Van valami különleges szépsége annak, amikor az ember autóval indul el nyaralni. A hajnali hűvös levegő, a gyerekek izgatott zsizsegése, az együttlét öröme, valamint a szürke hétköznapokból való kiszakadás egyaránt hozzájárul ehhez az egyedi élményhez.
Az autó a szabadságot, a kényelmet és a felfedezés örömét testesíti meg egy-egy családi nyaralás során. Fontos aranyszabály azonban, hogy akár a horvát tengerpart, akár a Balaton, akár a hegyek felé vesszük az irányt, mindig kipihenten üljünk a volán mögé! A feszültség – legyen bármi is a forrása – könnyen elronthatja az emlékezetesnek szánt kikapcsolódást.
Tervezz és szervezz
A nyaralás előtti napok gyakran rohanással telnek. Olyankor a futó projektek, munkák lezárása van terítéken, de a nélkülözhetetlen felszerelések megvásárlására, valamint az utolsó pillanatos ügyintézésekre (például új iratok igénylése, gyógyszerek kiváltása) is sokszor közvetlenül nyaralás előtt tudunk sort keríteni. Nem csoda, hogy ezek miatt sokan fáradtan ülnek be a volán mögé.
A 6–8 órás autóút még a tapasztalt sofőrök számára is kimeríthető lehet. A nyári meleg tompává, enerválttá teheti az embert. Éppen ezért érdemes úgy tervezni az autós utazást, hogy az út nagyobb része ne a legmelegebb órákra essen. Még akkor is, ha a kocsid szuper jó klímával van felszerelve. Már napokkal az indulás előtt érdemes tájékozódni az aktuális útvonalat érintő útfelújításokról. A nyári időszakban általában egymást érik az útfelújítások, amelyek olykor-olykor 1-2 órával is megnövelhetik az utazás időtartamát.
A kulcs a pihenés
Az útvonaltervezés a siker egyik záloga: érdemes több szcenáriót is felvázolni, könnyen lehet ugyanis, hogy egy baleset vagy torlódás miatt kerülni kell. A váratlan helyzeteket sokkal egyszerűbb kezelni akkor, ha kipihenten ülünk a kormány mögé. Egy átlagos felnőtt embernek 7–9 órára van szüksége ahhoz, hogy kialudja magát. Nem csak az időtartam számít: alvás előtt már lehetőleg ne fogyasszunk koffeintartalmú, élénkítő italokat. Ne terheljük meg a gyomrunkat laktató vacsorával és ne akarjuk alkohollal gyorsítani az elalvást.

Káosz helyett rendszer
A stressz csökkentéséért azzal is sokat tehetünk, ha legkésőbb az indulás előtti napon mindent bepakolunk a kocsiba, amire csak szükség lehet. Ez persze nem azt jelenti, hogy el kell vinni az egész lakást magunkkal. Segíthet egy előzetesen megírt és a család többi tagjával megbeszélt kelléklista. Ha a felfújható gumicsónakot evezők nélkül tesszük be a kocsiba, akkor talán feleslegesen is cipeltük azt magunkkal a tengerpartra.
Az előkészületekhez hozzátartozik az autó megfelelő műszaki felkészítése is: tankoljuk meg vagy töltsük fel utazás előtt, a gumiabroncsokat pedig fújjuk az előírt értékekre. Célszerű ellenőrizni az akkumulátor állapotát is, de az ablakmosó-folyadék, valamint a hűtőfolyadék is megérdemel egy gyors ellenőrzést.
Ne felejtsünk el olyan apróságokról se gondoskodni, mint például a szállásadó elérhetőségeinek feljegyzése, hogy szükség esetén jelezni tudjuk, ha eltérés van a korábban jelzett érkezési időhöz képest. Különösen az apartmanok esetében kényesek arra, ha nem a megbeszélt időben gurulunk oda az autóval. Egy családi nyaralásra való felkészülés akkor számít igazán teljesnek, ha korán reggel az induláskor már csak be kell ülni a kocsiba.
Megőrizni a nyugalmat
A csúcsszezonban nyáron rengeteg a frusztrált sofőr. Mindenki időben akar odaérni, és mindenki úgy van vele, pár perc is nagyon értékes lehet akkor, amikor egy lefoglalt szállást vagy a napágyakat kell átvenni a tengerparton. Ettől függetlenül nem szabad engedni, hogy ránk is átragadjon a frusztrált sofőrök feszültsége. Semmi sem rosszabb annál, mint amikor valaki azért lesz „ideggóc” a kormánykerék mögött, mert valaki vélt vagy valós hibája felhúzza, vagy felidegesíti. Az ingerültség ráadásul további konfliktusokat szülhet.
Amennyiben valaki rád dudál, villog, vagy rosszabb esetben rád húzza a kormányt, az semmiképpen sem rólad szól. A legjobb stratégia ilyenkor nem reagálni érzelmileg, csak biztonságosan kezelni a helyzetet. A nyaralás nem egyenlő a Párizs–Dakar-ralival. A cél nem az, hogy a lehető leggyorsabban érj oda, hanem hogy jó hangulatban, épségben, nyugodtan érkezz meg.
A stresszmentes autós nyaralás nem arról szól, hogy minden tökéletes legyen. Hanem arról, hogyan lehet megteremteni azt a ritmust, amelyben az indulás nem a rohanásról szól, az út pedig nem egy szükségszerű kényszer, hanem élmény, nemcsak a sofőr, hanem az egész család számára. A kipihent sofőr könnyedén veszi az akadályokat, a stresszes helyzeteket és a váratlan kihívásokat. Már csak emiatt se felejts el tehát eleget aludni indulás előtt.
HIRDETÉS
Feszültség? Alvászavar? – Sedacur forte
A Sedacur forte a valeriána, komló és citromfű kivonatát tartalmazó, vény nélkül kapható gyógyszer, amely napközben oldja a feszültséget, este segíti az elalvást és a nyugodt éjszakai pihenést. Klinikailag igazolt hatású. Nappal nem álmosít, nincs negatív hatással az autóvezetésre és nem befolyásolja a koncentrációt sem. 30 és 60 szemes kiszerelésben is elérhető.

Fotó: Phytotec Hungária Bt.
Vény nélkül kapható gyógyszer


