Hazánkban 2002. január 1-je óta kötelező a gyermekbiztonsági rendszerek használata, ha kicsiket szállítunk. Amellett hogy alapvető, és adott esetben életmentő lehet a gyermekülések használata, büntetés fenyegeti azokat, akik elmulasztják ezt, lakott területen belül 15 000 forint, azon kívül 30, 45, de akár 60 ezer forint is lehet, valamint nem megfelelően utaztatott gyermekenként 3 büntetőpont is jár.

Inkább újat vegyünk!

A baleseti biztonság és a kilátásba helyezett szankciók is azt diktálják, hogy megfelelő gyermekülés legyen az autóban, és ha lehet, új terméket szerezzen be az ember. Természetesen használtan is lehet kapni ezeket, de a korábbi terhelések, az anyagok elöregedése, az alkatrészek kopása kockázatot jelent, így annak, aki – még ha nem is olcsón – újat vásárolna, arról is érdemes tájékozódni, mit érdemes megvenni, és melyek azok a termékek, amelyeket jobb nagy ívben elkerülni.

Ezt mondja a KRESZ a gyermekülésekről

Az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, azaz a KRESZ a 48. §-ában a kor és a testmagasság alapján írja elő ezen eszközök használatát.

Az alapszabály az, hogy a 150 cm-nél alacsonyabb gyermekek csakis a testméretükhöz és testsúlyukhoz igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállíthatók. 3 évnél fiatalabb, 135 cm-nél alacsonyabb gyermek kizárólag gyerekülésben szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell.

A gyerekülést (gyermekbiztonsági rendszert) a jármű e célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz a gyártó által meghatározott szerelési információknak megfelelően kell rögzíteni. A jármű rendes haladási irányával ellentétes irányban a jármű első ülésére a gyerekülés csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel, vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen kikapcsolták.

A gyermeket ugyanakkor nem kötelező – de természetesen erősen ajánlott – gyermekbiztonsági rendszerben rögzíteni, ha a gépkocsi hátsó ülésén utazik, 3. életévét már betöltötte, legalább 135 cm magas és az üléshez beszerelt biztonsági övvel biztonságosan rögzíthető – azaz az öv pántja a mellkason középen fut keresztbe, a hason, nyakon ugyanis súlyos sérülésveszélyt jelentene, ezért fontos a testmagasság.

…de melyiket?

A német autóklub, az ADAC nemrégiben elkészítette legújabb, 2026-os tavaszi tesztkörképét, az alábbiakban ezt ismertetjük, hogy segítsük a választást.

Az ADAC ezúttal összesen 26 terméket – hordozók, ülések és nagyoknak szánt ülésmagasítók (booster) – vizsgált meg a különböző méretkategóriákban a biztonság, a kezelhetőség, az ergonómia, a káros/mérgezőanyag-tartalom és a környezetszennyezés szempontjai alapján.

Friss lista: ezeket a gyereküléseket kerüld 2026-ban 2

Illusztráció (Kép: Getty Images/chuchart duangdaw)

„Nagyon jó”-ra egy ülést sem értékeltek, „jó” minősítést összesen 6 termék kapott, 16 „megfelelő”-t, három „elégséges”-t , egy pedig „rossz”-at – az ADAC már az elégséges kategória tagjait sem ajánlja használatra. Érdemes kiemelni, hogy egyetlen üléssel sem volt gond a káros anyagok tekintetében.

A maga 1,9-es osztályzatával a másfél éves korig, 40-től 87 cm-es „magasságig” használható Foppapedretti Disk Infant i-Size + Tech i-Size (azaz ülés és alap) bizonyult a teszt legjobbjának, míg az egyetlen rossz minősítést a szintén ebbe a méretosztályba tartozó Kinderkraft Mink Pro 2 + Base Mink FX2 kapta – a frontális ütközéses teszten az ülés kimozdult az ISOFix-pontokból.

Mi az ISOFix?

A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet 13216-os számú, bő három évtizede létező szabványának az autó- és kiegészítőgyártók által alkalmazott, a gyerekülések rögzítését egységesítő standard közkeletű neve.

A szabvány az ülések hát- és ülőlapján található rögzítési pontok centiméterre pontos helyét határozza meg, ennek köszönhetően a külső gyártók gyerekülései minden autóval kompatibilisen kapcsolódhatnak a jármű vázához, valamint a biztonsági övekhez, ami megakadályozza, hogy az eszköz nagyobb erőhatásnál elforduljon vagy kipördüljön, ez pedig jelentősen nagyobb védelmet nyújt a sima biztonsági öves bekötésnél.

A legdrágábbak közé tartoznak, de a babakortól 4 éves korig (40–105 cm), valamint az akár 12 éves korig (76–105 cm) használható kategóriában is a Cybex termékei, a Sirona Ti, illetve a Pallas G3 bizonyultak a legjobbaknak – így a potenciálisan hosszú használat kiegyenlítheti a befektetést.

A szintén akár 12 éves korig, 150 cm-es magasságig használható magasítók/boosterek között a nem túl költséges Kinderkraft Junior Fix 2 i-Size érte el a legjobb eredményt.

Az ADAC a maga tesztjén méretbeli átfedésekkel közölte a tesztadatait, így egy összesített, az osztályzatok alapján rendezett táblázatban mutatjuk meg az eredményeket – fontos figyelni tehát a cm-ben megadott értékekre. Mivel több gyártó – az üléssel garantáltan kompatibilis – ISOFix-es alappal, de anélkül is kínál gyermekszállítót, ezek külön sorban szerepelnek, amit jelölünk is.

Termék Méretosztály Értékelés
Foppapedretti Disk Infant i-Size + Tech i-Size (ülés+alap) 40-87 cm 1,9 (jó)

Foppapedretti Disk Infant i-Size

40-87 cm 2,2 (jó)
Silver Cross Glide Plus 360 40-87 cm 2,4 (jó)
Cybex Sirona Ti 40-105 cm 2,5 (jó)
Kinderkraft Junior Fix 2 i-Size 100-150 cm 2,5 (jó)
Cybex Pallas G3 76-150 cm 2,5 (jó)
Bugaboo Otter by Nuna 40-87 cm 2,6 (megfelelő)
Thule Palm 100-150 cm 2,6 (megfelelő)
Nuna Arraflex + Base Next (ülés+alap) 40-87 cm 2,7 (megfelelő)
Bugaboo Otter + 360 Base by Nuna (ülés+alap) 40-87 cm 2,7 (megfelelő)
Silver Cross Approach Plus 360 + Base Plus 360 (ülés+alap) 40-105 cm 3,0 (megfelelő)
Silver Cross Glide Plus 360 + Base Plus 360 (ülés+alap) 40-87 cm 3,1 (megfelelő)
Maxi-Cosi Emerald 360 Pro 40-150 cm 3,1 (megfelelő)
Maxi-Cosi Topaz i-Size 100-150 cm 3,2 (megfelelő)
Jané Concord Kombibaby 40-87 cm 3,2 (megfelelő)
Peg Perego Viggo Giro + Base Giro (ülés+alap) 61-105 cm 3,2 (megfelelő)
Britax Römer Dualfix 5Z + Vario Base 5Z (ülés+alap) 61-105 cm 3,2 (megfelelő)
Joie i-Irvana 76-150 cm 3,2 (megfelelő)
Jané Concord Kombibaby (ülés+alap) 40-87 cm 3,3 (megfelelő)
Kinderkraft Mink Pro 2 40-87 cm 3,3 (megfelelő)
Avionaut Stradust 61-150 cm 3,3 (megfelelő)
Chicco Fullseat 360 i-Size + Full 360 Base (ülés+alap) 61-150 cm 3,3 (megfelelő)
Axkid Minikid 4 Pro 61-125 cm 3,6 (elégséges)
Jané Concord Kombikid + Kombibase (ülés+alap) 40-105 cm 3,8 (elégséges)
Lionelo Lavender i-Size 76-150 cm 3,9 (elégséges)
Kinderkraft Mink Pro 2 + Base Mink FX2 (üés+alap) 40-87 cm 5,5 (rossz)

A friss eredmények ismertetése mellett az ADAC figyelmeztet, hogy a 2025-ös értékelésük alapján a Chipolino Olympus i-Size, valamint az ugyanattól a gyártótól származó, de számos márkanéven – Reecle 360 (ZA10 i-Size), Buf Boof Tweety Plus, Ding Aiden 360, Kidiz 360, KidsZone i-Size 360, Lettas i-Size 360, Miophy i-Size 360, Xomax 946i – forgalmazott modellek továbbra sem ajánlottak, ugyanis a frontális ütközéses teszten elmozdultak a rögzítőpontokról, ezeket kerüljük, még ha az ár vonzó is.

Az ADAC aktuális, részletes anyagát a most értékelt 26 – valamint az idők során tesztelt közel 300 – gyermeküléssel itt találhatod, ha részletesen böngésznél (német nyelven).