A hétvégén a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat rendezik a 40 éves Hungaroringen, a mogyoródi pálya és maga a verseny mára a sportág egyik klasszikusává érett, amit a számok is bizonyítanak, ennyiszer, és főleg megszakítások nélkül nem sok F1-es versenyt rendeztek.
A Forma-1 állócsillaga
A Japán Nagydíj 40 rendezéssel büszkélkedhet, de 1977 és 1987 közötti évtizedes kimaradással, Amerikai Nagydíjból eddig 46 volt, de hat különböző helyszínen, és hosszú, sokéves kihagyásokkal, Brazil Nagydíjból 47-et rendeztek tartottak, de két különböző helyszínen, a Kanadai Nagydíj 55-ször szerepelt eddig naptárban, de két külön pályán, ráadásul megszakítással, Spanyol Nagydíjból ugyan 55 volt már de öt, idén pedig már hatodik eltérő helyszínen, a Francia Nagydíj neve mellett 62 rendezés, de 8 helyszín szerepel, ráadásul már 2022 óta nincs a naptárban.
Német Nagydíjból volt eddig, de három különböző pályán, és már hét éve nem volt verseny ilyen néven, míg a múlt hétvégén a 71. Belga Nagydíjat láthattuk, de az is vándorolt, és ki is maradt az évek során. Monacóban eddig 72-szer versenyzett a Forma-1-es világbajnokság, de az 1950-es években, majd a Covid alatt is volt kimaradás. A legtöbb rendezés a Brit Nagydíjé 77 alkalommal, de három helyszínen is tartottak futamot ilyen néven, az igazi „otthon”, Silverstone pedig „csak” 1987 óta szerepel minden idényben a versenynaptárban.
A megszakítás nélküli rendezésben csak Monza jár előttünk a maga 76 Olasz Nagydíjával, 1981 óta kihagyás nélküli rendezésekkel.
Brazilok, britek, németek – a Hungaroring királyai
Az alapértelmezés szerint a legelső mérföldkövet jelentő, 1986-os győzelmet a brazil házi csatában a lotusos Ayrton Senna ellen vívott, az akkor williamses Nelson Piquet nyerte, nem mellesleg a következő évben, ’87-ben is ő győzött nálunk.

Az első Forma-1-es Magyar Nagydíj ‒ pole-ban Ayrton Senna a Lotusszal, Nelson Piquet a második rajtkockában a Williamsszel (Kép: Paul-Henri Cahier/Getty Images)
A háromszoros bajnok brazil így két győzelemig jutott a Hungaroringen, de vannak, akik (akár) jóval eredményesebbek voltak nála: Senna később háromszor, 1988-ban, ’91-ben és ’92-ben is győzött a McLarennel. Piquet mellett amúgy Damon Hill, Jacques Villeneuve, Mika Häkkinen, Jenson Button, Sebastian Vettel és Max Verstappen is két-két alkalommal nyert a Hungaroringen, míg az egyszeres győztesek névsora időrendben Nigel Mansell, Thierry Boutsen, Rubens Barrichello, Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, Heikki Kovalainen, Mark Webber, Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, Oscar Piastri és Lando Norris – egy részükre visszatérünk még.

Kovalainen ünnepel 2008-ban (Kép: Mark Thompson/Getty Images)
Az F1 történetének második legeredményesebb versenyzője, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 1994-ben, első bajnoki évében, még a Benetton színeiben nyert nálunk először, majd ’98-ban, 2001-ben és 2004-ben a Ferrari pilótájaként aratott sikert – a 2001-es különleges diadal volt, erről lejjebb még írunk.
A mogyoródi pálya igazi fejedelme azonban Lewis Hamilton: az angol a McLaren és a Mercedes pilótájaként összesen nyolcszor nyert itt. A rekorder első ízben még a botrányos 2007-es hétvégén győzött hazánkban, majd a wokingi csapattal 2009-ben és ’12-ben ismételt, 2013-ban, aztán zsinórban ’18-tól ’20-ig a Mercedes pilótájaként húzta be a Magyar Nagydíjat.

Az egyik a nyolcból ‒ Hamilton a 2013-as győzelme után (Kép: Darren Heath/Getty Images)
A dobogós helyezések tekintetében is Hamilton tartja a csúcsot, 12 alkalommal állt a pódiumra, mögötte Kimi Räikkönen a második 9 top 3-as helyezéssel, majd Senna, Schumacher és Sebastian Vettel áll 7-7, Damon Hill, David Coulthard és Fernando Alonso 5-5, Nigel Mansell és Max Verstappen pedig 4-4 pódiumos eredménnyel.
Ami a konstruktőröket illeti, a nagydíj történetének messze legeredményesebb csapata a McLaren, összesen majdnem annyiszor nyertek a Hungaroringen, mint a holtversenyes 2. csapatok együttesen. Az első sikert még Senna hozta nekik ’88-ban, legutóbb, 2025-ben pedig a végül világbajnoki címig jutó Lando Norris nyert itt. A Williams és a Ferrari hét-hét, a Mercedes öt, a Red Bull négy diadallal büszkélkedhet nálunk.
A szüzek pályája
1993-ban Damon Hill (Williams) karrierje első F1-es győzelmét ünnepelte Magyarországon, őt 2003-ban Fernando Alonso (Renault) követte – ezzel akkor minden idők legifjabb F1-es győztese is lett. 2006-ban, a legelső esős Magyar Nagydíjon Jenson Button szerezte első F1-es győzelmét épp nálunk, mely egyben 1967 után a Honda első konstruktőri győzelme is lett.

Az első elsőző ‒ Damon Hill ünnepel 1993-ban (Kép: Paul-Henri Cahier/Getty Images)
2008-ban a ferraris Felipe Massa motorhibás kiesését követően a mclarenes Heikki Kovalainen nyerte első és egyetlen F1-es nagydíját a Hungaroringen. 2021-ben az alpine-os Esteban Ocon ért első ízben a csúcsra itt, az esősen, tömegbalesettel kezdődő futamon. 2024-ben kívülről kínos, csapatutasításos-vitázós verseny végén a McLaren pilótája, Oscar Piastri könyvelhette el első Forma-1-es diadalát a Magyar Nagydíjon.
Monacóban és Monzában szám szerint többen értek el első sikert, de arányaiban – a rendezések számához viszonyítva – a mogyoródi pálya tartja a rekordot ezen elsőségek tekintetében.

Oscar Piastri 2024-ben ‒ kínos volt az első győzelem (Kép: Peter Fox ‒ Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Bajnokavatás Mogyoródon
Ugyan mindig is július vége, augusztus közepe közé, azaz nagyjából az idény közepére esett, egyéni világbajnoki sikert is látott már a Hungaroring: a hosszú éveken keresztül élmenő, futamokat nyerő, de a végső sikerről így vagy úgy lemaradó Nigel Mansell a Williams 1992-es „űrrakétájával”, az FW14B-vel dominált, és bár a Magyar Nagydíjon csak a 2. lett csapattársa, Riccardo Patrese mögött, megszerezte a nagyon is megérdemelt címet – abban az évben ez a 10. forduló volt, még hat nagydíj volt hátra.

Mansell egy 2. hellyel lett bajnok (Kép: Pascal Rondeau/Allsport/Getty Images)
2001-ben Michael Schumacher győzött a Magyar Nagydíjon a Ferrarival, előnye pedig akkora volt, hogy az abban az évben a 13. fordulót jelentő hétvégén húzta be a bajnokságot – mely a negyedik sikere volt a hétből –, négy futammal a vége előtt. Schumi mögött csapattársa, Rubens Barrichello ért be másodikként, ezzel pedig a Ferrari is lezárta a konstruktőri bajnoki küzdelmet – ez volt eddig az egyetlen alkalom, amikor mindkét bajnokság a Hungaroringen dőlt el.

Michael Schumacher és a Ferrari is a Hungaroringen húzta be 2001-ben (Kép: Clive Mason/Getty Images)
Elsőbálozók a Magyar Nagydíjon
Bár egyre ritkábbak, a Forma-1-ben is vannak beugrások, pilótacserék – az évtizedek során a Hungaroringre is jutott néhány az évtizedek során.
Kezdjük 1987-tel, amikor az ígéretes tehetség, Kesjár Csaba kapott lehetőséget a Zakspeednél, hogy – nem sokkal a verseny után – amolyan promóciós „teszt” keretében első magyarként F1-es autót vezessen. Nem sokkal később azonban versenybalesetben tragikusan elhunyt.
2003-ban újabb magyar kötődésű debütálás következett: a mai Forma-2 elődjének számító Forma 3000-ben versenyző, de a Jordan teszt- és tartalékos pilótájaként is alkalmazott Baumgartner Zsolt már az előző évben tesztelt a sárga autóval a hazai pályán, majd 2003-ban pénteken szintén vezetett, az alakulat akkori állandó versenyzője, Ralph Firman csúnya szabadedzéses balesetét követően a versenyre is őt ültették az autóba. A sors által a Magyar Nagydíjra „rendezett” magyar versenyzős F1-es bemutatkozás összességében azért csalódást keltően ért véget, Baumgartner műszaki hiba miatt nem jutott el a kockás zászlóig.

Ő sem számított rá ‒ Baumgartner Zsolt épp a Magyar Nagydíjon indulhatott első F1-es versenyén (Kép: Clive Rose/Getty Images)
2006-ot már említettük az első esős futam, valamint Button első győzelme miatt, de érdemes kiemelni Rorbert Kubicát is: a fiatal lengyel a kurtán-furcsán kirúgott Jacques Villeneuve helyét kapta meg a hungaroringi hétvégére a BMW-Saubernél, ahol rögtön egy 6. helyet is hozott a káoszfutamon.
Egy évvel később, 2007-ben egy bizonyos Sebastian Vettel épp – a Kanadai Nagydíjon brutálisat bukó – Kubica helyetteseként teljesítette első F1-es versenyét az Amerikai Nagydíjon még BMW-vel, ám aztán nálunk, a Magyar Nagydíjon indult első ízben a Red Bull színeiben a Toro Rossónál – itt kezdődött a végül négy világbajnoki címet hozó sikersztori.

Vettel az első Red Bull-kötődésű F1-futamán (Kép: Mark Thompson/Getty Images)







