Sergio Perez a Ferrari neveltjeként még 2011-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Saubernél, 2013-ban a McLaren pilótája volt egy évig, de miután a wokingi csapat kurtán-furcsán megszabadult tőle, a Force Indiánál talált otthonra, a bizalmat azóta kiváló, egyenletes versenyzéssel, alkalmi dobogókkal hálálta meg.

A mexikóit a 2017-es idényre a Renault is hívta, de nem ment, így a francia gyártó végül addigi csapattársát, Nico Hülkenberget igazolta, Perez pedig nem bánta meg, hogy maradt:

“Hacsak a Ferrarinál vagy a Mercedesnél nem adódik lehetőség, akkor szerintem a Force India nagyon is vonzó opció. Nem bánom, hogy nem szerződtem a Renault-hoz, hiszen az elmúlt két idényben én voltam a best of the rest, csapatként pedig a Renault előtt voltunk a konstruktőri bajnokságban” – mondta, utalva arra, hogy 2016-ban és ’17-ben is csak a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull végzett előttük.

Idén rosszabbul ment a sora a Force Indiának – bár egy bakui dobogó azért így is összejött -, a csapat pénzügyileg az összeomlás szélére jutott, Perezt a Haasszal is hírbe hozták 2019-re, ám miután a pilóta a silverstone-i alakulat megmentése érdekében csődeljárást kezdeményezett, amelynek végén az eddig a Williamst támogató Lawrence Stroll és társai új tulajdonosként átvették őket, a mexikói bizakodó a jövőt illetően:

“Napok, legfeljebb hetek kérdése (a hosszabbítás). A szerződés megvan, csak a csapat helyzetét kell teljesen tisztázni. Bonyolult szituációból mászunk ki, de szerencsére mind a 400 dolgozó biztonságban van, az új befektetés garantálja a stabilitást.”