Emlékezetes, hogy a Red Bull a Ferrarival egy időben, a Miami Nagydíjon vetette be átforduló hátsó szárnyát, ám a potenciális előnyök mellett az innovatív aerodinamikai megoldás nagyon is valós veszélyt is hozott: az Osztrák Nagydíjon z időmérőn, a Brit Nagydíjon a futamon csúszott és esett ki Max Verstappen, mert a szárny nem záródott megfelelően.
A csapatnál vizsgálatot indítottak a két, amúgy első blikkre eltérő okból látott meghibásodás kapcsán, és míg legutóbb, Belgiumban a régebbi, hagyományos hátsó szárnyat küldték pályára, úgy tűnik, a hétvégén következő Magyar Nagydíjon már újra a forgó elemet vetik be.
„Mechanikai hibák voltak, de eltérő dolgok. Budapestre már kijavítjuk őket” – állította a csapatfőnök, Laurent Mekies.
A Red Bull technikai igazgatója, Pierre Wache is jelezte, hogy a Hungaroringen újra az átforduló szárnnyal számolnak.
„Mechanikai probléma volt, melyet a silverstone-i baleset után azonosítottunk. Kijavítjuk. Igyekszünk csakis bombabiztos elemeket tenni az autóra, de a Magyar Nagydíjra már kész is lehet” – mondta, hozzátéve, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) felé is jelezték, hogy szerintük nem jelent biztonsági kockázatot az elem.
„Bizonyítottuk feléjük, mit végeztünk. Már nagyon elővigyázatosak vagyunk. Egyáltalán nem akarunk kockáztatni, 100%-osan biztosak akarunk lenni a működésében.”
A Belga Nagydíjon a régi szárnnyal a 3. helyet megszerző Verstappen így beszélt a futamot követően az alkatrészről és a hungaroringi kilátásokról:
„Hogy milyen volt a régi szárny? Jól működött. Nem szálltam el a pályáról, már az valami. Egy kicsit versenyképesebbek voltunk, egy kicsit jobb volt az autó egyensúlya. De a kemény gumin így is küszködtünk, ez az igazság. Nyilván jó lesz, hogy a Hungaroringen messze nem számít annyira az energia-visszatöltés, ugyanakkor majd kiderül, ez mennyit számít, mert sok a kanyar, kell a jó kanyarsebesség, szóval előre nem tudom, hogyan teljesíthetünk.”





