Ha le akarsz árnyékolni egy Aston Martint, Bentley-t vagy Porschét, elég 4 390 000 forintot otthagynod a FIAT-nál egy Topolinóért. Az olasz márka importőre lépett egy merészet és igent mondott a testvérmárkák által hazánkban nem forgalmazott mikroautó értékesítésére.

Ragaszkodnak hozzá, hogy a nagyon is autónak tűnő és autóárban adott jármű nem autó és nem is várhatjuk el tőle mindazt, amit akár a legolcsóbb új személyautók nyújtanak. Besorolását tekintve igazuk is van, mert az L6e járműkategóriába tartozik könnyű négykerekű motorkerékpárként. Megnéztük közelről, milyen az elektromos hajtású FIAT Topolino, azaz kisegér, amely az 1936-1948 között gyártott kisautót idézi nevével.

33 fotó

Külső

Aranyos, szerethető, tulajdonképpen sikkes jármű ez a négykerekű motorbicikli, még a dísztárcsák is jól mutatnak rajta. Sikerült úgy csomagolni, hogy kívülről ne hasson bántóan minimálautónak.

Míg az Opel Rocks nem különbözik lényegesen a Citroën Amitól, a FIAT elég sokat igazított az orr és a far formatervén, a saját képére formálva a kisautót. Orra különösen aranyos a kerek fényszórókkal, kialakítását az 1957-ben bemutatott 500-as ihlette. A hátsó lámpák függőlegesek, ami szintén eltérés a testvérmodellektől.

Méreteivel jóval az utolsó kétüléses Smart Fortwo 2695 milliméteres hosszán belül marad a FIAT Topolino. Hosszúsága 2535, szélessége kereken 1400, magassága 1530 milliméter. Kerekei 14 collosak, a gumik 155/65 R14-esek, ez ritka ugyan, de nem mondható kiugróan drága gumiméretnek.

4,4 millió forintos FIAT lepi meg Magyarországot 6

Hosszúsága 2535, szélessége kereken 1400, magassága 1530 milliméter. Kerekei 14 collosak, a jármű 8,2 lóerős és 14 éves kortól vezethető kismotorra szóló jogosítvánnyal

Különleges ajtómegoldást villant a Magyarországra érkező FIAT Topolino, amennyiben a vezető oldali ajtó a menetiránnyal szemben nyílik, míg a jobb oldali hagyományosan. A kiskocsi nyitott ajtókkal Z alakot rajzol ki felülnézetből. Ez nem csak a dizájnerek játéka, sokkal inkább józan megfontolás eredménye. Az első és a hátsó zsanérokkal azonos ajtókat használhat a gyártó, mérsékelve az egyedi alkatrészek számát.

Belső

Remekbe sikerült külső formaterve jól leplezi, mennyire primitív négykerekű valójában a Topolino. Tetőborítás híján a vázat alkotó zártszelvény elemeket és ezek hegesztéseit nézegethetjük az utastérben. A mopedautók világban ez nem új és nem is meglepő, de attól még csúnya.

4,4 millió forintos FIAT lepi meg Magyarországot 7

A vázat alkotó zártszelvényeket és hegesztéseiket nézegethetjük az utastérben

Ajtónként egy szövetfül szolgál az ajtó behúzására és egy másik a nyitására, a zsanérral átellenben. Belül egy igen olcsó hatást keltő műanyag héjban foglalhat helyet két utas, minimális párnázású üléseken. Az utasé picit hátrébb van, hogy vállban jobban elférjen a két bent ülő a keresztben is szűk autócskában.

Ebben a kategóriában nagyon ritka szolgáltatás a napfénytető. A FIAT Topolino üvegteteje még vidámabbá és világosabbá teszi a belső teret. A panorámatető sajnos nem nyitható, kibillenteni sem lehet, de ami aggasztóbb egy légkondicionáló nélküli autóban, hogy eltakarására, árnyékolására csak egy sötétszürke háló szolgál, amely nem biztosít teljes zárást a perzselő napsugarak elől.

Tartozékként rendelhető egy műszerfalra rögzíthető, USB-s ventilátor a szellőzés javítására a Citroën Kacsa stílusában felcsapható ablakfeleken kívül. A szélvédő párátlanítását ventilátoros légbefúvás javítja.

4,4 millió forintos FIAT lepi meg Magyarországot 8

Utazóládák mintájára bőrszíjjal és patenttel rögzíthető a nagy tárolóhely fedele

Nincs mindig nyár és forróság, azt hihetnénk, hogy hűvös időben a Topolino majd kellemes környezet lesz a legfeljebb 45-tel csettegő jómunkásembernek.

Egy elektromos autóban fontos tisztázni, hogy az utastér hűtését-temperálását energiatakarékosabbá tevő hőszivattyú van-e hozzá és ha igen, széria vagy feláras. Itt ilyesfajta morfondírozásnak nincs értelme, mert az autóban semmiféle fűtés nincs.

Nagyon ízléses a szélvédő előtti tárolóhelyeket takaró, szövetburkolatos fedél. A csíkos felület alatt a szélvédő teljes szélességében nagy tárolóhely rejlik, ahol portól, napsugárzástól védetten tárolhatunk mindenfélét. Nagy ötlet az is, hogy az utazóládák mintájára bőrszíjjal és patenttel rögzíthető a fedél.

4,4 millió forintos FIAT lepi meg Magyarországot 9

Nincs légkondicionálás, de még fűtés sem a műanyag héjban. A szélvédő párátlanítását ventilátor segítheti

Nincs csomagtérfedél sem az autó orrán, sem a hátulján, mert külön csomagtartója sincs. Az utas lábterében helyezhető el egy repülős kabinbőrönd, az importőr szerint összesen 63 liternyi tárolóhely van az autóban.

Technika

L6e a járműkategória neve, amelybe a könnyű négykerekű motorkerékpárok tartoznak, köztük a FIAT Topolino. Annyiban ez is autó, hogy kell rá kötelező felelősségbiztosítást kötni és rendszámot visel, de vezetéséhez nem kell személyautós, B-kategóriás jogosítvány. Itthon 14 éves kor felett oda lehet adni a gyerekeknek, ha van kismotorra jogsijuk.

4,4 millió forintos FIAT lepi meg Magyarországot 10

Nyitott ajtói Z alakot rajzolnak ki. Első és hátsó zsanérral azonos ajtókat használhat a gyártó. Kép: FIAT.hu

Elsőkerék-hajtású és orrmotoros a jópofa városi villanyautó. Elektromos motorja 6 kilowattot teljesít, ami 8,2 lóerő. A végsebességet a lehatárolás szabja meg 45 km/órában, ennél többet nem enged jogi szabályozás. A könnyű négykerekű motorkerékpárok vagy mopedautók előírásai két ülést, legfeljebb 8,2 lóerős teljesítményt és 45-ös leszabályozást engedélyeznek. Egy versenyen a testvérmodell 70 km/órás sebességre volt képes a határolás kiiktatásával.

Egy teljes töltés 75 kilométerre elegendő, ami itt értelemszerűen nem az autós WLTP-ciklus szerinti mérési eredmény, mert 45 km/órás végsebességével az autó fel sem hajthat gyorsforgalmi útra, ahol önerőből sík úton legalább 60 km/órás sebességre képes járművek mozoghatnak. A 75 km-t a motorkerékpárokra vonatkozó WMTC (World Motorcycle Test Cycle) alapján mérte a FIAT.

Ha lemerült az akku, jobb oldalt az ajtónyílásból húzható ki a töltőkábel. Egy perem megvezeti a zsinórt, hogy az ajtó becsukásakor ne csípjük oda. A csak váltóáramon tölthető, lítiumion akkumulátor négy órán belül jóllakik sima 230 voltos konnektorról.

4,4 millió forintos FIAT lepi meg Magyarországot 11

5,5 kilowattórás az akkumulátor, 75 km az elméleti hatótáv. Jobb oldalt az ajtónyílásból húzható ki a töltőkábel. Egy perem megvezeti a zsinórt, hogy ne csípjük oda

Sajnos a vezetéket vissza kell tömködni a résébe, mert a töltőkábelnek nincs olyan felcsévélést segítő készsége, amilyen az elektromos FIAT Grande Panda töltését segíti és a porszívókban is megtalálható.

Fél tonna alatt marad az újkori kisegér, ami a topolino szó eredeti jelentése. 410 kilós az autó, amihez még 77 kg-ot ad hozzá az akkumulátor. Marokkóban készül az autó, a helyszín az Atlanti-óceán partján fekvő Kenitra, az arab ország észak-nyugati részén. Maga az alapkonstrukció cseppet sem új, a Citroën Amiról már 2020-ban írtunk, az Opel Rocks tavaly tavasszal már modellfrissítésen is átesett.

Költségek

4 390 000 forint az autó listaára. Első és sokadik ránézésre is meglehetősen borsos összeg ahhoz a 7990 eurós indulóárhoz képest, amennyiért az Opel Németországban kínálja az autót. Bár ott 27 helyett valóban 19 százalékos az áfa, de ezzel az áfakülönbséggel korrigálva is 3 120 000 forintról lenne szó a mostani árfolyammal.

4,4 millió forintos FIAT lepi meg Magyarországot 12

4 390 000 Ft a listaára, a márkakereskedők ebből adhatnak valamekkora kedvezményt. 45-nél leszabályoz, ez az előírás

Mégsem javasoljuk, hogy külföldre induljatok a testvérmodellért, mert a hazai forgalomba helyezéssel még az importőrnek is nagyon meggyűlik a baja, aligha lenne sétagalopp rendszámozni egy Rockst. A hazai árhoz még annyit, hogy a megrendelt és beérkező autók még a 400 forinthoz közelebbi euróárfolyammal érkeztek be és a márkakereskedések adhatnak kedvezményt a 4,4 milliós listaárból.

Nehéz mihez hasonlítani ezt az összeget. Egy 125 köbcentis, benzines Suzuki Address robogó 1 049 000 forintba kerül. 8,7 lóerejével teljesítményben is közel van a FAT Topolinóhoz. Kicsivel 6 millió forint alatt kapsz egy Volkswagen Polót légkondival vagy egy Dacia Sanderót, szintén klimatizáva. Ezek majdhogynem űrhajók, egyben a műszaki fejlődés csodái a FIAT-emblémás kvadriciklihez képest.

A FIAT egyedüliként szavazott bizalmat az autócskának, sem a Citroën, sem az Opel nem forgalmazza itthon a testvérmodellt. Krupp Tündétől, az Alfa, a FIAT és a Jeep márkaigazgatójától megtudtuk, hogy az első vevők zöme magánvásárló volt. Az olasz márkákért több mint két és fél évtizede dolgozó szakember céges reklámhordozóként és nyári, rövid utakra használt autóként lát lehetőséget a Topolinóban. Bizakodóvá teheti az importőrt a sajtóbemutatóig eladott 15 autó.

4,4 millió forintos FIAT lepi meg Magyarországot 14

15 darab már elkelt a hazai sajtóbemutatóig. Zömmel magánemberek vásárolták, de céges reklámautónak is beválhat

Értékelés

Nehéz nem autóként gondolni egy járműre, ami autóárban kapható, négy kerekű és zárt a karosszériája. Ha van B-s jogosítványod, alig több pénzért vehetsz valódi új személyautót, amely jobban véd, légkondis és biztonságosan meg tudsz oldani vele egy sávváltást az Árpád-hídon, ami a 45-nél leszabályozott mütyürrel bajos lesz.

Egyik oldalról ez a jármű kicsi, lassú, gyenge és megkérdőjelezhető az életvédelmi képessége is, hiszen nem személyautó, így nem is vonatkoznak rá a személyautók forgalomba helyezésére érvényes ütközésbiztonsági minimumok. Olyannyira, hogy légzsák sincs benne.

4,4 millió forintos FIAT lepi meg Magyarországot 15

Nagy elődje 1936 és 1948 között készült. Dante Giacosa, a legendás konstruktőr tervezte az első FIAT Topolinót, magyarul kisegeret. Névutóda egy robogónál mindenképp biztonságosabb és jobban védi az időjárás viszontagságaitól a B-s jogsival nem rendelkező vezetőt. Ráadásul ezzel utast is szállíthat, ami kismotoron tilos

Viszont a FIAT Topolino legyártása és használata az importőr szerint harmadannyi szén-dioxid-kibocsájtást okoz, mint egy személyautóé. Ezt a négykerekűt autós jogsi nélkül 14-16 évesek is vezethetik, akiket nem kell fuvaroznia a szüleiknek. Kétségtelen, hogy egy robogóhoz képest az időjárástól védettebben és sokkal nagyobb biztonságban utazhatnak benne.

Adódhat tehát olyan élethelyzet, amire egy Topolino adja a legjobb választ, legfeljebb nem arra a kérdésre, hogy milyen autót vegyek. Itthon is voltak és várhatóan lesznek is emberek, akik ránéznek, beleszeretnek és megveszik többedik autónak, mert számukra valamiért imádnivaló.

Hogy tetszik az új FIAT Topolino?
átlag
5.16
szavazat
61
Hogy tetszik az új FIAT Topolino?