Közel 30 évvel ezelőtt, az 1990. június 13-17. között zajlott hannoveri Nordagrar vásáron mutatták be a Mercedes-Benz MB-Trac 1800 traktorját. Nemcsak ezért érdekes ez a modell, hanem azért is, mert lényegében ez volt a stuttgarti székhelyű gyártó utolsó traktorja, így mára már a márka történelmévé vált. 

Az MB-Trac technikai értelemben tehát egy 180 lóerős, 6 literes, OM 366 LA típusú erőforrással érte el a csúcsot, ez lett ugyanis a típuscsalád legnagyobb és legerősebb tagja. Érdekessége, hogy elődjével szemben ez már intercoolert, vagyis a turbó és a motor közé beékelt közbenső hűtőt használt, így tudta elérni azt a figyelemreméltó teljesítményt, amivel kiemelkedett az akkortájt a piacon elérhető mezőgazdasági traktorok közül. 

Unimogból született 

Az MB-Trac története jóval korábbra nyúlik vissza és, ha szeretnénk meghatározni a Mercedes-Benz traktorok ősét, akkor egészen 1967-ig kell visszamennünk az időben. A Daimler-Benz Gaggenau-i gyárában Gustav Krettenauer vezetésével indult meg a modell fejlesztése. Az MB-Trac lényegében az Unimog alapjaira épült, hiszen az erőátvitel mellett a járószerkezet-hajtás is teljesen megegyezett vele, sőt maga az alváz is a Mercedes off-road teherautójáéhoz hasonlóan is létravázas kialakítású volt. A mérnökök arra is ügyeltek, hogy testévérhez hasonlóan a Mercedes traktorjához is elöl-hátul lehessen munkaeszközöket csatlakoztatni, illetve a hátsó tengely felett akár kisebb felépítmények is elhelyezhetők voltak. 

30 éves a Mercedes-Benz utolsó traktorja 1

A mezőgazdaságban korábban előszeretettel használták az Unimogokat.

Miért volt szükség a Mercedes-Benz traktorra, mikor a mezőgazdaságban a gazdák már 1949 óta használták az Unimogot amolyan mindenesként? Az MB-Trac története szerint azért, mert akkoriban, a ’60-as években a bürokrácia egyre több akadályt gördített az Unimogok ilyen jellegű használata elé. Az első Merci traktort 1972-ben mutatták be (“MB-Trac 65/70”) és a márkának olyannyira bejött a húzás, hogy bemutatásának helyszínén, Hannoverben már azelőtt eladtak belőle 350 darabot, mielőtt a DLG agrárvásár bezárta volna a kapuit. Az első MB-Trac traktort 4 hengeres, 65 lóerős motor mozgatta és legfeljebb 25 km/órás sebességre volt képes. 

30 éves a Mercedes-Benz utolsó traktorja 2

Mercedes-Benz MB-Trac modellek a 700-astól egészen az 1600-asig.

Szakértők szerint sikere abban rejlett, hogy sikeresen adaptálta az Unimog előnyeit és több tekintetben megelőzte a versenytársait. A kor traktorjaival szemben az MB-Trac-nál alapfelszereltség volt az összkerékhajtás, emellett négy egyforma méretű kerékkel, szimmetrikusan középre helyezett fülkével, valamint az elől és hátul alkalmazott korszerű hidraulikával rendelkezett. A rugózott mellső híd és a jól felszerelt kabin kiemelkedő komfortot, a merev hátsó tengely pedig kimagasló stabilitást nyújtott akkoriban. 

30 éves a Mercedes-Benz utolsó traktorja 3

Komfortos és ergonomikus volt az MB-Trac fülkéje.

Komplett modellcsalád 

A Mercedes-Benz folyamatosan fejlesztette a traktor kínálatát, így 1980. szeptember 12-18. között rendezett DLG agrárvásáron Hannoverben bemutatkozott a hathengeres, 150 lóerős, OM 352 H típusú motorral szerelt változat, az MB-Trac 1500, Hét évvel később a Mercedes-Benznek már nyolc modellből álló kínálata volt a mezőgazdasági traktorok terén, mivel a cég a korábbi, szerényebb teljesítményű változatokat is gyártásban hagyta. 

Ennek megfelelően a gyártmányok között könnyű kategóriás (440-es széria), középkategóriás (441-es sorozat) és nehéz kategóriás (442-443 széria) is volt. Egyfajta belépőmodellnek a 80-as években a 68 lóerős motorral szerelt MB-Trac 700-as számított, a csúcsot pedig sokáig a 156 lóerős, turbós MB-Trac 1600 képviselte. 1990-ben pedig megérkezett a korábban említett MB-Trac 1800, amely a legutolsó modell volt a Mercedes-Benz traktorok történelmében. 

30 éves a Mercedes-Benz utolsó traktorja 4

Bal oldalon az utolsó jobb oldalon pedig az első MB-Trac látható.

1991 decemberében aztán leállt a traktorok gyártása a Mercinél, ezért a német gyártó úgy döntött, különleges módon fog elbúcsúzni a modelltől. Készített egy 190 darabból álló limitált szériát az MB-Trac 1800-ból Black Edition néven, amelynek tagjai egytől-egyig metálfekete fényezésben gördültek le a gyártósorról.

A limitált szériás változatból egyet az Unimog Múzeum is őriz, nem véletlenül, hiszen egy fontos korszakot zár le az MB-Trac a Mercedes-Benz történetében. A Merci traktort máig kultusz övezi, a rajongók még élethű makettként is megvásárolhatják az Unimog múzeumban. 

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Daimler
Kép(ek) forrása: Daimler