A kétezres évek első tizenöt évében elsősorban a nagy európai autószalonokra (Genf, Párizs, Frankfurt) jártak a Vezess tagjai, ha az autós újdonságokra voltunk kíváncsiak. Mostanra azonban megváltozott a helyzet.

2025-ben Sanghajban, idén Pekingben nézhettük meg a kínai autóipar legnagyobb hazai seregszemléjét. Számos márka érintett Magyarországon is, ebben a cikkben a Chery idei újdonságait futjuk át, de szó szerint: ezek a szalonlátogatások mindig túl gyorsak és rövidek ahhoz képest, hogy mennyi egzotikus érdekesség csillog-villog a standokon. Napokig is maradtam volna, de csak pár órám volt néhány villanásszerű kép, adat megszerzésére, mielőtt továbbutaztunk volna a Cheryvel a márka otthonába, Wuhuba. (Ott viszont már vezethettünk is néhány újdonságot, amelyekről hamarosan szintén beszámolunk!)

Az embernek az az érzése, hogy a kínai szemléletmód szerint egy ilyen autószalonnak arról kell szólni, hogy lehetőleg folyamatosan minél több ember takarja el egymás elől a kiállított kocsikat, motorokat, multikoptereket és újabban humanoid robotokat. Na de azért mi se ma kezdtük. így bár folyton beletakart, beleült, belebeszélt valaki a másfél milliárd kínai közül az összes látnivalóba, azért néhány elfogadható képet sikerült lőni a kínai autóipar legnagyobb exportőrének idei újdonságairól.

59 fotó

 

Mit kell tudni a Cheryről?

A Chery nevű autóipari vállalatot 1997-ben alapították Kínában. A cég székhelye és elsődleges gyártási központja Wuhu városában, Anhui tartományban található (Sanghajtól kb. 400 kilométerre délnyugatra, a Jangce folyó mellett). A cég különleges tulajdonosi és irányítási struktúrában, önkormányzati és privát vegyes tulajdonú holdingként működik, amolyan félállami vállalat.

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 6

A Chery fő márkái, de ez nem a teljes kép, hiszen ott a sok almárka is. Jelenleg úgy 100-150 kínai autóipari brand nyomul előre megállíthatatlanul

Több mint két évtizede a Chery Kína legnagyobb autóexportőre, de az európai piacra lépéssel 2023-ig kivártak – igaz ma már gyárat is üzemeltetnek Spanyolországban.

Bár a Chery is sokat invesztált az elektromos mobilitásba, a villanyautók mellett hibrid, konnektoros hibrid és belsőégésű motoros modelljei is vannak és még pickup is van a portfólióban (Himla, Jetour F700).
A cég a tavalyi évben több márkájával (Chery, Omoda, Jaecoo, Maxus) megjelent a magyar piacon is, de várhatóan újabb márkák is érkeznek majd. A legvalószínűbb az Exeed prémum brand és az iCar villany-terepjáró-márka bevezetése Európában, de ha ez még nem lenne elég, ott van még a Lepas, Jetour, Luxeed is, mind globális brand.

Chery Tiggo V – ha akarom, pickup, ha akarom, kisbusz, ha akarom, SUV

A Chery, mármint a gyártó alapmárkája legnagyobb durranása Pekingben egy három üléssoros, óriási SUV, aminek a szuperképessége, hogy a C-oszlop mögött a kasztni felső része elbontható, a hátsó üléssor kivehető, így ha kell, rövid platós pickuppá alakítható az autó. A Tiggo V-ről sajnos egyelőre semmilyen lényegi információ nem érhető el a neten, még a Kínában nem letiltott Bing és Baidu keresőkkel sem, a gyári médiaoldalak is hallgatnak a technikai részletekről, a Pekingben kiállított két prototípus pedig ottjártunkkor gondosan be volt zárva, nehogy az újságírók esetleg megnézhessék, miről írnak. Szóval van egy oldalról lőtt képünk a kivetítőről és pár fotónk a kocsi külsejéről.

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 7

Az autó még igencsak koncepció-állapotban van, kinyitni nem lehetett és leszerelt hátsó tetőelemmel sem láttuk

2,8 méteres tengelytáv, 22 centis hasmagasság, 70 centis gázlómélység a konnektoros hibrid, 65 centis a benzines változatnál, 42 tárolóhely az utastérben. Ha jön még adat, közöljük, mutatjuk, megírjuk, de egyelőre ennyit tudunk a nagycsaládos gazdálkodók új álom-Cheryjéről.

Chery két keréken: elektromos motorkerékpár duplacsövű kipufogóval

Az első kétkerekű Cherynek még a neve sem biztos. e-Vo REEV-ként említik a távol-keleti sajtótermékek, de hogy melyik brand alatt lesz belőle (ha lesz) majd megvásárolható termék, nem tudjuk; a motort több márka és almárka standján is kiállította a Chery. És hogy miért van egy elektromos motoron látványos shotgun-kipufogó?

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 8

Egyelőre semmilyen adatunk nincs a motorról

Azért, mert ez egy benzines hatótáv-növelővel kiegészített elektromos motorkerékpár. Egyelőre alig ismerünk technikai részleteket a gépről, de úgy tudjuk, a benzinmotor csak generátorként üzemel, a kerekek hajtásához nem járul hozzá közvetlenül. Érdekes koncepció; a nagy, nehéz akku helyett egy kis benzinmotorral megoldani az alkalmanként szükséges nagy hatótávot akár még életképes is lehet. Kíváncsian várjuk az első tesztpéldányt Magyarországra, no meg persze addig is a további adatokat, infókat a masszív testben rejtező érdekes technikáról.

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 9

Chery e-Vo REEV 007 a becsületes neve

iCar Robox

Az iCar V23 kis elektromos terepjáróba tavaly konkrétan beleszerettem, és miután a wuhui Chery-központ tesztpályáján ki is próbálhattam a kocsit, térdre esve könyörögtem a kínai öltönyös embereknek, hogy ezt hozzák már léccilécci Európába, ne egy újabb egyforma szopottgombóc SUV-ot. De nem csak én lelkesedtem érte, az európai meghívottak egységesen odáig voltak a kocsiért, amit örömmel üdvözöltem újra az idei nagy kínai autókiállításon is:

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 10

iCar (egyes piacokon iCaur) V23: kb. két éve gyártja a Chery, és nem értjük, mire vár az európai exporttal, tuti siker lenne

De nem ez az egyetlen iCar. Akinek a V23 nem elég nagy, annak ott van még a V27. Formailag az is a klasszikus terepjárókat idézi, de míg a V23 csak 4,22 méter hosszú, a nagyobb tesó egy öt méter hosszú, Defender-méretű kocsi, irdatlan belmagassággal, tisztán elektromos helyett hatótávnövelő range extenderrel (másfél literes turbós benzinmotor) is kiegészített soros hibrid hajtással:

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 11

252 lóerős rendszerteljesítmény a hátsókerekes, 457 lovas a két villanymotoros, 4×4-es verzióban

Nem csak az új, nagyobb szériamodell az oka, hogy az idén még elkötelezettebb iCar-rajongóvá váltam. Láthatóan ez a Chery-csoport legszabadabban szárnyaló fantáziájú dizájnereit foglalkoztató márka, legalábbis erre utal, hogy a szögletes dzsippek mellé most egy teljesen más formanyelven megfogalmazott, de legalább olyan lelkesítő új űr-offroadert sikerült kiállítani Pekingben: a Roboxot.

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 12

A sajtó a név alapján azon spekulál, hogy ez talán egy kormány nélküli robotaxi-koncepciómodell marad, de reméljük, hogy nem

A kocsi így, ahogy van, mehetne a következő Alien-filmbe. Mégis: ahogy körbejártam, úgy tűnt, ez egy hétköznapi autónak is alkalmas, kész formai modell, több, mint egy koncepció. De ezt csak remélni tudom. A kiállított koncepcióautónak még nem volt kidolgozott beltere. Talán lesz belőle valami, talán nem – drukkolok, hogy legyen!

Robotasszony rendőrnek öltözve és csipkeruhában felakasztva

A Chery a humanoid robotok gyorsan, bár egyelőre nem pontosan érthető, hova fejlődő iparágából se szeretne kimaradni. AIMOGA nevű robotfejlesztő alvállalatuk első termékének, Mornine-nak szuperképessége, hogy van neki szőke copfja, melle és hatalmas feneke. De mégsem ezek az AIMOGA legnagyobb piaci előnyei, hanem a tény, hogy Mornine nem egy YT-videókon mutogatott formálódó fejlesztés, hanem egy késztermék. Úgy tudjuk, hamarosan lesz magyar Chery-kereskedés is, ahol megjelenik majd egy példány belőle, és aki unja az embereket, tőle kérdezgetheti majd a kiszemelt autó műszaki adatait és megvásárlásának hitelfeltételeit. Élőben amúgy kissé kiábrándító: darabosan mozog, a szájmozgása csak jelzésértékű tátogás a gépi beszéd mellett, de a legrosszabb azt látni, amikor felakasztják szegényt a hordozóállványára:

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 13

Egy kicsit nyomasztó hátul az állványon fityegő robotlány

Az AIMOGA robotlányával már tavaly is találkoztam, de Pekingben idén a kerekes állványra szerelt rendőrnő-verzió teljesen új dolog volt. Ebben valahogy több fantáziát láttam: egy minden nyelven beszélő turista-útbaigazító robotasszonynak vagy akár egy forgalomirányító integető robot-rendőrnőnek lehet is értelme! (A Chery robot-programjáról később részletes ismertetőt kaptunk: cikk hamarosan!)

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 14

A Chery humanoid robot projektjének sorozatgyártott terméke a forgalomirányító, szabálytalanságokat dokumentáló műrendőrnő

Arrizo: középkategóriás szedánok azokra a piacokra, ahol még vannak ilyen autók

Az Arrizo almárka a nálunk kihalófélben lévő, de Kínában igen népszerű klasszikus üzleti szedánokért felelős szub-brand a Cherynél. Tőlük két érdekes modellt láttunk most Pekingben. Az Arrizo S az Audi S7 formai klónja, tudomásunk szerint kétliteres benzines turbómotorral, 261 lóerővel és 400 Nm-rel. Az Arrizo X pedig egy formai koncepciómodell, amely közel gyártásérett formatervvel is elképesztő, 0,196-os alaktényezőt produkál.

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 15

A Chery Arrizo X tanulmányautó szuperképessége a 0,196-os alaktényező

Chery Fulwin T11 és Chery Tiggo X: a két zászlóshajó

Gyűlölöm ezt a szót, de a Chery európai értékesítésért felelős menedzsere nevezte “Flagship”-nek ezt a két modellt. Előbbi egy elektromos illetve plug-in hibrid modellsor, a Fulwin kínálatának csúcsa. Az 5,2 méter hosszú, három üléssoros, hat kényelmes fotellel készülő kocsi hatótávnövelős elektromos autó. Ha a kiviteltől függően 33,7 vagy 40 kWh kapacitású LFP-akkumulátorból elfogy a konnektorról betöltött energia, a másfél literes turbómotor életre kel, de csak generátorként működik, közvetlenül nem száll be a hajtásba.

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 16

A követhetetlenség kedvéért a kocsit Exeed márka alatt is árulják például az orosz piacon

A Tiggo X a Tiggo-sorozat csúcsára érkezett új nagy hibrid SUV, 5,05 méter hosszú testtel, 2,95 méteres tengelytávval, 1,5 vagy 2,0 literes turbómotorra alapozott, csúcskivitelben 476 lóerős, 630 Nm-es hibrid vagy plug-in hibrid hajtáslánccal, Snow Leopard fantázianevű öszkerékhajtási rendszerrel, adaptív lengéscsillapítással. A PHEV állítólag akár 200 km tisztán elektromos üzemben való megtételére is képes egyetlen töltéssel. A Tiggo X is megkapta a LIDAR-t is tartalmazó Chery Falcon 700 vezetéstámogatást, ami a Kínában lassan általánossá váló gyakorlatban már a vezetőülésben mobilozós-filmnézős-laptopon dolgozó szintű önvezetést biztosítja autópályán.

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 17

A Chery Tiggo X a Tiggo termékvonal új csúcsa, 476 lóerős, 630 Nm-es hibridhajtással, hét üléssel

És végül a környezetbarát autózás paradoxonjának lehetséges feloldásáról: egy rejtélyes CO2-megkötő bigyó

A Chery kiállítási csarnokában (a márka nagyon büszke volt rá, hogy ez az első kínai autószalon, amelyen nem csak egy standjuk van, hanem egy komplett csarnokot meg tudtak tölteni) a sok autó között egy kis standon találtunk egy fura, leginkább Star Wars-jetpacnek tűnő eszközt, amelyen egy kis kijelző mutatott valamit.

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery 18

Autóra szerelhető légköri CO2-kivonó masina

Ez itt kérem egy autóba építhető CO2-kivonó masina, amivel a járművek haladás közben akár negatívba is fordíthatják az üvegházhatáshoz való hozzájárulásukat. Sajnos semmilyen konkrét adatot, mennyiségértéket, kapacitást, egyebet nem sikerült megtudnunk a Carbon Hunter 1.0 néven kiállított kütyüről, de ha sikerül további infót kicsikarnunk a Chery kommunikációs stábjától erről a csudamasináról, ami a kirakott információs tábla szerint képes lehet az autózást negatív CO2-emissziós tevékenységgé változtatni, azonnal jelentkezünk egy részletesebb anyaggal!