Egy autórajongónak nincs annál izgalmasabb élmény, mint egy versenyautót vezetni közúton. Ez egyértelműen gyermeki vágy. A gyártók sokféleképpen igyekszik a versenysportban szereplő modellt utcai formába önteni, valahol ez nem több ez egy felszereltségi csomagnál, míg máskor – pl. egy Mercedes-Benz CLK GTR-nél – egészen versenyautós élményt kap az ügyfél.  

Nemrég a Ferrari bemutatta 499p Modificata modellt, amely nem más, mint a 2023-as Le Mans-i győztes versenyautójuk ügyfelek számára – versenypályás használatra – kínált kivitele.

Ennél is tovább megy a Isotta Fraschini, amely elkészítette versenyautójának utcai változatát. Olasz céget 1900-ban alapították és luxusautókat gyártott, míg az 1930-as évek gazdasági válsága és a második világháború padlóra nem küldte. A hajómotorokkal tovább élő név autós történetét az 1990-es években megpróbálták újraéleszteni, de csak egy újabb csődig jutottak.

Itt az autó, amit a Ferrari sem mert megépíteni 2

Ám 2022-ben más tervekkel tért vissza a Cesare és Vincenzo Fraschini által alapított márka: 100 millió dolláros projekt keretében versenyautót építettek a FIA WEC, azaz a hosszútávú világbajnoksághoz, Tipo 6 Competizione néven. A Micholetto építette az autót, de beszállítóként olyan neves cégek dolgoztak be, mint a HWA, a Willams, a Multimatic és az Xtrack.

Már 2023-ban indulni szerettek volna, de egyelőre a tesztekig jutottak a Hypercar kategóriára épült modellel és készülnek a 2024-es évadra. Ezzel párhuzamosan viszont elkészítették a Tipo 6 Pista és Tipo 6 Strada változatokat.

Itt az autó, amit a Ferrari sem mert megépíteni 22Előbbi a versenyautó az FIA-ACO „korlátozásai”, a BOP (Balance of Performance) nélküli verziója olyan ügyfelek számára, akik ahogy a cég fogalmaz az „abszolútot keresik”. A kulcsrakész programban, egy teljes csapat – köztük nyilván profi pilóta is – segíti a versenypályán a tulajdonost, hogy az autójukat megértésék, megismerjék és az utolsó tizedmásodpercet is élvezzék.

Ennél is extrémebb viszont a minap bemutatott Tipo 6 Strada gondolata. Ez ugyanis a versenyautó utcai használatra alakított variánsa.

Azért, hogy bemutassák, hogy valóban közútra született az autót egy Miláó központjából San Remóba tartó úttal leplezték le. Az út során a versenypályára fejlesztett autónak az autópályás fizetőkapunál, dugóban, városi forgalomban is helyet kellett állnia.

Itt az autó, amit a Ferrari sem mert megépíteni 23Persze vevőket aligha ez mozgatja majd meg, sokkal inkább a karbon karosszéria alatt a monocoque vázba épített hibrid versenytechnika. A HWA által fejlesztett 3,0 literes V6-os turbómotor 750 lóerős, amely mellé az első kerekeket hajtó elektromos motor 270 LE-t társít. A közel 1000 lóerős rendszerteljesítmény pedig 1000 kilónál kisebb tömeg társul az 5 méter hosszú, 2 méter széles autóban.

Az utcai gumikkal ugyan a menetdinamika romlik valamelyest, de kevés olyan helyzet adódhat, ahol a sofőr mosoly nélkül marad, miután a Tipo 6 Strada 2,8 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, ha ügyesen használják a hétfokozatú váltót a 200 is megvan 6 másodpercen belül.  A cápauszonytól és a hátsó szárnytól megfosztott modell végsebessége 370 km/óra.

Itt az autó, amit a Ferrari sem mert megépíteni 24A bent ülök biztonságára kipörgésgáltó és menetstabiliáló mellett elöl 380, hátul 355 mm-s féktárcsák vigyáznak, míg parkoláskor a tolatókamera segít.

„Azoknak az érzelmeknek, amelyeket egy ilyen versenyautó vezetése közben megtapasztalhatunk, nincs megfelelőjük más közúti autókban” – jelentette ki Alessandro Fassina, az Isotta Fraschini elnöke. „Pontosan ezt a célt szerettük volna elérni.”

Kevesen lesznek, akiknek kijut az említett élményből, ugyanis a Isotta Fraschini Tipo 6 Strada 3.250.000 euróba kerül majd, azaz több mint 1,2 milliárd forint. Vagyis nagyjából egy Bugatti Chiron ára, ám annál is exkluzívabb, hiszen míg abból százas nagyságrend készül itt egy két tucat jöhet szóba.

Itt az autó, amit a Ferrari sem mert megépíteni 25De ezekért a vevőkért is meg kell küzdenie az olasz cégnek, hiszen a szintén a WEC ben vitézkedő Glickenhaus ás Vanwall tervei között is szerepel utcai modell készítése. Korábban a Toyota és a Peugeot is utalt ilyesmire, de az igazi ellenfél az Aston Martin, akik pont fordítva csinálták. A Valkyrie már megvehető utcai és pálya verzióban is, miközben a márka 2025-re tervezi, hogy indul a hosszútávú világbajnokságon.