Max Verstappennek 2028-ig szól a szerződése a Red Bull-lal, de az is köztudott – maga a korábbi, 2025 végén lemondott motorsportfőnök, Helmut Marko erősítette meg –, hogy a négyszeres világbajnok kontraktusában van olyan kitétel, miszerint szabadon távozhat, ha az adott évben a nyári szünet kezdetéig nem áll legalább a 2. helyen az egyéni bajnokságban.
Idén ez a feltétel teljesül, hiszen a holland a szünet előtti utolsó fordulót, a Magyar Nagydíjat megelőzően matematikailag behozhatatlan ponthátránnyal csak a 7. Késő tavasszal már felröppent a szokásos mercedeses átigazolási „kör”, de ennél komolyabbnak tűnik a pár hete keringő pletyka, miszerint Verstappen a McLarennel tárgyalt a 2027-es átigazolásról.
A holland maga nem kommentálta ezt érdemben, a McLaren részéről pedig a vezérigazgató Zak Brown, a csapttfőnök Andre Stell, valamint a spekulációk szerint potenciálisan lecserélendő Oscar Piastri is arról beszélt, hogy nem gondolkodnak változtatásban, a Red Bull főnöke, Laurent Mekies a brit Sky Sportsnak alig burkoltan jelezte, hogy elvben azért készülnek az esetleges fordulatra.
„Mindkét irányba működik a dolog. Teljesen természetes, ha Max mással is tárgyalt, már ha igaz, amiről írnak. Természetes, hogy mindenki érdeklődik Maxnál, hiszen ő a világ legjobb versenyzője, de topcsapatként hozzánk is sok érdeklődés fut be jó pilótáktól. Ez így természetes” – mondta.
„Hogy zavarja-e ez a munkánkat? Nem igazán. Arra koncentrálunk, hogy az autót a lehető leggyorsabbá tegyük, hiszen azzal a legjobb versenyzőt is megtarthatjuk, az meg külön jó, hogy hatalmas fejlődést látunk a Max mellett vezető Isacktól [Hadjar] is. Ideális páros, mi azzal számolunk, hogy meg is tartjuk ezt a felállást” – folytatta a francia.
„Egyszerűen folytatnunk kell az autó fejlesztését. Bő másodperces hátrányban kezdtük a szezont, ami nem is igazán meglepő, tekintve, hogy tavaly az utolsó pillanatig küzdöttünk a bajnoki címért, az új erőforrás pedig hihetetlen kihívást jelentett. Hátrányból kezdtünk, de sikerült javulnunk, már csak 2-3 tizedről beszélünk. Egy másodperces hátrány mellett nyilván Max is frusztrált, de nem is akarunk megmaradni annál. A legegyszerűbb megoldás, ha a maradék 2-3 tizedet is ledolgozzuk.”
„A Red Bullnak egyetlen célja van, ugyanaz, mint Maxnak: a győzelem. Nem is az a cél, hogy meggyőzzük, képesek vagyunk győzni, hanem egyszerűen az, hogy valóban győzzünk. Most jön a húzós része, az utolsó néhány tized, azokat a legnehezebb lefaragni, de egységes csapatként dolgozunk, így jöhetnek majd a legjobb eredmények” – magyarázta Mekies.





