
Elsőként a T-Roc és az ötajtós Golf kapja meg az új hajtásláncot. Ezeket próbáltuk ki a minap Dél-Franciaországban.
Ezúttal nem részletezzük az autók külső-belső kialakítását, mert ebben nem különböznek az eltérő hajtáslánccal szerelt modellektől. Ebből a szempontból megismerheted őket itt és itt, és ugorhatsz a Technika részhez.
A mild hibrid, a plug-in hibrid és az elektromos hajtás után a full hibrid kora is eljött a Volkswagennél
Külső
Mindkét modell hozza a klasszikus Volkswagen-értékeket, azaz mindenük patikamérlegen kimért, jó színvonalú.
A 2019-ben bemutatott, majd 2024-ben ráncfelvarráson áteső jelenlegi Golf olyan, amilyennek ötven évnyi evolúció után lennie kell, hozza a kategóriát meghatározó klasszikus vonalvezetést. Ma már csak ötajtós és kombi karosszériával érhető el. A frissítés során az autó áttervezett, hatszögletű nappali menetfénnyel szerelt fényszórókat, kivilágított VW-emblémát és frissített lökhárítókat kapott. A módosításokat emellett új,három választható mintázatot kínáló hátsó lámpák, friss külső színárnyalatok, valamint új kialakítású könnyűfém keréktárcsák teszik teljessé.
A 2025 nyarán bemutatkozó második generációs T-Roc osztozik az MQB evo platformon a Golffal. Elődjénél 122 milliméterrel hosszabb lett, de karakteres sziluettje felismerhetővé teszi. Megmaradt a típus védjegyének számító, az A-oszloptól a C-oszlopig ívelő hokiütőszerű króm/ezüst csík, valamint a hátsó kerékjáratok feletti széles vállvonal.
A frontrész ugyanakkor teljesen felvette a Volkswagen legújabb formanyelvét: az átfutó fénycsík és az élesebb vonalak a Tiguan és Tayron stílusát idézik. Felárért a Golfhoz hasonlóan elérhető LED-mátrix fényszóró, amely hátul 3D-s LED-lámpákkal és futófényes irányjelzőkkel egészül ki.




Belső
Mindkét autóra jellemző a remek vezetési pozíció, amelyet a tág határok között állítható kormány és ülés alapoz meg. A Golf klasszikusabb kialakítású, hiszen a választókart a szokott helyen találjuk, míg a T-Rocban a kormány mögötti bajuszkapcsolóra költözött.
A többfunkciós kormányra visszatértek a rendes, fizikai gombok. Az összeszerelési minőség mindkét esetben megfelelő.
Míg első T-Rocnál kritizálhattuk a kopogós műanyagokat, az új generáció utasterében a Volkswagen visszaszerezte a becsületét. A műszerfalat puha burkolatok és perforált, hátulról megvilágított műbőr betétek díszítik. A Golf talán egy kissé puritánabb hangulatú, és több a zongoralakk is benne. Persze régebbi modell is.
Mindkét esetben különálló képernyőkön látjuk a vezetéshez szükséges információkat és a fedélzeti rendszerek menüjét. A Golfnál ez annyira klasszikus, hogy az árnyékolórész is megvan hozzá. Az infotainment a legújabb szoftvergenerációt futtatja, ChatGPT-vel kiegészített hangvezérléssel.
Lényeges különbség, hogy az új hajtáslánccal jelentősen csökken az autók csomagtartó-kapacitása, a nagyfeszültségű akkumulátor miatt. A Golfban a benzines és dízel modellekben elérhető 381 helyett 273 liter marad. A T-Roc esetében az eddigi változatok 475 literes csomagteréből 340 litert elérhető, miután a csomagtartó padló alatti rekesz eltűnik.
Technika
Míg a Golfhoz továbbra is választható dízelmotor, a T-Roc egy évvel ezelőtti bemutatkozásakor nyilvánvalóvá tették, hogy nem kerül bele TDI, csak benzines alapú motorokkal készül. Egyelőre hivatalosan nem közölték, hogy a Golfban meddig marad meg a gázolajos blokk (jelenleg 116 és 150 lóerős 2.0 TDI választható), de például Nagy-Britanniában már kivezették.
A Golf motorkínálatában 1,5-ös és 2,0 literes motorok szerepelnek ezen kívül. Előbbi 115 és 150 LE teljesítménnyel, 48 voltos mild hibrid támogatással. A 2,0 literesből 204, 265 (GTI), 300 (GTI Clubsport) és 333 lóerős (R) változatok készülnek. GTE néven az 1,5-ös motorra alapozva létezik két plug-in hibrid hajtáslánc, 204, illetve 272 lóerős változatban.
Megvan a T-Rocban is a két 1,5-ös eTSI, illetve a négykerék-hajtással kombinált 204 lóerős 2,0 eTSI.
Ezt a kínálatot egészíti ki mostantól mindkét modellnél az öntöltő full hibrid, ahol az 1.5 TSI evo2 benzinmotort kompakt hibrid modullal kombinálják. Ez a modell csak elsőkerék-hajtással készül.
A feltöltött motorok Miller-ciklusa szerint (a szívószelepek korai zárásával) működő benzinmotor változó lapátgeometriájú turbót és egyedi szívóoldali vezérműtengelyt kapott. Mivel az új hibrid hajtás a kis terhelésű és alacsony fordulatszám-tartományokat elektromosan fedi le, a Volkswagen a turbómotort annak hatékony működési pontjaira tudta méretezni.
Két teljesítményszinttel érhető el a benzinmotor és így a hibrid hajtás is. 131 lóerő (96 kW 3700 ford./percnél) az egyik és 150 LE (110 kW 4300 ford./percnél) a másik benzines teljesítménye. A rendszerteljesítmény pedig 136, illetve 170 lóerő. A rendszernyomaték 288 Nm, illetve 310 Nm. A benzinesé önállóan 250 Nm mindkét változatban, a gyengébbnél 1750-3600, az erősebbnél 1750-4000-es fordulatszám között.
A hibridmodul magában foglalja a hajtó villanymotort (ez felel a fékenergia-visszatáplálásért is), az áramfejlesztő generátort, a kuplungot és az egyfokozatú áttételt. Vagyis hagyományos sebességváltó nincs.
A hibridrendszer része ‒ az autó hátsó részén a padlóba épített ‒ NMC lítiumion-akkumulátor. Ennek bruttó kapacitása 1,6 kWh, de csak 0,64 kWh-t használ. Mint a bemutatón elhangzott, ezzel a megoldással az akkumulátor életpályája során hosszabban tartható fenn a magas kapacitás, hiszen a 84 darab prizmatikus (téglatest formájú) cella között tud „válogatni a rendszer”.
A folyadékhűtéses, 48 kilogramm tömegű akkumulátor csúcsteljesítménye 44 kW. Ahogy már írtuk, töltőcsatlakozó nincs: az energiát vitorlázáskor és fékezéskor nyeri vissza az akkumulátor, vagy a benzinmotor termeli meg a generátoron keresztül.
Az említett hibridmodulban találjuk az elektronikusan vezérelt többtárcsás tengelykapcsolót, amely felel azért, hogy a belső égésű motort a hajtásba kapcsolja vagy sem. Zárt kuplungnál a turbómotor közvetlenül az első kerekekre továbbítja teljesítményét.
Három különböző hajtást kínál ugyanis a hajtáslánc, elektromos hajtást, valamint a soros és a párhuzamos hibrid módokat. Kis sebességnél és városi araszolásnál a benzinmotor áll (a kuplung nyitva), a kocsi csendben, tisztán villannyal halad.
Soros módban a kerekeket a villanymotor hajtja, miközben az optimális fordulatszámon járó benzinmotor a generátor-villanymotort hajtja, amely megtermeli az energiát a hajtó villanymotor számára (a kuplung nyitva).
Nagyjából 60 km/h felett a benzinmotor veszi át a főszerepet és közvetlenül hajtja az első tengelyt (kuplung zárva), a villanymotor, ha szükséges, pl. gyorsításkor kiegészítő teljesítményt ad.
Soros üzemmódban a rendszer őrködik azon, hogy a turbómotor hatékonyságra optimalizált jelleggörbe mentén dolgozzon: az utántöltési teljesítményt csak olyan mértékben növeli, amennyire az javítja a teljes hatásfokot. Az optimális küszöbérték felett a rendszer lemond a további töltésről.
A döntő tényező a teljes rendszer hatásfoka. A szoftver ezért nemcsak a benzinmotor fogyasztását értékeli, hanem a generátor és a hajtó villanymotor, a teljesítményelektronika, az akkumulátor, valamint a mechanikus hajtáslánc energiamérlegét is.
Vezetési profilokból hármat kapunk: az Eco 70%-ra korlátozza a rendszerteljesítményt a maximális spórolásért, a Comfort a kiegyensúlyozott haladást szolgálja, míg a Sport korábban kapcsol soros hibrid módba a közvetlen gázreakciókért.
Vezetés
Elsősorban lassú városi és elővárosi utakon tudtuk vezetni az autókat, Nizza és Monte-Carlo környékén. Ebben a használatban egyértelműen villanyautós jellegűen viselkedett az autó, azonnali gázreakcióval, de az elektromos autókra jellemző túlzó erő nélkül.
A Golf esetén a gyengébb változat 8,8, az erősebb 7,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. A T-Roc valamelyest lassabb, 9,7 és 8,5 másodperces értékekkel bír. Végsebességük egyaránt 180 km/óra. Mi mindkét modellből az erősebbeket vezettük.
Élőben inkább visszafogottnak mondanám a dinamikát a 170 lóerős T-Rocban, olyan, ami egyenletes suhanáshoz teljesen ideális. Ugyanezzel a motorral a Golf érezhetően fickósabb.
A legdinamikusabb az erősebb motorral szerelt Golf, az 7,5 másodperc alatt letudja a százas sprintet
Kritikus pont a hibrideknél a motorhang. A Volkswagen új hajtásában akkor nincs vele gond, amikor direktben a benzinmotor hajtja a kerekeket, ilyenkor a gázpedálálláshoz kapcsolódóan változik a hangja. Akkor fura, amikor lassabb tempónál egyszer csak áramtermelőként beindul, hiszen ilyenkor csak búgást érzékelünk, de az erőérzet vagy a gyorsulás nem változik. Gyakran a gázpedáltól, azaz tőlünk függetlenül kezd el zúgni a motor.
Fülre halkabbnak tűnik, mint a Toyota hasonló modelljeiben lévő hibrid hajtás. A T-Rocban még csendesebbnek hatott, mint a Golfban. Egyébként az üzemmódok közötti váltás automatikusan és az erőfolyam tekintetében észrevehetetlenül történik. Könnyed vezetést kínál mindkét autó, indulás után már nemigen kell törődni azzal, hogy mi is történik a hajtásban. Dodzsemszerűen egyszerű a vezetés, a gyorsítás, a lassítás, a kormányzás.
Ugyanakkor a féket nem tudtam jól adagolni (a T-Rocnál éreztem elsősorban, a Golfnál is megvolt, de kevésbé erősen), bizonytalan a fékérzet. A pedál érintésére hirtelen befogott a fék, de utána puhán reagált. Szóval a rekuperáció és a hagyományos fékrendszer közötti átmenet hangolása még nem tökéletes.
Vezetni egyértelműen a Golfot jobb, amiben nyilván szerepet játszott az alacsonyabb súlypont. Élénkebb, „vezetőközpontúbb” autó a Golf, a T-Roc cserébe komfortosabb. A kormányzás is valamelyest élénkebb a Golfban.
Költségek
A WLTP-szabvány szerinti méréssel a Golf Hybrid a gyengébb kivitelben 4,5-5,0 litert fogyaszt, míg az erősebb 4,6-5,1 közötti benzinigényt ígér. A valóságban mi 5,3-5,4 literes fogyasztást értünk el az erősebb modellel, városi tempó mellett.
A T-Roc esetében 4,9-5,5, illetve 5,0-5,6 liter / 100 km a WLTP-adat. Itt is az utóbbi értéket érdemes összevetni az általunk realizált 6,2 literes fogyasztással. A többi kolléga is hasonló fogyasztást ért el autóival.
Nem rossz adatok, jobbak, mint a hagyományos mild hibrid modelleké, de lesz még dolga a fejlesztőcsapatnak, hiszen a Toyota modelljei ennél egyértelműen takarékosabbak. Ez a kérdés pedig elsőrangúvá válik a a flottaeladásoknál, ahol a Golf és hamarosan a Škoda Octavia is ezzel a motorral igyekszik megszólítani a vevőket a dízelek helyett.
Már rendelhetőek az új hibrid modellek. A T-Roc 136 lóerős változata Life felszereltséggel 14 164 325 forinttól indul listaáron.
Ha valaki az erősebbre vágyik, annak felszereltségi szintet is lépnie kell, mert csak onnantól választható. Style-ként a 136 lóerős 15 354 315 forint, a 170 lóerős viszont 16 686 560 forinttól vehető meg. Az importőr ezekből az árakból a cikk megjelenésekor 1,8 milliós kedvezményt biztosít.
A Golf esetében 12 379 975 forintért lehet listaáron legolcsóbban megszerezni a 136 lóerős hibridet Prime felszereltséggel. Itt rögtön két lépcső kell a felszereltségben az erősebb motorhoz, így Style kivitelben 13 242 320 Ft-tól kapható. Ezzel kicsit drágább, mint a 150 lóerős dízel: ára 12 961 640 Ft, és jelentősen olcsóbb, mint a 150 lóerős konnektorról is tölthető hibrid 15 615 940 forintért.
| A Volkswagen T-Roc és vetélytársai – Listaár, forint | |
|---|---|
| Toyota C-HR 1.8 Hybrid Comfort (140 LE) | 12 390 000 |
| BYD Atto 2 DM-i Active (165 LE) | 9 999 000 |
| Hyundai Kona 1.6 GDi hybrid (138 LE) | 10 199 000 |
| Honda HR-V e:HEV (1.5) Elegance (131 LE) | 13 914 500 |
| Nissan Qashqai 1.6 HEV (143 LE) | 12 090 000 |
| Renault Captur full hybrid 160 Evolution (160 LE) | 11 099 000 |
| Volkswagen T-Roc Life (136 LE) | 14 164 325 |
Értékelés
Az nem kérdés, hogy az új full hibrid hajtáslánccal is hozza a megszokott Volkswagen-színvonalat a Golf és a T-Roc is. Bár papíron megvan a dízelek nyomatékossága, de a valóságban nem érződik olyan erősnek az új motor. Az öntöltő hibrid hajtáslánc ugyanakkor jó alternatívát nyújt azoknak, akik alacsony fogyasztásra vágynak, elfogadják a villanyautós működési jelleget, de nem tudják vagy nem akarják árammal tölteni az autójukat.
| Mellette – Ellene | |
|---|---|
|
|












