A Kia bemutatta PV5 legújabb, fülke-alváz modellváltozatát, a franciaországi Lyonban, a Solutrans kiállításon.  Bárki beleülhetett az újdonságba. Az elektromos hajtású PV5-öt korábban zárt áruszállítóként és személyszállítóként ismertük meg.  

Hogy mennyire sokféle felépítmény fogadására alkalmas az új variáns, azt jól tükrözi, hogy dobozos, billenőplatós,  de akár food truck kivitelben is készülhet. A dél-koreai gyártó standján a fülke-alvázas kivitel mellett egy valódi büfékocsi is látható volt, amelyről a látogatókat és az érdeklődőket szolgálták ki különféle italokkal és süteményekkel. A Kia PV5 ugyanakkor hűtős felépítmény fogadására alkalmas, vagyis akár élelmiszereket is lehet vele szállítani. 

Szorosan együtt dolgoztunk felépítményezőkkel, flottakezelőkkel és vállalkozásokkal azért, hogy a PV5 alvázas kivitel minden lehetőség alapjául szolgáljon” – jegyezte meg Sjoerd Knipping, Kia Europe operatív igazgatója. 

4 fotó

A PV5 fülke-alvázas változat kétféle akkumulátorral rendelhető. A kisebb 51,5 kWh, míg a nagyobb 71,2 kWh kapacitással rendelkezik. Utóbbira viszont kicsit várni kell, 2026-ban fog megérkezni. Értelemszerűen a rendelkezésre álló hatótáv függ a felépítmény jellegétől és súlyától is. Annyit azonban például az L2H1 Cargo esetében 297  vagy 416 kilométeres hatótávval számolhatnak az üzemeltetők, függően attól, hogy a sztenderd, vagy a kisebb akkumulátort veszik igénybe.

150 kW-os DC-gyorstöltéssel 30 perc alatt tölthető fel az energiatároló csomag 10-ről 80%-osra. A 22 kW-os AC-töltési lehetőség várhatóan később lesz elérhető a modellhez. 

A korábban a Vezess által is kipróbált KIA PV5 olyan vezetéstámogató rendszereket kínál, mint például a Stop&Go funkcióval kiegészített adaptív tempomat, a a sávtartó asszisztens, vagy a táblafelismerő rendszer. 

A fülke-alváz kivitelre hét év, vagy 150 ezer kilométeres garanciát kínál a gyártó, amely akár 260 ezres futásteljesítményig meghosszabbítható. Az akkumulátorra külön, nyolcéves garancia vonatkozik.

A PV5 zárt áruszállítós változatát csütörtökön a 2026-os Év Furgonjának választotta az IVOTY zsűrije.