Christian von Koenigsegg több évtizedes múltra tekinthet vissza, ami a hiperautó-gyártást illeti. Az 53 éves svéd üzletember saját márkájának különböző modelljei rendre ott vannak a világ leggyorsabbjai közt, és ha valaki elhappolja előle az aktuális sebességrekordot, nem szokott sokat várni azzal, hogy visszahódítsa.
Koenigsegg úrról eddig az a kép alakulhatott ki a Vezess olvasóiban, hogy autóhasználat terén viszonylag hétköznapi ember. A mindennapokban ugyanis nem valamelyik őrületes járgányát hajtja: beszámoltunk arról, hogy olyan modellek fordultak meg nála, mint egy Mazda MX-5, két Tesla, nemrég pedig egy Toyota GR Yarist újított be.
Meglehet azonban, hogy megirigyelte a Bugatti- és Rimac-vezér Mate Rimacot, aki az elmúlt időszakban azzal keltett feltűnést, hogy hiperautóival a hétköznapokban is közlekedett, és olyan, nem éppen barátságos körülmények között nyúzta őket, mint a hó és a sós latyak.
A figyelem természetesen Koenigsegg úrnak is jól jön, hiszen nagyjából ugyanaz a célközönsége a Bugattinak, a Rimacnak és a Koenigseggnek. Úgy döntött, ő is úgy kezeli egyik hiperautóját, mintha az nem egy hiperautó lenne. A kontraszt nagy, ugyanis a svéd vezérigazgató eddig megosztott tartalmai között nemigen volt olyan, ami ne egy versenypályán vagy valamilyen luxuskörnyezetben készült volna, az elmúlt napokban azonban téli boltba járós videót posztolt egy Regerával.
Állítása szerint a karácsonyi családlátogatást is az 1500 lóerős, 400 km/óránál is nagyobb tempóra képes géppel ejtette meg, 11 óra alatt 700 kilométert levezetve. Élmény lehetett ez a javából még úgy is, hogy az autó hibrid, hisz a belső égésű motor egy 5 literes, dupla turbós V8-as.
Koenigsegg videói alatt egyébként többen is hangot adtak annak, hogy 2026 akár a két hiperautó-vezérigazgató, Rimac és Koenigsegg villongásának éve lehet. Ennek mi csak nagyon örülünk, hiszen ha ez így megy tovább, mostani szemmel akár egészen meredek tartalmak is születhetnek.
Nézd meg galériánkat a Koneigsegg Regeráról:





