Két modellgenerációnyi Corolla Verso után a Toyota a simán Versónak nevezett autóval maradt jelen az univerzálisan használható családi egyterűk piacán. Ahogy a Fordnál a Focus, a Toyotánál a Corolla esett ki a kompakt egyterűk második generációjának nevéből.
Ezzel talán tekintélyesebbé kívánták tenni az MPV-t házon belül, amely kénytelen volt az egy generációt megélő Avensis Versót is pótolni. A név az angol versatile szóból ered és az autó sokoldalúságára utal.
| Használt autó: Toyota Verso, 2009-2018 | |
|---|---|
| Mi ez? | 2009 és 2018 között gyártott kompakt egyterű, az Avensis Verso és a második generációs Corolla Verso közös utóda. Modellfrissítés 2013 legelején, 2014-ben jött a BMW-motoros 1,6 D-4D. |
| Melyik motorral? | Nyugodtabb az élet a két benzinessel, a 132 lóerős 1,6-os is teljesen élhető. Ha mindenképp dízel legyen, akkor a Toyota 1998 köbcentis, 124/126 lóerős motorja a nyerő. |
| Mennyibe kerül? |
1,8-2 millió forinttól mennek felfelé a használt Toyota Versók nagyrészt dízelmotorral. A szívó benzinesek zömmel 2,3-2,5 millióról indulnak. A facelift utáni dízelek ára 2,8-3 milliónál kezdődik, az Otto-motoros Versók legalább négymilliós autók. |
| Mi van helyette? | Elsőre a korabeli C-Max-Zafira-Scénic-Touran-vonal, de van élet ezen túl is. Például ott a Chevy Orlando, a Honda FR-V, a Mazda5, a Mitsubishi Grandis, a Peugeot 5008, a SEAT Altea és az Altea XL. |
Padlólemeze a nagyobb modellből származik, tehát a kortárs Avensisre épül, ezért is ilyen nagy a tengelytáv, 2780 milliméter. A modellfrissítésig 444, utána 446 centivel az autó hosszúsága a hétszemélyes kompakt egyterűket idézi. A Zafira B 4467 mm-es, a nyújtott Scénic III hossza 4560 mm.




A használt Toyota Versók közül egy 2 299 000 forintos irányárú, 2009-es autót próbáltunk ki a 132 lóerős benzines motorral és Sol csúcsfelszereltséggel. A főváros budai agglomerációjában találkoztunk tulajdonosával, a fotózáskor 187 351 km volt az élőben is jól mutató családi autóban.
Motorok és átlagfogyasztás
Míg a dízelek között adódott mozgás a gyártási perióduson belül, az 1598 és az 1798 köbcentiméteres benzines végig kapható volt. Motorburkolatukon a Valvematic arra utal, hogy a szelepek nyitási-zárási idején kívül a szelepemelés, tehát a szívószelepek benyitási mélysége is módosítható. A szelepvezérlés varázslásával a motor erősebb, takarékosabb és tisztábban működik.
132 lóerős a szívó egy-hatos benzines. A Valvematic a szelepek nyitási-zárási idején kívül a szívószelepek benyitási mélységét, a szelepemelést is variálhatja. A motor így erősebb, takarékosabb és tisztábban működik
Normál használatban az 1,8-as is álmosnak tűnik, nyomatékszegénységét csak 5000 és 7000 között cseréli élénk felpörgésre és lelkes gyorsulásra. Ehhez a motorhoz Multidrive S néven fokozatmentes automatikus sebességváltó is társulhat, amivel kevesebb a gond, mint az előd robotizált kézi-váltójával, a más Toyotákban is kísértő M-MT-vel.
A fogyasztási számokat látva sem válik vonzóvá alternatívaként a 2,2 literes dízelmotor. A 150 lóerős azért sem, mert többet fogyaszt az 1,8-as benzinesnél, az erősebbik D-CAT pedig a kibocsájtott nitrogén-oxidok mennyiségét csökkentő speciális katalizátor hibalehetőségei és drága cseréje miatt esik ki a pikszisből.
A 2013-as modellfrissítés után egy évvel a BMW-től érkező, 2014 januárjától gyártott 1598 köbcentis D-4D igazán takarékos, de ez a motor a kipufogógáz-visszavezetés (AGR vagy EGR) hűtőjének hibája miatt kigyulladni képes, N47-es BMW motorcsaládba tartozik. Az EGR-hűtőből szivárgó fagyálló folyadékban lévő glikol keveredhet a kipufogógáz-visszavezető szelepben lerakódó koromszemcsékkel.
112 és 177 lóerővel a motorkínálat két szélső pontja dízel. Előbbi az N47-es BMW-motor, utóbbi a Toyota saját 2,2-es D-CAT négyhengerese
Sajnos ezek a szemcsék a nagy kipufogógáz-hőmérséklettől képesek izzásba jönni, ami a szívócsőben lévő olajos lerakódásokkal tűzhöz vezethet, mert a kartergázból ott lehet a motorolaj párája a szívócsőbe visszavezetett kipufogógázban.
Minimum azt ellenőrizni kell egy márkaszervizben, hogy az adott alvázszámú autó túl van-e visszahívási akcióban előírt javításokon, megkapta-e a javított, másik beszállítótól származó hűtőradiátort.
A típushoz erősen kötődő olvasóink kedvéért az 1,6-os a ZGR20 kódjelű Verso, az 1,8-as kódja ZGR21, a kétezres Toyota-dízel az AUR20, a kétféle 2,2-es jele egyformán AUR21, az 1,6 literes pedig a WAR20. Most pedig lássuk az egyes motorok valódi fogyasztását!
10 évig ugyanabban a márkaszervizben gyűltek a pecsétek a karbantartási igazolásokkal. Utána a műszaki vizsga dokumentumaiból követhető az autó futásteljesítménye
Közúti átlagfogyasztás
1,6 Valvematic (132 LE, 160 Nm): 7,51
1,8 Valvematic (147 LE, 180 Nm): 7,73
1,6 D-4D (112 LE, 270 Nm): 5,90
2,0 D-4D (126/124 LE, 310 Nm): 6,34
2,2 D-4D (150 LE, 340 Nm): 7,88
2,2 D-CAT (177 LE, 400 Nm): 7,09
Fogyasztási adatok liter/100 km-ben. Forrás: Spritmonitor.de
Egyenként állíthatók a hátsó ülések, a jobb első háttámla sajnos ebben a Sol-kivitelű csúcsmodellben sem dönthető vízszintesre hosszú cuccok utastéri szállításához
Milyen autó a használt Toyota Verso?
Bár idén januárban kapott friss osztrák műszakit az autó, egy Ausztriából származó japán autónál mégis az első a rozsdakeresés. Hátul a futóműelemeken látni korróziót, aminek még sokáig ellenáll a hátsó kerékfelfüggesztés vastag acélja. Elöl a rugóstag szárát és a rugótányért vette elő a barnulás, a lengéscsillapítók cseréje cseréje nem olyan nagy tétel. A padlólemez, a küszöb, az ajtók alsó éle és a négy kerékív is szép, akárcsak az első hossztartó, ami egyben azt is igazolja, hogy sosem volt lezúzva az ötszemélyes autó orra.
Vegyesebb a kép a belső térben. A vezetőülés lapjának szivacsán némi nyomott hagyott az idő, pedig az autóban 200 ezer km sincs és láthatóan vigyáztak rá. Ilyenkor fel lehet emlegetni „régenbezzegmindenjobbvót” felkiáltással a Carina E-t meg a békalámpás Corollát.
Nyomot hagyott a vezetőülés ülőlapján a kor, pedig tényleg csak 187 000 km van az autóban
A váltószoknyán apró hasadás tűnik fel, az ajtóbehúzók élén ott vannak a használat nyomai. Lám, ez is egy használt árban árult használt autó, ami nem olyan, mint újonnan volt 16 éve. A volán bőrbevonata viszont a küllőknél és a karimán is hibátlan, ahogy a gombokon, kapcsolókon sem látszik, hogy az autó hamarosan nagykorú lesz.
A tulajdonos véleménye: B. T., Toyota Verso 1.6 Sol, 2009, 187 300 km
Jó pár tesztet elolvastam vásárlás előtt, a hasonló korú autók közül mindenképpen japánt akartam, mert a megbízhatóság nagyon fontos a számunkra. Idén vásároltam az autót, megtetszett a kora ellenére a viszonylagosan fitt formája és egyébként is szeretem a tágas, családi autókat.
Nem egy versenyparipa, de az 1,6 literes szívó benzines motor szépen teszi a dolgát. A helykínálat, a variálhatóság szuper, mindene olyan japánosan precíz és azt is gyorsan sikerült megszoknom, hogy itt nem a hagyományos helyen vannak a műszerek, hanem középre került az óracsoport.
Vannak rajta karcok, volt egy elem javítva, 16 évesen ez megbocsátható bűn a szememben. Cserébe műszakilag nagyon egyben van. Használt autó, a közel 190.000 km nyomai látszanak kívül, ennek ellenére bárhova el mernék vele indulni, valahogy érzed, hogy van benne anyag.
A jól felszerelt Sol volt a csúcsmodell, ennek belső kivitele igényesebb, mint a szerényebb Terra vagy Luna testvéreké. Meglepetésemre Webasto-állófűtés javíthatja a komfortérzetet télen az autó előmelegítésével és elektronikus nyestriasztóval találkoztam a motortérben. Mindkettőnek megvan a helyi értéke az autóval töltött évek során.
Mindkét benzines viszonylag nyomatékszegény, a 132 illetve 147 lóerős csúcsteljesítmény dacára egyik sem érződik erősnek. Kihúzatva viszont meglódulnak, ami a kipróbált autóban lévő ezerhatosra is igaz. A motornak sokat segít a hatfokozatú váltó, a kis ugrások és a viszonylag rövid fokozatok a hóna alá nyúlnak.
Minden tiszteletünk az autójukat szépen tartó sok magyaré, de ezen a kocsin látni, hogy nem a hazai használtautó-állomány mélyülő mocsarából származik
Telerámolt autóval vagy hét személlyel más lehet a helyzet, de két fővel az egy-hatos Verso teljesen normálisan megy. 100-ra 11,7 mp alatt gyorsul, végsebessége 185 km/óra. A próbaúton a használt Toyota Verso simán futott, a motor szépen kinyílt fent és rendesen gyorsította az 1,4 tonnás autót.
Futóműzaj sehol, a hajtásláncból és a kasztniból sem jönnek aggasztó zörejek, rezgések. A japán egyterű precízen összerakott, tartós autónak hatott, hiába a karcolódó beltéri műanyagok, a rosszul elhelyezett csomagtér-világítás, a hiányzó hátsó légrostélyok és a viszonylag rövid ülőlap.
A le nem dönthető jobb első háttámla miatt egy kortárs Zafira vagy francia egyterű jobb választás hosszú tárgyak utastéri szállítására, de akinek ez nem napi feladat, annak a Verso a padlóba hajtható három vagy öt üléssel és a második sori ülések önálló hosszirányú állításával épp elég jól variálható autó lesz.
60 literes a tank, 650-800 km megtehető tankolás nélkül a megbízható, százon 6-9 litert fogyasztó szívómotorral
Konkurensei zömmel nagyobbak belül, főleg a csomagtartójuk tágasabb sokkal. Hét üléssel 155, öt üléssel 440, két személy mögött 1696 literes a csomagtartó. Nem ez az autó, amiben felfújva viszed haza a gumicsónakot meg a flamingót, de némi önmérséklettel van elég hely benne a nyaralás cuccainak is.
Mivel ez az ötüléses verzió, a csomagtér aljában igen nagy rekeszek vannak. A három üléssorosban ezeket az üregeket nagyrészt elfoglalják a padlóba hajtott ülések. A két pótülés gyermekeknek való, de az autó hosszához képest a Verso japánosan jó térkihasználása miatt kisebb termettel és rövid utakra vállalhatók ezek a helyek.
Új korában a Verso egyszerűbb, fantáziátlanabb és szűkebb belső tere miatt elmaradt a legjobb konkurensektől, de használtan visszavág. Ennyi év után érezhető a Toyota-minőség, amit ez az autó is igazolt vezetés közben. A nagyon pontosan és finoman járó váltó aláhúzza jó minőségi összképet.
Sok a hétszemélyes Verso. A középső ülések előrehúzásával elfogadható a lábtér a 3. üléssorban
A garancia lejárta után is jó ideig márkaszerviz végezte az autó karbantartásait és kötelező szervizeit. 2019-ben, 118 000 km-nél ér véget a szervizkönyv, addig az összes bejegyzés és pecsét ugyanattól a salzburgi márkaszerviztől származik.
Elsőre nem jön le, miért ad el valaki egy követhető előéletű, jó állapotú és komoly használati értékű Toyotát. A strapabíró egyterű hátteréről annyit, hogy a család vállalkozásában dolgozó munkatárs szolgálati autója lehetett volna, de ő végül egy dízel Škoda Superbet kapott.
Nem bolondériából, a Corolla Verso tervezhetőbb fenntartási költségű, gazdaságosabb autó, de kiviláglott, hogy üzleti ügyekben mozogva egy fiatalabb Superb Combi jobb megjelenést biztosít a derék hátasnál. Az autó ezzel nélkülözhetővé vált, mert a tulaj családjában lévő Polo a Sharannal együtt jól megoldja az életüket.
Nagyon sok hazai Versóban manuális a légkondi. Jól működött a klímaberendezés a kipróbált autóban, szép állapotúak a belső térben a gombok és a kapcsolók
Hibalehetőségek
Nemcsak a nevéből él a Toyota Verso. Ha jól választasz motort hozzá, elfogadható kiadásokkal szervizelhető, józan költségekkel fenntartható autó. A belső térben találkozhatunk hibás lámpakapcsolóval a tetőkárpitban és idővel elengedhet az ajtókárpitok ragasztása, amitől hasas, hurkás lesz a szövet. Ez is apróság, mint a váltógomb kopása vagy egy elvásott váltószoknya.
A Toyota kizárt két fontos hibalehetőséget: nincs elektromos csomagtérfedél-mozgatás és a kézifék is minden modellben manuális. A vezetőtámogató rendszereket segítő kamera viszont beázhat. A fejegységekkel az autó új korában adódott gond, de ha volt is vele baj, mára a legtöbb használt autóban már a kicserélt rádió működik.
Elengedhet az ajtókárpit ragasztása, amitől hasas, hurkás lesz a szövet
Megbízhatósági téren a kézi váltós benzinesek ígérik a legcsekélyebb kiadásokat, ebből a szempontból az 1,6-os és az 1,8 literes is jó alapot jelent. A hengerenkénti gyújtótrafók tartósak, a tüzelőanyag-ellátás stabil, kettős tömegű lendkerék csak a kézi váltós dízelekhez van.
A benzineseknél az olajfogyasztás lehet probléma, ami a katalizátort is tönkreteszi, de ez egy hibalehetőség csupán, egyik motor sem hírhedt az olajzabálásról.
Keressétek az elégő kenőanyag nyomát a kipufogó végén olajos lerakódások formájában! Lehetőleg reggeli hidegindítással nézzétek meg az autót és a motor beindulása után ne jöjjön kékes füst a kipufogójából! A hibakódolvasás is fontos, a katalizátorhiba utalhat erős olajfogyasztásra.
Jók a gyújtótrafók, stabil a benzinellátás, tartósak a különféle érzékelők. A két szívó benzinessel ritkán van baj
Idővel cserére szorulhat a fékrásegítő vákuumszivattyúja, kicserélése nem a világ. Márkaszervizben 186 100 forintba kerül.
Az évek múlásával és a megtett utak szaporodásával a kormányoszlop felől jöhet ropogás, kopogás, amit inkább a kormányoszlop kardáncsuklója adhat, mint maga a kormánymű.
Minden modern kori dízelnél, így a Versóba szerelt motoroknál is problémás lehet a kipufogógáz-visszavezető szelep. A 177 lóerős D-CAT motorok nitrogénoxid-csapdája drága tétel, a kínálat messze legerősebb motorja a sebességváltó miatt sem ajánlható nyugodt szívvel. A váltóhiba ritka, de a 2,2-es dízelekkel, közülük is az erősebbikkel előfordulhat, elsősorban a hatodik fokozat csapágyazásával.
Rozsdás elöl a rugótányér és a gátlók szára. Amikor majd a lengéscsillapítók elfáradnak, cseréjük megoldja ezt. A hátsó futómű barnulása nem aggasztó az anyagvastagság miatt, az autó alja nem korrodált
Használt Toyota Verso árak
Nagyjából 1,8 és 5 millió Ft között szórnak árban a HaHun a használt Toyota Versók. 1,9-2,2 millió forint körül dízelből van sok, a 2,3-2,5 millió forintos sávban kezd nőni a benzinesek aránya, amelyeknek használtan nagyobb az ázsiója.
2,7-3 millió forinttól jelennek meg a modellfrissítés utáni autók dízelmotorral, nagyobbrészt 250-300 ezer km-es óraállással. A 2014 utáni Versókban nagyon gyakori a BMW-től vásárolt dízel. A benzinesek közül 3,5-3,8 millióért is a korábbi verziót kapni, inkább négymillió Ft felett találkozni a szívómotorokkal.
Alkatrészárak, karbantartás
Kopóalkatrészeket és szűrőket japán autós felár nélkül vásárolhattok a használt Toyota Versóhoz. A cikkhez fotózott autóhoz a gyári motorolajból öt liter került 13 767 forintba, a váltóolaj literje 3690 Ft volt, a MannFilter olajszűrő kijött 2729 Ft-ból. A benzinszűrő 3751, az aktívszenes utastéri szűrő 1203, a légszűrő 1299 forintos tétel 2025 júliusában a számla szerint, plusz a postázás. Gyújtógyertyát ez 1,6-os motoron 90 000 kilométerenként kell cserélni, ezt a periódust simán bírják a gyári gyújtógyertyák, nem muszáj előrébb hozni egy olajcserével.
Igazolható a futásteljesítmény a vizsga dokumentumaival és sokáig a szervizkönyvvel is az ugyanattól a salzburgi márkaszerviztől származó igazolásokkal. A hazai márkaszervizek jóárasított szervizcsomagokat kínálnak a Versóhoz is
Nagy előny, hogy a Toyota Szerviz 4+ programjában a márkaszervizek kedvezményes karbantartási, javítási csomagokat kínálnak az autóhoz, ahol gyári alkatrészekkel, garanciával és a szolgáltatás nívójához képest kedvező áron javíthatók a használt Toyota Versók. A karbantartási munkák elvégeztetésével egy év segélyszolgálat jár az autóhoz.
Márkaszervizes szervizműveletek ára
Kis szerviz: 15 000 km/évente, a motorolaj és az olajszűrő cseréjével, 5W30 illetve 0W20 motorolajjal: 46 800 / 54 600 Ft
Közepes szerviz (30e-60e-120e-150e-210e-240e stb. km): motorolaj- és olajszűrőcsere, fékfolyadékcsere, levegőszűrő-csere, pollenszűrőcsere, karbantartási munkadíj (0W20 olajjal): 103 300 Ft
Nagyobb szerviz (90e-180e-270e-360e stb. km): motorolaj- és olajszűrőcsere, pollenszűrőcsere, gyújtógyertyák cseréje, fékfolyadékcsere, karbantartási munkadíj (0W20/5W30 olajjal): 137 300 / 129 500 Ft
Elöl a küszöböktől indul a fénytörő él és a hátsó légterelő vonaláig ível. Jó nagy a 278 centis tengelytáv, a hossz a modellfrissítésig 444, 2013 után 446 cm
Vízpumpa cseréje: 88 600 Ft
Fékbetétek és féktárcsák cseréje hátul: 116 800 Ft
Első fékbetétek (Optifit) és féktárcsák (gyári) cseréje: 128 200 Ft
Első lengéscsillapítók cseréje (párban): 137 800 Ft
Hátsó kipufogódob cseréje: 133 800 Ft
Fékszervo vákuumszivattyújának cseréje: 186 100 Ft
Kuplungszett cseréje: 523 700 Ft
Gyári alkatrészekkel 2009-es, 1,6-os benzines Verso esetén a szerkesztőséghez közeli márkaszervizben. Forrás: Toyota 4+ szervizprogram

















