A mercedeses Valtteri Bottas elnyújtott első etapot teljesítve vezette az Azerbajdzsáni Nagydíjat Sebastian Vettel előtt,  és a Daniel Ricciardo és Max Verstappen balesete miatt életbe lépő biztonsági autós fázis alatt letudott cseréjével meg is őrizte az első helyet. Vettel az újraindítást követően megpróbálta megelőzni a Mercedes finnjét, ám elmérte az első féktávot, és visszaesett csapattársa, Kimi Räikkönen mögé.

A kockásra kopott gumikkal futó Vettelt a kör végén még Sergio Perez is elkapta, aki végül a dobogóra is felállhatott Bottas defektjének köszönhetően.

„Örülök, hogy megpróbáltam, annak már nem, hogy nem sikerült, de meg kellett próbálnom” – mondta a Ferrari négyszeres világbajnoka. „Nem hiszem, hogy túl optimista mozdulat lett volna. Nem fékeztem túl későn, akkor nem is tudtam volna bevenni a kanyart. De sikerült. Nem volt sok lehetőségem, Lewis jött jobbról, így nem tudtam kihúzódni. Valtteri előttem volt, hagyott egy kis helyet.”

Vettel saját bevallása szerint nehezen tudta felmérni a féktávot. „Kissé be voltam szorítva, nem láttam, hol vagyok az egyes kanyarhoz képest. Megvannak a viszonyítási pontjaink a jobb oldalon: a kerékvető, a feliratok a falakon, de a bal oldalon alig akad ilyesmi. Jól indultam, láttam a rést belül, de sajnos blokkoltak a kerekek. Máskülönben ez egy jó megmozdulás lett volna.”

„Könnyű azt mondani, hogy nem sikerült, és rossz ötlet volt, de meg kellett próbálnom. Az elfékezett gumival is igyekeztem elkapni a Force Indiát. Először helyre kellett rázódnom és kiismernem, hogy viselkedik így az autó. A Force India gyors volt az egyenesben, szélárnyéka is volt, így nem sok esélyem volt próbálkozni, kár érte” – mondta Vettel.

„Egyébként erős versenyünk volt, de néha megesik az ilyen. A biztonsági autó nélkül könnyebb lett volna. Ez is a játék része” – zárta a német, aki ezzel elveszítette a vezetést a pontversenyben.

Jelenleg Lewis Hamilton a listavezető 70 ponttal, őt Vettel követi 66 ponttal, míg a harmadik helyen Kimi Räikkönen áll 48 ponttal.

Forrás: Motorsport.com