Kevés olyan gyártó van a világon, amelyik akkora tapasztalattal rendelkezik a pick-upok építése és fejlesztése terén, mint az Isuzu. A japán márka immáron 1963 óta foglalkozik ezzel a kérdéssel. Az első fecske a Wasp volt, amely azért különleges, mert még személyautó alapokra épült, ezáltal a kor teherautóihoz képest komfortosabb menettulajdonságokkal rendelkezett, illetve kifinomultabb vezetési élményt nyújtott. Az azóta eltelt 63 évben az Isuzu több mint hétmillió pickupot adott el, ami a világ élvonalába emelte az egyébként teherautók gyártásával foglalkozó céget.
A D-Max első generációja 2002-ben jelent meg. A jelenleg futó Mazda BT-50-nel közös platformra épülő harmadik generációs D-Max 2019-ben mutatkozott be, hazánkba viszont csak két évvel később jutott el a pandémia miatt. Nem sokat kellett várni a faceliftre, mivel 2023-ban debütált a felfrissített D-Max. A modell most új, erősebb dízelmotort kapott, amit Hungaroring belső részein lévő erdős részeken tettünk próbára.
Külső
Az említett facelift több fontos dizájn elemet is érintett. Egyfelől új, LED nappali menetfénnyel ellátott fényszórókat kapott az Isuzu D-Max, másfelől pedig robusztusabb hűtőráccsal látták el. A karakteres elem olyan hatást kelt, mint egy szamuráj páncélja. A széles és nagy lamellák semmivel sem összetéveszthető hűtőmaszkot alkotnak, amely optikailag szorosan összekapcsolódik a nagy légbeömlőkkel ellátott lökhárítóval.
A masszív hatás érdekében a lámpafészkeket háromdimenziós, éles vonásokkal tagolt integrált műanyag elemek ölelik körül. Karakteresebb mint elődje, de ami talán a vásárlókat is megfogja, hogy maszkulinabb is az Isuzu mostani pickupja, amely ezzel határozottan felébreszti a birtoklási vágyat az emberben.




A D-Max jelenleg háromféle karosszéria változatban készül. „A szimpla kabinos változat egészen mostanáig nem volt elérhető, de jelentőségét tovább növeli, hogy rajtunk kívül csak egy másik márka kínál még idehaza szimplakabinos kivitelt” – árulta el Pálinkás Barna, az importőr, az AutoWallis üzletfejlesztési menedzsere. A nyújtott fülkés változat kevésbé népszerű idehaza, a duplakabinos kivitel pedig egyértelműen sláger. Előnye, hogy nemcsak munkaeszközként kell rá tekinteni, hanem akár családi autóként is megállja a helyét.
A kipróbált duplakabinos, LS Plus A8 felszereltségi szintet képviselő, Isuzu D‑Max 5270 mm hosszú, 1870 mm széles és 1790 mm magas. Ideális terepszögei vannak, mivel elől 30,5, hátul pedig 24,2-es értékkel büszkélkedhet. Csak összehasonlításul: a Toyota Hiluxnál 29 és 24 fokról beszélhetünk, míg a Ford Rangeré 28 és 22 fok, a Volkswagen Amaroknál 30 és 26, a KGM Musso Grand esetében pedig 30,6-24,5 fok ez a két érték.
Erősségei közé sorolható a 3,5 tonnás vontatási kapacitás, valamint a 6 tonnás szerelvény össztömeg. A jármű alapvetően egy tonnás terhelhetőséggel rendelkezik. A platót telepakolva az Isuzu 1050 literes helyet kínál ebben elmarad a konkurenseitől a KGM Musso Grandé 1262 literes, a Ford Rangeré 1233, a Toyota Hiluxé 1000 liter.
800 mm-es gázlómélységének köszönhetően át lehet vele menni a meredek, köves patakmedreken, de a nyomvályús, süppedős vízmosások sem fogják feltartóztatni. Az elektromos változat gázlómélysége kisebb (600 mm), de azt nem forgalmazzák Magyarországon. Az itthon árult dízel modell négyféle felszereltségi szinten (lásd. lenti táblázat), legalább 10 féle színben, 16-18 colos felnikkel kapható.
Felszereltségi szintek
A modellt négyféle (L, L Plus, LS, és LS Plus) felszereltségi szinten kínálják.
Az L a munkára hangolt, alapfelszereltségű változat. Strapabíró, egyszerűbb belsővel és a legfontosabb funkciókkal rendelkezik; ideális céges, építkezési vagy intenzív munkahasználatra, ahol a tartósság és a költséghatékonyság számít.
Az L Plus az L‑hez képest kényelmi és esztétikai kiegészítéseket kínál. Megtartja a munkaváltozat praktikumát, de több komfort‑ és opciós lehetőséget ad (pl. jobb belső anyagok, több színválaszték), így jó kompromisszum azoknak, akik munkára is használják az autót, de fontos nekik némi extra kényelem.
Az LS már komfortorientáltabb kivitel: ötüléses elrendezésre és több kényelmi, infotainment‑elemet tartalmazó belsőre fókuszál. Ez a szint alkalmasabb családi használatra vagy vegyes (munka + magán) igényekre, ahol fontos a komfort és a praktikum egyensúlya.
Az LS Plus a legmagasabb felszereltségi szint: a legtöbb gyári extrát, kényelmi csomagot és esztétikai kiegészítőt tartalmazza. Ajánlott azoknak, akik teljes körű komfortot, extra funkciókat és kifinomultabb belsőt szeretnének, miközben megőrzik a pickup robosztusságát.
Belső
Könnyű beszállni a D-Max első sorába, mert az ajtók széles szögben nyílnak, ugyanakkor a fejre vigyázni kell beszálláskor a magas termetű sofőröknek. Az A-oszlopon található kapaszkodó segít abban, hogy könnyeben jussunk be a hagyományosnál magasabban ülő fülkébe.
Az utasokat ízléses vezetői környezet fogadja, kialakítása klasszikusnak mondható, vannak képernyők, de azok részei a designnak, nem uralják a látványt. A belsőt tapintásra és látványra is kellemes burkolatok, bevonatok uralják, amelyek nem árasztanak magukból kellemetlen illatokat. A multikormány, az ülések, a fejtámlák, az ajtókra szerelt könyöklők, valamint a két elülső ülés között található könyöktámasz is műbőr borítású. Ebből a még a műszerfal tetejére is jutott, ami előnyös hatással van a zajszigetelésre is. Az ajtónyitó kilincsek krómhatású bevonatai, valamint az infotainment rendszert körülvevő krómszerű bevonattal ellátott keret is feldobja az összképet. A hátsó üléssor is legalább ennyire igényes.
A műszerfal legkarakteresebb eleme, hogy az infotainment rendszer érintőképernyőjét két légbeömlő fogja közre. Alatta csak egy fizikai kapcsolósor található a kétzónás klíma kezelésére. A gombsor alatt bújik meg a forgókapcsoló, amellyel a vezető a felezőt (alacsony áttételű fokozat) illetve az összkerékhajtást aktiválhatja.
A multikormány mögött egy részben digitális műszeregység kapott helyet. A középen látható képernyő mellett a bal oldalon a fordulatszám kijelző látható, jobb oldalon pedig egy-két piktogram ad visszajelzést.
Az elől ülők szerény fejtérrel gazdálkodhatnak, a lábtér viszont elfogadható. Nem kell nyomorogniuk a második üléssorban helyet foglalóknak. Az ilyen pick-upok sajátja, hogy relatíve magasan ül a sofőr, nincs ez másképpen a D-Max esetében sem. Értelemszerűen azért mégis csak elől a legjobb utazni, mert nemcsak a sofőrt, hanem annak kísérőjét is vastag oldal- és combtámasszal ellátott ülések fogadják. Praktikus megoldás a kardánalagút és a műszerfal találkozásánál elhelyezett kis fakkocska, ahová gyorsan letehetjük a kezünk ügyében lévő apróságokat
Jellegéből adódóan ebben a járműben nem érdemes poharas italokat vinni, mert könnyen kilöttyenhet egy gyökéren való áthajtásnál az ital, de közúton viszont jól jön, így nem hiányzik két kisebb pohártartót a kardánalagútról. A kisebb-nagyobb személyes tárgyak elhelyezésére számos lehetőség van: a könyöklőbe, a kesztyűtartóba, de a műszerfal tetején található zárható fakkba is pakolhatunk. Az oldalzsebek viszont csak jelzésértékűek, az elülső ajtókon található kartámaszokért viszont dicséret illeti a tervezőket.
Az utastér kiváló minőségű burkolatokat kapott, de az oldalajtók műanyag borítása hagy némi kívánnivalót maga után
A praktikus megoldások listáját gazdagítja az is, hogy a 360 fokos kameraképet a kormánykerék bal oldalán kapcsolhatjuk be szükség esetén. Mondjuk például akkor, amikor egy jókora gyökeret kell kikerülni a földúton. A hátsó üléssornál viszont nincsenek már tárolórekeszek, csak és kizárólag az oldalajtók nem túl mély zsebeivel kalkulálhatnak az itt ülők, no meg az ülések hátsó burkolatában lévő zsebekkel.
A raktér csúszásgátló anyaggal van ellátva, ami nagyon hasznos akkor, ha kevés rakományt visz magával az ember. Ugyancsak csúszásgátló anyaggal vonták be az oldalsó küszöböket is. Nehéz kivetni valót találni a belsőtérben, mivel igényes és alapos munkát végeztek a tervezők. Határozottan kellemes és lakályos utastere van a D-Maxnak. Az egyedüli negatívum, hogy az oldalajtók burkolatai műanyagokból vannak, ráadásul valamiféle kezdetleges textúrát is nyomtattak rájuk. Nagy kár, mert ez kicsit rontja az összképet!
Az utasok biztonságára maximális esetben akár nyolc légzsák is vigyázhat az autóban. Fontos adalék továbbá, hogy a modell ötcsillagos értékelést ért el az Euro NCAP töréstesztjén.
Technika
Az Isuzu D-Max legfontosabb újdonsága 2026-ra a motor. A korábbi 1.9 literes, 1896 cm3-es lökettérfogatú motor helyét 2164 cm2-es négyhengeres vette át. A hengerblokk mellett, a vezérműtengely, a turbófeltöltő, a dugattyúk, valamint a hajtókarok is teljesen újak, ezek mellé természetesen új vezérlés is társul. A mérnökök korszerű kipufogógáz-kezelő rendszerrel látták el az egységet
Bár a lóerők tekintetében nincs változás, továbbra is 163 LE a motor teljesítménye, az új motor 10 százalékkal nagyobb forgatónyomatékot tud leadni. Míg az előző egység 360 Nm-es, addig új, RZ4F kódjelű dízelmotor már 400 Nm-es nyomatékot kínál. A motorhoz hatfokozatú kézi kapcsolású – vagy nyolcfokozatú automata sebességváltó csatlakoztatható.
Az új fejlesztésnek az volt a célja, hogy a teljesítményt egy jóval szélesebb fordulatszám-tartományban tudja leadni. Ennek köszönhetően a motor alapjárati fordulatszám mellett is nagyobb nyomatékkal tud dolgozni, ami intenzívebb gyorsulást és jobb vontatási képességet eredményez. A nyomatékleadás optimalizálása gazdaságosabb üzemanyag-felhasználást és alacsonyabb károsanyag-kibocsátást hoz, különösen városi és vegyes használat során.
„Az új blokk érkezésével nyugdíjba megy a régi változat, vagyis nem fog egymással párhuzamosan létezni a két kivitel. Mihelyst kifutnak a készleten lévő, előző blokkal szerelt változatok, eltűnik a kisebb hengerűrtartalmú motor a D-Max hazai kínálatából”- hangsúlyozta Pálinkás Barna.
Az Isuzu D-Max elől független, dupla keresztlengőkaros, tekercsrugós, hátul pedig merev tengelyes, laprugós felfüggesztést használ. „Ez az elképzelés közel van a pick-upok eredeti gondolatához, ugyanis amikor ez a kategória megszületett, akkor az volt a cél, hogy létrehozzanak egy személyautós stílusjegyekkel rendelkező haszonjárművet” – tette hozzá a szakember. Fogalmazhatunk úgy is, hogy akkor a D-Max-szal az Isuzu visszatért az azokhoz az alapokhoz, amit még a Wasp képviselt?
A modell összesen 17 féle vezetéstámogató rendszerrel készülhet. Eleget tesz a legfrissebb GSR2-es biztonsági előírásoknak is, mivel bekerült a járműbe a vezetőfigyelő asszisztens, valamint az éberségfigyelő rendszer. Mindezek mellett többek között ütközésre figyelmeztető rendszerrel, vészfékasszisztenssel, kanyarodási asszisztenssel, véletlen gyorsítás elleni védelemmel, táblafelismerővel, intelligens adaptív tempomattal, sávtartó asszisztenssel, holttérfigyelő rendszerrel, valamint hátsó, keresztirányú forgalomfigyelő rendszerrel rendelhető. A vezető munkáját elülső és hátsó parkolóradar, tolatókamera, valamint 360 fokos kameranézet is segíti.
Vezetés
Közúton nem vezettük a modellt a bemutatóhoz terepezés tartozott csak. Érdemes ennek fényében olvasni az információkat.Az off-road vezetés teljesen más világ, mint a városi, vagy országúti. Nagyon mások az ingerek és talán sokkal jobban igénybe veszi a sofőrök ideigeit. Ha elvétesz egy ágat, máris ott a karcolás. Ha nem lassítasz le eléggé, akkor odaverheted a küszöböt, vagy az alját.
És ilyenkor jön a kérdés, vajon mennyire tudok megbízni a saját képességeimben, vagy magában a gépben, ami ülök? A D-Max nagyon hálás társaság. Meredek, homokos erdei úton is egyenletesen kapaszkodik fel a felező felkapcsolása után. A kulcs az egyenletes gázadás,. A vezető gázpedál‑mozdulatára a motor és a hajtáslánc gyorsan, kis késéssel, de előreláthatóan reagál.
Lefelé sem hozza kellemetlen helyzetbe az embert, de tény, hogy nagyon jól kell megválasztani a sebességet vele, mert a már-már lépcsős homok utak lassú haladást követelnek meg. Fékje tapad mint mágnes az acélon. Ez jól jön akkor, amikor az ember olyan lejtőn jön le, hogy a mellkasa egyenesen beépül a kormányba, úgy húzza le a gravitáció. A szív pedig már a torokban dobog, mert a kocsi olyan hatást kelt, mintha orral akarna belefúródni a gödöllői homokhátság talajába. De pánikra tényleg semmi ok, mert a D-Max fékje tart.
A D-Max automataváltóval segít, hogy kiélvezhessük a vezetés minden percét. Persze csak akkor, ha szeretünk erdőben bóklászni vele. Egyúttal tanít is, nem kell büszkének lenni, igenis be lehet kapcsolni a 360 fokos nézetet, ha nem vagyunk benne biztosak, hogy gond nélkül elmegy-e a pickup a száz éve kivágott és rothadásnak indult fatörzs mellett. Alacsony, 5-10 km/órás sebességél is könnyű vele manőverezni, nem igényel erőkifejtést a kormányzása. Emellett a kormányműve nagyon közvetlen és reszponzív. Mindez sokat segít abban, hogy ki tudjuk centizni a két fa közötti elhaladást, vagy, hogy be tudjuk venni a meredek erdei kanyarokat. Sokszor el sem hisszük, hol kapaszkodik fel, de a D-Max megy és csinálja a dolgát.
Bár az újdonság meglepően nyomatékos, ennek ellenére alacsony fordulatszámon dolgozik. Ez magával vonja azt is, hogy a legtöbb esetben halkan üzemel az orrában a dízelmotor. Meredek emelkedőn való kapaszkodásnál azért hallatja a hangját, ilyenkor kissé nyers, de többségében nyugodt és csendes vezetési élményt kínál. Futóművén érezni a teherautós alapokat, üresen kissé pattogós a hátulja.
Vizes merülésnél is finoman adagolható a gáz, így a sofőr megakadályozhatja, hogy nagyobb hullámokat gerjesszen a pick-up a fél méteres állóvízben. Lengéscsillapítóin nem fog a rázópad, viszont a nagyobb mélyedéseknél értelemszerűen időt kell hagyni rá, hogy belecsússzanak a kerekek a gödrökbe.
Az Isuzu D-Max egyszerre precíz és robosztus. Gyorsan meg lehet szokni, a sofőr kis idő eltelte után ráérezhet a karosszéria arányaira. Az orra viszont magas, mint minden más pick-upnál ebben a szegmensben, ezért ott komolyabb holttérrel kell számolni.
Költségek
Listaáron 13,9 millió forintért lehet hozzájutni a tesztünkben szereplő MaxForce LS Plus felszereltségű Isuzu D-Max-hoz. A belépő modellváltozatért, vagyis a szimpla kabinos L-felszereltségi szintet képviselő D-Maxért 10,9 millió forint kérnek. Alapból 5 év és 100 ezer kilométeres garanciát kap az ember ezért a pénzért, de akár tíz és 150 ezer kilométerre kiterjesztett garancia is vásárolható. A jövendőbeli vásárlók 19 tagú országos márkaszerviz-hálózatra támaszkodhatnak.
| Az Isuzu D-Max MaxForce és vetélytársai – Listaár, forint (nettó) | |
|---|---|
| Isuzu D-Max MaxForce LS Plus A8 (163LE) | 13 999 000 |
| Ford Ranger XLT 3.0 V6 EcoBlue (240 LE) | 17 350 000 |
| KGM Musso Grand 2.2 e-XDI (202 LE) | 14 099 000 |
| Maxus T60 2.0 BTiD (218LE) | 14 999 000 |
| Volkswagen Amarok Prime Extra V6 aut. (241 LE) | 20 826 730 |
| Toyota Hilux 2.8 D-4D S/S MHEV A/T 6 4×4 Executive (204 LE) | 20 840 700 |
Értékelés
Az Isuzu D-Max egy agilis, nyomatékos, fürge és precízen irányítható pick-up az új motorral. Bízni lehet a képességeiben, és a különféle természetes akadályok leküzdése meg sem kottyan neki, ha a megfelelő sofőr ül be a volánja mögé. El mernék-e vele menni egy erdei túrára? Simán, kérdés nélkül. Mellé pedig a hétköznapokon hozza az elvártakat, elvisz egy tonnát és elhúz 3.5-et.
| Mellette – Ellene | |
|---|---|
|
|




