Röviden – Lexus NX 2022
Mi ez? Közepes méretű szabadidő-autó, az NX második generációja, amely a legtöbb új vevőt hozza a Lexusnak. Annyira új, hogy csak egy stúdióban találkozhattunk vele
Mit tud? Minőségibb és modernebb utasteret elődjénél, mostantól pedig akár konnektoros hibrid hajtásláncot is ad
Mibe kerül? Árát egyelőre nem tudni, a piaci bevezetés az év második felében kezdődik
Kinek jó? Prémium hangulatra vágyóknak, akik kellemes, nyugodt közlekedést szeretnének, illetve alacsony fogyasztást könnyen használható méretekkel

Különleges helyzetbe kerültünk a Lexus jóvoltából, ott voltunk a második generációs Lexus NX premierjén Brüsszelben. Még a világpremier előtt láthattunk, tapogathattuk meg az újdonságot. Fontos szerepet tölt be a márka életében az NX, a legnépszerűbb szegmensben szerepel és a legtöbb új vevőt is hozza a márka számára évről évre. Több mint 170 000 példány kelt el belőle, ám 2015-ben bemutatott modellt  frissítéssel már nem lehetett volna tovább lendületben tartani, nagyobb változásokra volt szükség, meg is léptek néhány igazán fontosat. Elkészült a Lexus NX második generációja.

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 1

Ott voltunk a vadonatúj Lexus NX premierjén

Nagy a verseny a crossoverek szegmensében és az NX kategóriájában is bőséges a választék. Terjed a hibird és plug-in hybrid hajtáslánc, emellett pedig a modern szolgáltatások is teret nyertek magunknak, amire az első generációs NX-nek már nem volt érdemi válasza a régimódi infotainment rendszerrel. Jó hír, hogy a Lexusnál felismerték a  problémát és már első ránézésre is észrevehető, hogy hallgattak a piac igényeire és a második NX-nél szinte mindent sikerült kigyomlálni abból, ami megkérdőjelezhető volt korábban. 

Külsőre felismerhető

Alapjai nem változtak, továbbra is a TNGA-K platformra épül a kocsi, ahogy például a Toyota Camry, vagy  a RAV4 is.  Utóbbival szoros rokonságban áll. Bár padlólemeze azonos és futóműalkatrészeiben is találni egyezőt, az elöl MacPherson hátul többlengőkaros konstrukciót más rugókkal, stabilizátorokkal és lengéscsillapítókkal látták el. Karosszériája teljesen egyedi szerkezetű, a Lexus szerint épp ezért tud az NX jóval merevebb lenni a RAV4-nél. Több a hangszigetelés, vastagabbak az üvegek, ahogy azt egy prémium modelltől el is várhatjuk.

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 2

Már nincs hátul embléma, csak a divatos kiírás

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 3

Az eddiginél is nagyobb az orsó alakú hűtőmaszk

Méreteiben változott, tengelytávja 30 mm-rel hosszabb, széltében és hosszában 2-2 centit nőtt, magasságban csak 5 millimétert.

Továbbra is könnyen felismerhető az NX, vannak persze új jegyek és kellemes csalódások is. A korábban ketté osztott extravagáns ledes fényszórók helyett egybe épített konzervatívabb formát használtak. Tovább él ugyanakkor az orsó alakú hűtőrács, amely nagyobb a korábbinál, egészen a lökhárító aljáig ér.

Készül F-Sport kivitel is, melyen a mélyebbre húzott lökhárítók és küszöbök mellett nagyobbnak tűnő légbeömlőket és elég sok zongoralakkot is használtak.

Belül változott a legtöbbet

Már az ajtónyitás is egészen új élmény egy Lexuson. Mechanikus kilincs helyett elektronikusat használtak az NX-en, a hagyományosnak tűnő fogantyú belső felén lévő kapcsolóval nyílik az ajtó. Bentről szintén kapcsolóval nyílik és a megoldás kimondottan ergonomikus, teljesen természetesnek tűnik a mozdulat, ahogy hüvelykujjal megnyomjuk a nyitás kapcsolóját. Pánikra nincs ok, mert ugyanez a kapcsoló fordítva is működik, ha húzzuk, akkor az ajtóban lévő mechanikus zárat működteti. Erre a biztonság szempontjából volt szükség, hogy akkor is ki lehessen nyitni az ajtót belülről, ha megszűnt az áramellátás, eddig erre ez a legelegánsabb megoldás.

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 4

Pihentető formák, kimondottan jó anyagok

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 5

Nyomásra nyílik az ajtó belülről, húzásra a mechanikus vésznyitó használható

Az elektromos ajtónyitásra a biztonsági rendszerek kibővítése miatt volt szükség. Miután a kerékpáros balesetek nagy százaléka történik ajtórányitásból, a Lexus NX mostantól figyel rájuk is. A holttérfigyelővel együttműködve nem engedi addig kinyitni az ajtót, amíg veszélyt, közeledő járművet, kerékpárost észlel. Ez igaz lehet autókra is, aminek pedig párhuzamos parkolásnál lesz szerepe. Élőben kiderül majd, mennyire érzékeny a rendszer, végső soron ott lesz a belső mechanikus kar a kijutáshoz.

Felismerhető formák és kellemes anyagok köszönnek ránk az utastérben. Ez az új filozófia a Tazumi, ami hasonló a Jimba ittaihoz (Japánul: ló és lovasa), csak itt olyasmit jelent, hogy fogod  a gyeplőt és nem veszed le a szemed az útról. 

Óriási, 14 colos fektetett kijelző feszít a műszerfal közepén, aminek ebben az esetben nagyon is örülünk. Megérkezett végre a Lexus válasza a fejlődésre multimédia terén, elköszöntek a középkonzol touch padjától – ezzel a kivehető pipere tükörtől is – és a szegmens legnagyobb kijelzőjével kezdik meg a Lexus infotainment rendszerének új generációját.

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 6

14 colos óriási kijelzőt építettek középre, ez az új NX legjobb pontja

Elhagyták a hagyományos klíma panelt, épp csak pár fizikai kapcsoló maradt meg, a hőfokállítást pedig hagyományos tekerőkkel oldották meg a kijelzőre integrálva, amin az alsó sáv fixen a klímáé. Ekkora kijelzőn már elfér.

Az új a rendszer meglehetősen intuitív. Össze sem hasonlítható az eddigi Toyota és Lexus szoftverekkel, érthető, letisztult és logikus, könnyen használható és ami ezek mellett is fontos, a kép és a grafika modern és szép. Szükség volt már erre mint egy falat kenyérre.

Digitális műszeregység került a kormány mögé, melynek grafikája a menetmódokkal változik. Head-up display egészíti ki a vezető biztonságos munkáját, a szélvédőre vetíti a szükséges adatokat.

Anyaghasználat szempontjából egységes, jó tapintású műanyagok és még jobb és több bőr felülettel találkozunk. Továbbra is a Mark Levinson szállítja a hifi rendszert, ami első próbára nem túl lenyűgöző, meglátjuk, mit fog tudni a sorozatgyártású, kész modellekben.

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 7

Csinos joystick a váltókapcsoló, eltűnt a régi érintőpad és a tükör is

Helykínálat tekintetében jobb a helyzet, elöl beleköthetetlen, hátul pedig most már fejnek és lábnak is tökéletesen jut hely. Nagyon hátratolt vezetőülés mögött is maradt hely a térdemnek, ami mindenképp jó jel, ha családosan is használnánk. Elektromos csomagtérnyitás és praktikusan többfelé osztott padló alatti rekesz várja a kisebb nagyobb csomagokat az új NX hátuljában, így a használhatóságra sem lesz panasz.

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 8

Fej- és lábtér is bőven van, itt a sofőr ülése irreálisan van hátra tolva

Hibridből egyből kétféle

Már premieren megismerhettük az NX új arcát, ami még a Lexusnál is egészen új terület. Megérkezett az első plug-in hybrid, vagyis konnektorról tölthető Lexus modell, ami a népszerű NX tekintetében nem is akkora meglepetés. Technikai oldalról nézve az újdonság már ismerős lehet, mert a RAV4 konnektoros kivitelének teljes hajtásláncát kapta meg komoly változtatások nélkül. Az NX 450h+ névre keresztelt plug-in hybrid motorterében 2,5 literes Atkinson ciklusú négyhengeres szívó benzinmotor dolgozik. A hajtásban elöl kettő, hátul egy villanymotor vesz részt,  a rendszerteljesítmény így 306 lóerő, amivel az NX 450h+ 6 másodperc körüli 100-ra gyorsulásra lesz képes.

Miután az autó homologizációja még folyamatban van, a Lexus egyelőre 63 kilométeres tisztán elektromos hatótávot garantál, ami a RAV4-hez képest jóval kevesebb. Erre több magyarázat is lehet, miután az NX nehezebb modell és az aerodinamikája is más, lehetséges, hogy ennyit visszavesz a hatótávból, ugyanakkor a pontos részletekre ezzel kapcsolatban még várnunk kell. Fedélzeti töltőegysége 6,6 kW-os, mint a RAV4-é, ezzel a 18,1 kWh-s akkumulátor teljes töltése fali dobozról, vagy köztéri oszlopról akár 2,5 óra alatt megvan, hagyományos 230 voltos csatlakozóról legalább 8 óra.

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 9

2,5 literes szívómotor 242 lóerős összteljesítménnyel, ugyanez konnektoros tölthetőséggel 306 lóerő, mint a RAV4

Motorválaszték tekintetében megújult a hagyományos öntöltő hibrid rendszer is. A szintén 2,5 literes Atkinson ciklusú négyhengeres motorral szerelt NX 350h teljesítménye 242 lóerő, emi 22%-kal erősebb a korábbi verziónál. Gyorsabb is, 7,7 másodperc alatt futja meg a 0-100-at és 10 %-kal csökkent a károsanyag-kibocsátása is. A negyedik generációs hibrid rendszer első- vagy összkerékhajtással is elérhető az NX-ben. Utóbbi esetben a hátsó elektromos motor mindig működik, amivel a Lexus szerint magasabb stabilitást és közvetlenséget kap a sofőr. Oroszországban és a keleti piacokon két további modell is elérhető lesz, az NX  200 2,5 literes szívó benzinmotorral, az NX 250 pedig 2,4 literes 279 lóerős turbós négyhengeres benzinessel. Utóbbi akár sportos modellként is szerepelhetne a kínálatban, viszont az európai piac nagy részén, így Magyarországon is a kétféle hibrid hajtás lesz elérhető.

Pascal Ruch, a Lexus európai alelnöke bizakodóan beszélt a konnektoros NX piaci szerepléséről. Átlagban 50-50%-os arányt jósol a hagyományos és hibrid modell számára, persze piaconként eltérő számokkal. Szerinte például Németországban nagyobb tömeget, az NX vásárlók 70%-át érdekelheti a plug-in modell, míg délebbre inkább a hagyományos hibrid szerepelhet nagyobb számban. Tekintve, hogy a Lexus vásárlók jelentős része választja inkább a hagyományos hibridet és számukra kimondottan újdonság lehet a konnektoros megoldás, érdekes jóslat, ugyanakkor az NX vásárlók többsége újonnan érkező ügyfél, így pedig egészen más várásló közönséget is bevonzhat az  új, nálunk zöld rendszámot modell.

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 10

Az F Sport kivitel 306 lóerős konnektoros kivitelével hitelesen sportos, az eddigi leggyorsabb NX

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 11

242 lóerős hagyományos hibrid rendszer, ha van mögötte egy +jel, az lesz a plug-in hybrid

Mi a jövő a Lexus számára?

Egy rövid interjú keretében beszélgethettünk az alelnökkel, akit kérdeztünk a márka sportos modelljeiről és a fenntartható jövőről is, szerencsére mindkét esetben számunkra is pozitív válaszokkal szolgált. Pascal Ruch szerint a Lexusnál fontos szerepet töltenek be a hagyományos benzines modellek, mint a duplaturbós V6-os LS és a szívó V8-as LC, amikre egyelőre kereslet is látszik és a széles modellkínálat fenntartása érdekében egy darabig még biztosan nem kell tőlük elköszönnünk. Biztató, hogy miután a Toyota és a Lexus vezére is igazi autórajongó, vélhetően egészen addig nem fogják feladni az izmos, élvezetes modellek fejlesztését, amíg arra lehetőségük lesz.

Modernebb és hibridebb – Ültünk az új Lexus NX-ben! 12

Messziről nagyon hasonlóan néz ki, de részleteiben alaposan változott

A másik ágon viszont fellendül az elektromos hajtással szerelt Lexus modellek fejlesztése. A Lexus Electrified program keretében több tisztán elektromos, hagyományos hibrid és plug-in hibrid modell fejlesztésén is dolgoznak, arról egyelőre részletet nem árult el az alelnök, pontosan melyik modelleket várhatjuk legközelebb. Arra azonban van esély, hogy a modellpaletta bővül a jövőben méghozzá lefelé, az UX 300e-nél kisebb városi elektromos modellel, amivel a Lexus prémium gyártóként egyedül szerepelhetne a piacon, így mindenképp érdekesnek tűnik a jövő.

Hány pontot adnál az új Lexus NX-nek?
813 szavazat - átlag: 8.97 (10-ből)
Hány pontot adnál az új Lexus NX-nek?